2015. július 2., csütörtök

1. Bevezető - avagy: Éppenittbe tévedni

Valahol az országban, Magácska megye Lennevolna nevű kistérségében, közvetlenül a Momen Tanya után, van egy pici, térképen nem jelzett zsáktelepülés: Éppenitt. Ha az ember szánt szándékkal indulna a keresésére, megeshet, hogy nem találna rögtön oda - ha azonban Lennevolna felé autókázik gyanútlanul, - márpedig Magácska megyében mindenki ebbe a csodálatos városba tart -, bizonyosan itt köt ki.

Eltévedni már önmagában is nagy bosszúság, s ezt a bosszúságot csak fokozza, hogy Éppenitt község első pillantásra nem tűnik különösebben barátságos helynek. Ráadásul, ha a figyelmetlen utazó egyszer betévedt ide, nem keveredik ki egykönnyen: a község valamennyi háza mellett el kell haladnia, minden ház minden lakóját meg kell ismernie ahhoz, hogy visszataláljon a főútra, és folytathassa útját a szépséges Lennevolna felé. Ha ugyan az éppenitt községi kitérő után akarja még…

A zsákfalu elején, (térképen nézve: Éppenitt jobb alsó csücskében), közvetlenül a bevezető út mellett áll Érzékeny Bulcsú vegyeskereskedése, mindjárt mellette pedig a vegyeskereskedő tükörcserepekkel borított háza: ez az épület derült időben úgy szikrázik, hogy az ember szinte belevakul, rossz időben viszont a szürkét százszorosan szürkének mutatja. A gyanútlan utazó, ha autóval tévedt ide, itt még nem szokott megállni, csak gurultában ámuldozik a furcsa házon, miközben állít kicsit a szélvédőre hajtható napellenzőn.
A virágkereskedés előtt azonban már biztos benne, hogy eltévedt, éppen ezért leparkol és kiszáll autójából, hogy valakitől útbaigazítást kérjen. Csakhogy Éppenitt község ebben a pillanatban olyan, mintha teremtett lélek sem lakná: be kellene menni tehát valamelyik boltba! Bár Csengő Hanga virágüzletébe pont nem érdemes: utazónk előbb pillantana meg egy levélen kuksoló katicát, mint magát az üzletvezetőt.
A gyógynövénybolt kirakatán keresztül (kérve kérem, jól vigyázzon a kedves utazó: össze ne maszatolja az üveget a nagy leskelődésben!), megpillanthatja a mogorva tulajdonost, amint a műmárvány asztalokat törölgeti nagy elánnal.
Ha ide nem merne belépni (amin nem csodálkozom), továbbhaladhat Tök Bódog fodrászműhelye felé - de a hóbortos hajszobrász, aki örökösen álmodozik és emlékezik, szinte bizonyosan nem lesz képes utazónkra figyelni, nemhogy útbaigazítani őt.
A következő házból viszont képtelenség kicsalni Sehogyse József mozigépészt - az esti vetítés előtt nem fogja elhagyni az otthonát.
Utazónk bekopoghat még Hay Danka doktornő rendelőjének ajtaján - itt viszont ne csodálkozzon majd, ha valaki mást fog találni, mint akit keres: Hay Danka már jó ideje nem Éppenitt község orvosa.
Ezzel vissza is értünk Érzékeny Bulcsú vegyeskereskedéséhez - az Éppenittről kivezető utat valahogy mégsem találni. Mintha elvarázsolták volna. Ki segíthet itt? Kihez fordulna legelőször a kedves utazó?
Ha elkeseredésében képtelen dönteni, akkor esetleg foglaljon helyet a főtéri padon, Hír úr bódéja mellett, és, ha az újságos éppen ráér, hallgasson meg néhány történetet az itteniekről! Pár óra elteltével bizonyosan tudni fogja, kit érdemes megkérni rá, hogy visszakalauzolja a Lennevolna felé vezető főútra. Bár, miután végighallgatta a történeteteket, az is előfordulhat utazónkkal, hogy többé már el sem akar menni innen: házat vesz, boltot nyit, és végleg letelepedik Éppenitt községben.

Nincsenek megjegyzések: