2014. január 2., csütörtök

2. Ha a végzetke gyengélkedik

Fátika alapvetően jó egészségnek örvend, - a végzetkék sosem betegek -, időnként mégis szükségét érzi, hogy megmutassa magát egy orvosnak.
Vagy többnek.
Néha.
Olykor-olykor.
Amikor váratlanul eszébe jut...
Fátikának mindig azután jut váratlanul eszébe, hogy orvoshoz kellene mennie, miután beszélt Liánával.
Liána régi-régi ismerős - de Fátika nem tudja felidézni, mikor és hol találkoztak először. Liána nem is igen megy sehová: a Szegycsont utcában él egy alagsori lakásban, és leginkább skype-on értekezik ismerőseivel. (Állítólag van neki több is.)
- Te jó ég, de sápadt vagy! - hajolt egy alkalommal egészen közel a monitorhoz, virtuálisan bámulva bele Fátika képébe. - Nincs teneked vashiányod?
És akkor Fátika rájött, hogy van őneki.
De ez csupán egy kedélyes megállapítás volt Liána részéről: egy ilyen után nem is kell orvoshoz rohannia Fátikának - csak céklát enni tonnaszám, májat, halat meg tojást, spenótot, sóskát és brokkolit... És ez tulajdonképpen tök egészséges!
Hanem amikor mélyen belehajolva a webkamerába azt mondja a Liána, hogy:
- A jobb szemeden látom, hogy fáj a bal lábad kisujja... - akkor Fátika kislábujja zsibbadni kezd, délutánra már nem tudja mozgatni, és az egész bal lábfeje átforrósodik; estére ez a forró lábfej kétszer akkora lesz, mint a (lényegesen hidegebb) jobb. Másnap már nem is tud ráállni, úgy kell elugrálnia a (lényegesen kisebb és hidegebb) jobb lábán a reumatológiára, ortopédiára, dietetikushoz, valamint statikushoz. Felírnak és adnak neki mindenféle gyógy- és módszert: krémet, gyógytorna-gyakorlatsort, vitaminokat, táplálékkiegészítőket és mankót - aztán, mire hazáig ugrál (lényegesen kisebb és hidegebb) jobb lábán, addigra a bal lába lassan újra normális méretet ölt, normális hőmérsékletűre hűl, kislábujjából pedig elmúlik a zsibbadás, míg végül újra gond nélkül tudja mozgatni, mintha mi sem történt volna.

Liána következő bejelentkezéséig Fátikának kutya baja. (És Liána, szerencsére, nem hívja túl gyakran régi-régi ismerősét!)
Fátika különben tudatában van annak, hogy mindig túl komolyan veszi Liánát - utóbb mindig remekül mulat tulajdon hiszékenységén és kétségbeesésén. De mindez sajnos nem segít: amint Liána újra bejelentkezik, Fátikának mindjárt másnap orvoshoz kell fordulnia, méghozzá sürgősen.

Egyetlen egyszer fordult vele elő, hogy nem Liána miatt ment el orvoshoz.
Egy szép napon rájött, hogy valami nem stimmel vele. Arra azonban nem sikerült rájönnie, mióta nem stimmel ez a valami: két perce, két hete vagy hosszú évek óta? A hasa... Nehéz, és... szótlan, igen: szótlan. Mintha egy beton lenne a helyén. De nem fáj - csak, mintha ez már nem az ő hasa lenne...
Elkezdte figyelni magát. És minél jobban figyelt, annál rémültebb lett. Ez a has eddig nem így működött! Egek! Ezzel valami súlyos probléma lehet! Talán halálos! Sőt! Biztosan az!
Két napig egy falat nem ment le a torkán - mégsem tudta rászánni magát, hogy elmenjen orvoshoz. Mit is mondhatna a dokinak? Hogyan is írhatná le neki, mi a baja? Tudja, doktor úr nem fáj ez a has csak... olyan ismeretlenidegen?
De a rossz érzés  nem akart elmúlni, a pánik fokozódott, mígnem Fátika már - némi kefiren kívül -gyakorlatilag semmit nem volt képes rosszullét nélkül megenni.
Hetekig.
Hónapokig.

Akkor ajánlottak neki egy gasztroenterológust.

