2015. március 24., kedd

Auguszta kisasszony különös tavasza

Auguszta ébredését látjuk: beágyaz, ablakot nyit, kiteszi a növénykét a fényre, locsol. Megterít, leül reggelizni: nem eszik. Elrakja a tányért, a bögrét. Bambul. Felrezzen: dolgozni kell! Könyveket, füzetet, tollakat vesz elő. És dolgozna is - de, ahogy a toll a papírt éri, az udvarról labdapattogtatás hangjai hallatszanak. A játék ismétlődik - mígnem Augusztának elege lesz.

Auguszta: Na, tessék, megint kitavaszodott! Az idő újra enyhe, szabadon cikáznak a vírusok és szabadon cikáznak a gyerekek - az ember maga sem tudja, mitől fáj jobban a feje: a lármától-e vagy a nyavalyás influenzától?

Kint elhallgat a pattogás, Auguszta újra munkához akar látni - mire a labda odakint újra pattogni kezd. Auguszta felugrik, az ablakhoz megy és kiles.

Mindjárt gondolhattam volna: a szomszéd Rezsőke. A megátalkodott, a rettenetes Rezső! Egymaga képes akkora zajt csapni, mint egy egész iskola! Mégis, mit képzel? Hogy egyedül lakik itt? Hogy övé az egész ház? Az egész udvar? Az egész világ?! … Undok hétfő, bárgyú tavasz: micsoda nap!

Auguszta visszaül a helyére. Vár egy kicsit: úgy tűnik, végre csönd lesz, valóban. Ám abban a pillanatban, hogy írni kezdene, folytatódik odakint a labdapattogás.

Auguszta, most azonnal csinálj valamit! Tudom jól, hogy nagyon-nagyon szereted a gyerekeket, de nem tűrheted az ilyesmit csak így, szó nélkül. És lássuk be: nem is remélheted, hogy megátalkodott Rezsőke magától abbahagyja ezt az idegőrlő ricsajozást! Tudod miért, Auguszta? Mert soha nem hagyják abba maguktól! Ezért az ilyen Rezsőkéknek meg kell mondani! Persze, még akkor sem biztos, hogy szót fogadnak… Mert ezek a mai gyerekek ugyebár, tudjuk jól, milyenek…

Auguszta az ablakhoz megy, de nem szól ki: lesi a kisgyereket.


Kész vicc már az is, ahogy kinéz: piros nadrág lila mackó felsővel! Gratulálok Rezsőke mamának! Különben kár is lenne az ilyet szép holmikban járatni: képtelen vigyázni a ruháira! A nadrág térde máris kikopott, a feneke sáros: vég nélküli mosás, varrás, vasalás… Bármennyire is szereted a gyerekeket, Auguszta, még te sem lennél szívesen ennek a kis nyavalyásnak az anyukája! No, persze: ha te lennél ennek a gyereknek az anyukája, nem nézne ki úgy, mint egy papagáj! Arról nem is beszélve, hogy sose lenne koszos, piszkos, szakadt! Tudod, miért, Auguszta? Mert te aztán tudod, mi fán terem a gyereknevelés! (A labdapattogás elhal.) Na, úgy látom, végre eltakarodik tízóraizni!

Auguszta visszaül a helyére. Kezébe veszi a tollat. De nincs szerencséje: kint folytatódik és fokozódik a pattogás.

Elég legyen! Ebből elég! Hát miért nem lehet megérteni, hogy elég? Hogy nem bírom? Hogy dolgoznom kell, és így nem tudok! Hogy határidőre kell elkészülnöm! És az nem gyerekjáték! Az élet nem gyerekjáték!

Sötét. Amikor a szín kivilágosodik, Auguszta ablaka nyitva áll, az íróasztalon felborult tolltartó, szanaszét heverő tollak; Auguszta egy színes labdával a kezében áll.

Auguszta: Hát ez most már aztán tényleg mindennek a teteje! … De, kérlek, nyugodj meg, Auguszta, mert itt a pillanat: most bosszút állhatsz minden egyes pattogtatásért. Azt is mondhatnám: a labda most a te térfeleden pattog. (Felnevet, ez nagyon tetszik neki.) Bepanaszolhatod Rezsőkét a szüleinél, de meg is dobhatod, ha akarod, vagy akár… akár… Igen! Ez lesz a méltó büntetés: megtarthatod magadnak ezt az ócska, gusztustalan, rémesen pattogó labdát.

Auguszta ki-kiles az ablakon, majd meglapul, és az orra alá dünnyög, gonoszul mosolyogva.

Folyamatosan az ablakodat bámulja, Auguszta. Istenem, mennyire szeretné visszakapni a labdáját! De nem! Nem, nem! Te nem vagy a saját magad ellensége! Rezsőke most majd megtanulja, hogy máskor jobban vigyázzon! És, kérlek, ne gyere nekem azzal, hogy nem tört be az ablak, mert be is törhetett volna… (Szünet. A gyereket nézi.) Sajnálom, Rezsőke: máshol kellett volna játszani - nem itt! És nem most! (Szünet. Gúnyosan.) Jaj, egyem a kis szívét - Auguszta, nézd: hát nem elpityeredett? Szegény, szegény labdája-fosztott pici Rezső! (Les. Aztán, jóval bizonytalanabbul.) Na, tessék, most már zokog. Azt hiszi, meghatódunk holmi kiskorú gengszterek híg könnyeitől? Nem, nem, nem! Jöjjenek csak át a kedves szülei! (Auguszta pattogtatni kezdi a labdát.) Győződjenek meg a saját szemükkel arról, hogy az angyali fiacskájuk kis híján betörte az ablakodat! (Auguszta pattogtatja a labdát.) Jöjjenek ide! (Auguszta pattogtatja a labdát.) Legalább elmondhatod nekik, hogy előbb nevelnél egy világgazemberéből tisztességes gyereket, mint ők a fiacskájukból valaha is.

Auguszta: láttál a
világból eleget:
kapnál csak pár napra
egy rémes gyereket!
Tartása legyen rossz,
szeme se álljon jól,
szemtelen szavakat
beszéljen, hogyha szól!
Orra hazugságtól
legyen nyúlt uborka,
fogait rongálja
számtalan cukorka.
Arcán arcátlanul
tolongjon száz szeplő -
rettentő ígéret,
mivé lesz, ha megnő…
Ó, bárcsak itt lenne
összezárva velem!
Bármilyen rossz legyen:
biztos megnevelem!

Auguszta elteszi Rezsőke labdáját.

Ezt mindenesetre megőrzöm.

(Dramaturg: Pallai Mara)



Nincsenek megjegyzések: