2013. december 31., kedd

2013 - képekben

Csináltam egy kis éves visszatekintőt a burattináták tükrében.

Január-februárban a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban próbáltam az Egy korszerű boszorkány hétköznapjai-t.

 

A február-vég is nagyon klassz volt, hála az angyalnak, akit Pap Katának hívnak - meg persze Körmöczi Györgynek és az Aranyvackor kiadói különdíjának, amit a Pozsonyi Pagonytól kaptunk, ezért a pályázatunkért:
http://www.pagony.hu/az-angyal-akit-kormoczi-gyorgynek-hivnak

Kovács Eszterrel és Pap Katával az Aranyvackor díjátadón

Március idusán, amikor derékig jártunk a hóban, tévéfelvétel készült Bódogról és Szomorilláról. 


Április elején a Vojtina Bábszínház felújította A farkas és a hét kecskegida című burattinátát.


Ebben az évben kétszer is bemutattuk az Ebcsont és nyúlcipő-t: június végén és november közepén.
http://burattinata.blogspot.hu/2013/11/ebcsont-es-nyulcipo.html


Az Amika cukrászdája szeptember végén mutatódott be a Ciróka Bábszínházban.


Nem az én burattinátám, de életem álma egyszer egy ilyen nagyszerűt írni: Gimesi Dóra A mindentlátó királylány című szövegét mindenesetre rendezni is csodálatos volt! Az előadás bemutatója október elején volt a Vaskakas Bábszínházban. 


December eleje: Mumus a padláson a Mesebolt Bábszínházban. A szövegkönyv Rákos Péter azonos című meseregényéből készült.



Burattinátákban gazdag év volt! Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel idén együtt dolgozhattam! Köszönöm!

Boldog 2014-et kívánok minden kedves idelátogatónak!
Találkozzunk jövőre is!

2013. december 24., kedd

Karácsony, újév


Minden Kedves Drukkernek,
Barátnak és Meseolvasónak
békés, boldog karácsonyt 
és
szeretetben, egészségben,
jókedvben és sikerekben
gazdag 
2014-et
kívánok!

Mozgóképben

2013. december 15., vasárnap

Százlábúak decemberben, januárban


Százlábúak holnap, meg holnapután után a Kolibri Fészekben.
Aztán januárban is:

december 16. (hétfő) 10:30 
december 18. (szerda) 10:30 
2014. január 27. (hétfő) 10:30

2013. december 10., kedd

1. Merilin színre lép - de nem maradhat

Fátika sűrű felszisszenések közepette kihúzta a befőttes gumikat két copfjából, összeborzolta, majd egy műanyag fésűvel feltupírozta barna, kétségbeejtően egyenesszálú haját. Szájára égőpiros rúzst kent vastagon, körmeit egy olcsó körömlakk "red vine" fantázianevű (amúgy a rúzséhoz hasonlóan égővörös) árnyalatával lakkozta ki. Testhez simuló, rövid fekete ruhát vett föl, fekete harisnyás, pipaszár lábát piros magassarkú lakkcipőbe bújtatta. A tükör előtt még variált egy vörös selyemsállal, amit végül a derekára kötött, meg egy féldrágakő nyaklánccal, amiről azt hitte, hogy képtelen megjegyezni a nevét, pedig tudta, hogy karneol. Fülébe piros tollas fülönfüggőt akasztott, aztán megnézett néhány variációt a kéztartására is: hogy érvényesülnek legjobban a lakkozott körmök. A csípőre tett kéz, a nyaklánc babrálása, a fülbevaló piszkálása - mind-mind remekül hangsúlyozza Fátika ujjain a színt. De egy laza bemutatkozásnál is lehetséges úgy kézfogásig juttatni a kezet, hogy a piros lakk hosszan látszódjon:
- Helló, Merilin vagyok... Egy Bloody Mary-t, koktélcseresznyével, köszi! Nem jár hozzá? Nem baj, akkor is!
Tök kár, hogy nem szőke!
Na mindegy, ez lesz ma este - mit este! Ettől a pillanattól ez van: rezzenéstelen arc, félig leeresztett (őrült hosszú) szempillák, üléskor keresztbe tett és unottan lóbált hosszú láb, hanyag elegancia, vékony cigaretta, füstbeburkolózás, titokzat és nemtörődömség. Tűz és cool.
Bár már Merilinnek hívta magát, épp úgy késve ért a hivatalba, ahogy annak idején Fátika. (A magassarkú feltörte a lábát, meggyötörte a vádliját; harisnyája a hétfő reggeli tömegnyomor áldozata lett: felszaladt. A hanyag elegancia azonban még tartott.)
Merőné, a Hétköznapi Véletlenek Hivatala Találkoztatási Osztályának vezetője gúnyosan mérte végig, mert még nem tudta, hogy Merilinnel nem jó packázni. Két oszlopba hajította le elé az aznapi feladatokat: az egyik oszlopban a szerencsés, a másikban a szerencsétlen kimenetelű esetek sorakoztak. Fátika Merilin vérvörös körmű kezein rutinosan futottak át az akták, azonban csalódottan kellett megállapítania, hogy ma sem történik majd semmi életre szóló! Még csak egy nyolc napon túl gyógyuló baleset, vagy egy rövidebb életszakaszra szóló randi sem!
Ebédig tíz véletlen találkozást hozott tető alá, vérvörös körmű kisujjából rázva ki valamennyit. A tízből csak egyetlen egy volt említésre érdemes: Erzsikének épp akkor hozta meg a postás a nyugdíját, amikor a hitelezője is bekopogott hozzá, hogy pironkodva visszakérje az Erzsikének két hete kölcsönadott forintjait. Erzsike tapsikolt örömében, hálát adott a szerencsés véletlennek (közvetve tehát Fátikának): rögtön lerohant a sarki kisközértbe kávéért és péksüteményért, aztán megtízóraiztatta a postást is, meg a hitelezőt is. Fátika meghatódott. Akad még, aki egy hétköznapi helyzetben is észreveszi a végzet vérvörös körmű kezét! ... A vérvörös körömről aztán eszébe jutott, hogy ő már Merilin: megtörölte tehát a szemét, kifújta, majd bepúderezte az orrát, és igyekezett unott képet vágni.
Ez különben a délelőtt folyamán már nem is igen esett nehezére: hiába találkoztatott a Combinón volt középiskolai osztálytársakat: valami zavaros szégyenérzet miatt egyik fél sem akart a másikra köszönni, mindketten úgy tettek, mintha nem vették volna észre egymást - így nem derült ki számukra, hogy hasonló élethelyzetben vannak éppen, ami pedig megkönnyebbülésükre szolgálhatott volna! Ehelyett az ellenkező irányba bámulva tovább szorongott mindkettő. (Ezt látva Fátika csalódottan, pár másodperccel később Merilinként bosszúsan sóhajtozott.)
A pedagógiai célzatú elkerülhetetlen találkozások sem hozták meg a kívánt eredményeket: például a halk szavú tanítókisasszony ma is képtelen volt a sarkára állni, és megmondani szünet nélkül karattyoló szomszédasszonyának, hogy késében van, tehát nincs ideje történeteket hallgatni olyan emberekről, akiket ráadásul nem is ismer. (Szegényke, még nem sejti, hogy mindaddig rendszeresen találkozni fog a szószátyár asszonysággal, amíg össze nem szedi a bátorságát, hogy életében először azt mondja végre, amit mondani akar - ahelyett, amiről azt hiszi, hogy mondania kellene...)
Fátika/Merilin mai leghiábavalóbb szervezése mégis a hentesfiú és a virágárus lány sokadik találkoztatása volt - ezt a két pupákot gyakorlatilag teljesen fölösleges összeterelni, mert hiába vannak odáig egymásért: nincs annyi magához való esze egyiknek se, hogy napközben valami frappáns ötlettel meglátogassa a másikat az üzletében. Csak reggel meg este köszönnek egymásnak a buszmegállóban - de nem néznek a másik szemébe, sosem elegyednek szóba. Reménytelenek!
Végre eljött az ebédidő! Fátikának nem volt kajája, mert túl sok időt elvitt a reggeli átalakulás - de talán nem is baj: Merilin mégsem ebédelhet szendvicset!
Csakhogy Fátika éhes volt, így legkedvesebb kolléganőjének, Sorsinak nem került túl nagy erőfeszítésébe rátukmálni egy mustárral felturbózott, zöldségektől illatozó bucit.
- Délután bemegyek a főnökhöz, és átkérem magam az elkerülhetetlenesekhez - álmodozott Fátika, miközben a Merilinhez méltatlan szendvicset falta. - Elegem van abból, hogy nálunk soha nincs semminek következménye! Én valami megrendítőt szeretnék, olyat, amit nem lehet megúszni, nem lehet nem észrevenni - és nem lehet meg nem történtté tenni!
A főnök minderről azonban mást gondolhatott, mert még az ebédszünet vége előtt behívatta magához Merilint Fátikát: letöröltette vele a délelőtt folyamán többször alaposan újrakent rúzst, levetette róla a fülbevalót, nyakláncot, ("De főnök úr, ez egy gyógykristály: karneol! Az emésztési panaszaim miatt, tudja..."), munkaköpenyt parancsolt rá, és utasította, hogy tűzze föl a haját.
- Na, mi volt? - kérdezte Sorsi, miután Fátika kiszédelgett az irodából. - Átenged az elkerülhetetlen csoporthoz?
Fátika csak legyintett. Bár már esze ágában sem volt felhívni rá a figyelmet, mégis jól látszott, hogy körmeiről imitt-amott elkezdett lepattogzani a tűzpiros lakk.

2013. december 5., csütörtök

Szól a rádió...

A téma: bábszínház - azon belül a Budapest Bábszínház, a Mesebolt Bábszínház Mumus a padláson bemutatója; szó esik az Unokák a polcon című tavaszi bemutatóról is.
Az adás itt hallgatható meg » Belépő - Kulturális magazin (20.11 - az órára kattintva megjelenik a lejátszó háromszöge, amire szintén rá kell kattintani.)

2013. december 2., hétfő

December

Mumus a padláson
Rákos Péter meséjének bábszínházi változata Szombathelyen, a Mesebolt Bábszínházban.
Előadás-időpontok » PORT.hu

Amika cukrászdája
A kecskeméti Ciróka Bábszínház előadása.
Decemberi előadások »» PORT.hu

Százlábúak láb alatt
Ljudmila Ulickaja meséjének bábszínházi változata a Kolibri Fészekben
december 16-án, 10.30-kor;
december 18-án, 10.30-kor.
A részletekért kattintson » PORT.hu

2013. november 27., szerda

Ulickaja ma megnézi a Százlábúakat

Egy évvel ezelőtt mutatta be a Kolibri Színház a Százlábúak láb alatt című, Ljudmila Ulickaja meséből készült előadást. És ma...

2013. november 18., hétfő

November végén újra!

Ljudmila Ulickaja meséje újra a Kolibri Fészekben! 
©Mátravölgyi Ákos


Előadás-időpontokért kattintson » PORT.hu

2013. november 15., péntek

Ebcsont és nyúlcipő

November 16-án, 10 órakor a Jurányi Inkubátorházban!
November 17-én, 10 órakor a Tücsöktanyán!

Egy kutya és egy nyúl váratlanul kettesben maradnak a kutya gazdájának otthonában. A vendég igen elkényeztetett hölgy, Európa Szépe bajnoki címmel - megszokta, hogy minden róla szól, és minden jár neki. A vendéglátó agyonfegyelmezett eb, aki minden körülmények között meg akar felelni a gazdájának. És - mert a gazdája ezt kérte tőle -, most a vendégnek is!
De lehetséges-e úgy lesni egy elkényeztetett nyúl minden kívánságát, hogy a vendég is elégedett legyen, és közben a lakás se forduljon föl fenekestül? 
(Persze, hogy nem!) 
Szót érthet-e egymással két ennyire különböző valaki, mint ez a kutya és ez a nyúl? 
(Feltehetően: nem!) 
Számíthatnak-e egymásra, ha már megtörtént a baj? 
(Szinte biztos, hogy nem!) 
(Szinte…!)

Az előadást 3 éves kortól 99 éves korig ajánljuk.

Fotó: Éder Veronika

Játssza: Kovács Judit és Törőcsik Eszter
Író: Kolozsi Angéla 
Bábok: Sipos Katalin
Látvány: Erdeős Anna 
Zene: Teszárek Csaba
Rendező: Veres András

2013. november 2., szombat

November

Megtekinthető burattináták 2013 novemberében (a teljesség igénye nélkül):

Amika cukrászdája
Folyamatosan a Ciróka Bábszínház műsorán! (Előadás-időpontok a PORT.hu-n!)

Bódog és Szomorilla
2013. november 17-én, 10 órakor a Parksarokban;
2013. november 24-én, 10 órakor a Bethlen Téri Színházban.
Információk, képanyagok a Gyerekszínházi Portálon.

Ebcsont és nyúlcipő
2013. november 16-án, 10 órakor a Jurányi Inkubátorházban;
2013. november 17-én, 10 órakor a Tücsöktanyán.

Százlábúak láb alatt
2013. november 24-én, 10.30-kor
és
2013. november 27-én, 10.30-kor a Kolibri Fészekben.

Minden kedves Drukkernek szeretettel ajánlom valamennyit!

2013. szeptember 13., péntek

Amika cukrászdája a Ciróka Bábszínházban

Amika, amióta az eszét tudta, két dologra vágyott rettenetesen: szeretett volna
nyitni egy cukrászdát, és szerette volna, ha ez a cukrászda minden cukrászdánál
különlegesebb. Álma valóra vált – méghozzá hét alkalommal is élete során. De 
minden egyes alkalommal rövid időn belül be kellett zárnia a cukrászdáját, és 
továbböltöznie: nagyvárosból kisvárosba, kisvárosból nagyközségbe, nagyközségből
pedig kicsibe, hogy ott aztán új életet kezdve új cukrászdát nyithasson, amit rövid
időn belül újra bezárhat.
Amika nem tudta, mi a baj vele és a cukrászdájával – de minél több kudarc érte, ő 
annál nagyobb elszántsággal zárta be a régi cukrászdáját, költözött tovább és nyitott
egy újat valahol máshol. 
Aztán egy nap megérkezett Éppen-Ez községbe.