A doktorka okos is volt, kedves is volt, és csodálatosan elálló fülekkel rendelkezett.
- Mi a panasza? - nézett figyelmesen a végzetkére.
- Doktor úr, nekem egy ideje... Igazándiból nem tudnám megmondani mióta, de... szóval az a helyzet, hogy... nem röpködnek pillangók a hasamban. Régebben, amikor felébredtem, minden reggel röpködtek: a reggeli kávé, akár hidegen, akár melegen ittam, csak fokozta a röpködésüket. Röpködtek egész délelőtt - aztán ebéd után kicsit elcsitultak, de csak azért, hogy délután annál virgoncabban röpködjenek tovább. És nem csupán néhány kóbor lepkéről beszélek! Nem is pár tucatról! Százával, ezrével röpködtek bennem a pillangók, doktor úr! Röpködtek este, és röpködtek éjszaka is, amikor egyik oldalamról a másikra fordulva felébredtem néhány másodpercre, és eszembe jutott a következő napom. Néha még álmomban is röpködtek. Ilyen volt ez a has... Most meg... nem tudom, mi történhetett vele...
Az elálló fülű doktorka komolyan hallgatta Fátikát - aztán fonendoszkóppal (vagy sztetoszkóppal - Fátika igazándiból nem tudta, mi a kettő között a különbség), alaposan meghallgatta a végzetke hasát. Behunyt szemmel, hosszan és elmélyülten hallgatózott - közben Fátika az elálló füleket csodálta. A rendelőben csend volt és nyugalom - Fátika hosszú-hosszú idő óta először nem érezte azt, hogy a hasa idegen. Talán mert egy kedves, elálló fülű doktorka illesztette rá a szteto-(vagy fonendo-) szkópját...
Aztán a doktorka összeírt vagy fél tucat vizsgálatot, amit el kell majd végezni Fátikán - majd útjára bocsátotta a végzetkét.

Heteken át vizsgálódtak.

Fátika rettenetesen utál mindent, ami kórházzal kapcsolatos - de a doktorka elálló fülei olyannyira lenyűgözték, hogy már a legelső alkalommal vidáman és izgatottan ment a kivizsgálásra.
És nem hiába: minden egyes alkalommal felfedezett valami újabb érdekességet a doktorkán!
Amikor vérvételre jelentkezett, Fátikának meg kellett állapítania, hogy a doktornak nemcsak a füle - az orra is nagy. És ez a nagy orr nem kevésbé lenyűgöző, mint a nagy fül!
Amikor hasi ultrahangra jelentkezett, rácsodálkozott a doktorka bozontos szemöldökére. Hogy nem vette ezt eddig észre?
Amikor szívultrahangra jelentkezett, ámulva nyugtázta, hogy (a bozontos szemöldök alatt) a doktorka szeme őrületesen kék.
Aztán felfigyelt arra is, milyen csodálatos a harmónia a doktorka elálló fülei, nagy orra, és... igen: a szája között!
Végül a legutolsó vizsgálaton rájött arra is, hogy a doktorka, úgy, ahogy van, elálló fülekkel, nagy orral és bozontos szemöldökkel - egyszerűen gyönyörű!
Fátika időközben teljesen elfeledkezett a hasáról - ha nagy néha mégis eszébe jutott, és egy picit jobban odafigyelt rá, furcsállta, hogy egyáltalán nem érzi betonnak.
Mire a vizsgálatok végére értek, Fátika azt kívánta, bárcsak elölről kezdődhetne az egész! "Hátha talált valamit!" - reménykedett a legutolsó konzultáció előtt. "Akkor vissza lehet majd jönni hozzá megint!"
De a lelke legmélyén már tudta, hogy kutyabaja, és egészséges, mint a makk.
Ezt a doktorka is megerősítette:
- Minden lelete negatív, kedves Fátika! A leghatározottabb véleményem pedig a következő: önnek egyszerűen nincs semmi, de semmi oka rá, hogy ne röpködjenek pillangók a hasában!
Fél tucat vizsgálattal korábban Fátika rettenetesen örült volna ennek a diagnózisnak - most azonban mérhetetlenül lehangolódott. Köszönetet mondott az elálló fülű doktorkának - aztán csalódottan hazament.
Elképzelése sem volt, miért nem képes örülni ennek a nyilvánvalóan nagyszerű hírnek?
Egész este ezen gondolkodott.
Egész éjjel.
Még hajnalban is.
Ezen töprengett, miközben reggeli kávéját kortyolgatta az átvirrasztott éjszaka után.
De nem jött rá.
Másnap sem.
Harmadnap sem.
Egy hét múlva sem.

Végül már nem is töprengett rajta.

A hasát nem érezte betonnak - de ennek sem tudott örülni, mert többé egyáltalán nem gondolt rá.
Észre se vette.
Egészen elfeledkezett róla.

Mígnem egy nap,
amikor csak úgy,
minden különösebb ok nélkül

eszébe jutott
a doktorka 
gyönyörűségesen elálló füle,
érezte,hogy
valahol
a hasa legeslegmélyén
megrebbent

egyetlen egy
egész-egész pinduri pillangó
icipici szárnya.

Nincsenek megjegyzések: