2013. július 26., péntek

Mit tesz az angyal?

- És mit tesz az angyal akkor, ha a védenc halálra rémül valamitől, és erős szívdobogás tör rá? - fordult mesteréhez Ottokár.
- Kiterjesztett szárnyakkal a védenc mögé áll. Esetleg: elé - felelte kapásból Körmöczi György.
- És, ha a védenc nincs veszélyben? Egyszerűen csak hallott, látott vagy gondolt valamit, amitől megijedt?
- Hát... akkor is. A kiterjesztett szárnyakból még baj nem származott. Az minden eshetőségre jó, Ottokár!
- És nem kell ilyenkor mondani valamit a védencnek? Valami megnyugtatót, vagy... tudom is én: dúdolni neki valamit?
- Abban az idegállapotban úgysem hallaná!
- De akkor hogy segíthetünk neki? - ráncolta a homlokát a pamuttréninges puttó.
- Idehallgass, Ottokár! Elárulom neked, én mit szoktam ilyen esetekben tenni.
Ottokár előkapott egy tollat meg egy jegyzetfüzetet.
- Tedd ezeket le, nincs itt mit megjegyzni. Én, tudniillik, semmit nem teszek. Semmit! Fogok egy stopperórát, leülök a védenc mellé, és mérem, hogy mennyi idő alatt nyugszik meg. Mert, jól jegyezd meg, Ottokár, előbb vagy utóbb minden pánik elmúlik!
Ottokár csalódottan eresztette le a tollat meg a füzetet. Karjait lógatva, csüggedten bámult az angyalra, akit Körmöczi Györgynek hívnak.
- De hát így... - a kis puttó alig merte befejezni a mondatot - Nincs semmi hasznunk, Gyuri bácsi!
- Nem lehetünk mindig hasznosak, Ottokár!
- Akkor minek vagyunk egyáltalán a védenc mellett? Stopperrel a kezünkben?
Körmöczi kissé felhúzta a vállait. Már-már úgy tűnt, nincs válasza, de végül mégis megszólalt:
- Azért, hogy ne legyen egyedül.

Nincsenek megjegyzések: