2013. július 27., szombat

Körmöczi György időt bővít

- Alkalmanként plusz órákat kellene ajándékoznunk az embereknek! - töprengett hangosan Ottokár két mérés között. - A legtöbb folyton rohan, és így sincs elég ideje.
- Nem kaphatnak plusz órákat! - dünnyögte Körmöczi György a stopperóráját nyomogatva. - Éppen ez a feladat lényege: kihozni a rendelkezésükre álló időből a legtöbbet; különbséget tenni fontos és kevésbé fontos dolgok között. Na, megpróbáljuk újra?
- Mehet, Gyuri bá'!
Ottokár nagy levegőt vett, aztán orrát befogva visszatartotta a lélegzetét. Mestere elindította a stoppert.
- Nem beszélve arról - folytatta az idő-témát Körmöczi -, hogy az emberek többségét motiválja a határidő. Mert utolsó-percesek. Véghajrások. Az ajándékórákat ugyanúgy elkótyavetyélnék, mint az idejük nagy részét, én mondom neked!
Ottokár liluló fejjel intett nemet, de még bent tartotta a levegőt.
- De, de! - erősködött Körmöczi. - Higgy nekem! Nyilván akad néhány földi halandó, aki minden percét képes kihasználni, így az ajándékba kapott időt se vesztegetné el, de az ilyen emberekből lényegesen kevesebb van! És az Időt Gondosan Beosztóknak is rá kell egyszer jönniük, hogy nem kell mindent megcsinálni. Az idő kérlelhetetlen múlása a lecke része: kihasználni, elpergetni, szenvedni attól, hogy véges, vagy épp ebben találni meg az örömöt - mindez emberenként változó.
- Itt minden ki van porciózva - robbant ki a visszatartott levegő a puttócskából. - Mennyi?
- Negyven másodperc! Egyre jobb vagy, Ottokár!
A pamutmelegítős puttó pár pillanatig a combjaira támaszkodva pihegett.
- Különben: a szubjektív idő tágítható... - állította vissza a stopperórát Körmöczi.
- Hogyan? - egyenesedett föl Ottokár.
Körmöczi nem akarta meghallani a kérdést.
- Erről, persze, az emberek többségének sejtelme sincs. Lüktetett a fejed?
Ottokár gyorsan, türelmetlenül bólintott - már egyáltalán nem érdekelte a visszatartott levegő hatása az emberi testre: a szubjektív időről akart inkább beszélgetni.
- Szórakoztató, igaz? - így Körmöczi. - Ezt, materializálódás nélkül, sosem tudnád kipróbálni!
- Hogyan tágítható a szubjektív idő? - kérdezte izgatottan Ottokár.
Körmöczi válaszolt is - meg nem is:
- Volt egy rossz-alvó védencem, egy nyolc éves kislány. Az éjszaka közepén mindig azzal vigasztalta magát, hogy másnap reggel a szülei frissen fognak ébredni, mert egy ennyire hosszú éjszaka alatt biztos sikerül majd kialudniuk magukat végre! Egy utolsó kísérlet? - emelte fel a stoppert.
Ottokár nemet intett. Kivette mestere kezéből az időmérőt.
- Mi a helyzet a csodával határos módon elért vonatokkal? Nem hiszem el, hogy egy kicsit sem tudunk csalni az idővel...
Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, nagyot sóhajtott. Már-már úgy tűnt, nem válaszol - amikor végül mégis megszólalt:
- Kicsit tudunk. De csak akkor, ha valóban szükségük van az embereknek arra, hogy néhány percet  nyerjenek - és ha mindemellett megkérnek rá minket, hogy segítsünk.
- És hogyan tudunk segíteni? - lehelte áhítatosan a kérdést a pamutmelegítős puttó.
- Finoman rátenyerelünk arra az órára, amire a védenc sűrű pánikban rá-ránéz - suttogta a választ György. - Egyszer így tettem tönkre egy faliórát - szólalt meg aztán hangosan, és enyhén elpirult. - Picit erősebben tenyereltem rá a kelleténél. Onnantól a kismutató nem bírta a fölfelé haladást: a gravitáció fél nyolckor mindig utolérte, emiatt aztán vissza kellett csúsznia hat órára. De védencem a Tönkre-Tenyerelt Falióra Napján elért egy Fontos Vonatot. A kárt pedig csak egy héttel később fedezte fel. És attól kezdve nagy becsben tartotta a faliórát, mert szívszorítónak találta a Gyengélkedő Kismutató drámáját! Ugyanakkor időről-időre nyert másfél órát, aminek rettenetesen örült - főleg azokon a napokon, amikor nem sietett sehová...

2 megjegyzés:

papkata írta...

Nahát Angi! Te aztán állod a szavad :))
Köszönöm ezt a kis plusz időt. Míg olvastam, éreztem, hogy kibővül. Egyébként épp a napokban futottam bele egy könyvbe, ami épp az idő szubjektivitásáról szól. Nagyon érdekes téma, még a szürrealitáson innen is:
http://www.brainpickings.org/index.php/2013/07/15/time-warped-claudia-hammond/

Kolozsi Angéla írta...

:)
Szóóóval, velem az van, hogy én az angolra még nem szántam időt... :( De egyszer még fogok! :)
Nemsokára jelentkezem nálad! (Azt remélem!) (Mármint, amit remélek, az az, hogy nemsokára!) (Úgy tűnik, minden a időről szól mostanában!)
A nemsokáráig is: ölellek!