Játsszák: Aracs Eszter, Fülöp József, Szalay Zsófia

Író: Kolozsi Angéla
Dramaturg: Veres András
Tervező: Bodor Judit
Zeneszerző: Darvas Ferenc

Rendező: Kuthy Ágnes

Bemutató: 2013. szeptember 21-én, 17 órakor, a Ciróka Bábszínház Kistermében!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

2013. augusztus 3., szombat

Vonnegut

A TotáLiber-en találtuk. Vonnegut szerint így kell írni:
  1. Számodra teljesen ismeretlen emberek idejét használod. Tedd ezt úgy, hogy ne érezzék elvesztegetett időnek!
  2. Adj az olvasónak legalább egy szereplőt, akiért izgulhat!
  3. Minden szereplő akarjon valamit, még ha csak egy pohár vizet is!
  4. Minden mondatra legyen igaz a következők egyike: jellemábrázolás vagy az események előremozdítása.
  5. Kezdd olyan közel a végkifejlethez, amennyire csak lehetséges!
  6. Légy szadista! Főszereplőid bármily kedvesek és ártatlanok, művelj velük szörnyű dolgokat, hogy az olvasó számára kiderüljön, miből is vannak.
  7. Csak egy ember legyen, akinek meg akarsz felelni. Ha kitárod az ablakod, és az egész világgal szeretkezel, hogy is mondjam, a történeted tüdőgyulladást kap.
  8. Minél hamarabb adj meg az olvasónak minden lehetséges információt! Pokolba a késleltetéssel! Az olvasó olyannyira legyen tudatában annak, mi történik, hol és miért, hogy maga is be tudja fejezni a történetet, ha esetleg csótányok falják fel az utolsó lapokat.
Tök egyszerű, nem?

2013. július 28., vasárnap

Dolgozat a boldogságról

Ez a vasárnap reggel Körmöczit dalos kedvében találta. Talán azért, mert szabadnapos volt. Ottokár viszont a pokolba kívánta az egész napot. Talán azért, mert dolgozatot kellett írnia másnapra.
Körmöczi, szabadnap ide vagy oda, nem tágított tanítványa mellől. Merő jó szándékból nem - nyilván arra gondolt: a puszta jelenlétével segíthet Ottokárnak. 
Csakhogy Ottokáron ezen a délelőttön nem lehetett segíteni - Körmöczi tehát igen hamar elunta magát.
A dolgozatírás megkezdését követő nyolcadik percben a Minden ember boldog akar lenni című slágert kezdte énekelni: hamisan, de legalább teli torokból. Néha az ember-szót angyallal helyettesítette be - ilyenkor még nagyobb átéléssel énekelt. Ottokár fancsali képpel bámulta mesterét. És hallgatta. Mert nem lehetett Körmöczit nem hallgatni.
Ottokárnak, természetesen nem Körmöczi, hanem a házi dolgozat miatt volt fancsali a képe, kutyaütő a kedve, tele a hócipője. Az átkozott téma, történetesen a boldogság volt. De mit tudhat erről egy angyalgyerek egy olyan vasárnapon, amikor házi dolgozatot kénytelen írni?
Mit tudhat erről bárki?
A dolgozatírás megkezdését követő tizenhetedik percben az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, és tanítványa, a pamutmelegítős puttó, Ottokár, embertestet öltöttek egy kongó iskolaépület üres tantermében. Na, hátha majd itt, embertestben... no meg a hely szelleme, ugye... - mindjárt, mindjárt érkeznek a gondolatok a boldogságról!
De azok csak nem érkeztek - bár az Ottokár előtt elterülő papír nem volt már teljesen üres. Gyöngybetűkkel a következő megkezdett mondat díszelgett a lap tetején:
A boldogság, véleményem szerint
Ennyi. 
Ottokár nem tudta befejezni a gondolatot - már csak azért sem, mert embertest-öltésüket követően Körmöczi újból dalra fakadt. Egymás után még tizenötször elénekelte a Minden ember...-t. (Nyolcszor az angyalos változatban.)
Ottokár már azon a ponton volt, hogy megkéri mesterét: fejezze ezt be - amikor Körmöczi magától abbahagyta a dalolást (nyilván meghallotta tanítványa gondolatát), és még a tanteremből is kiment.
Ottokár nagyot sóhajtott, és a füzete fölé hajolt:
A boldogság, véleményem szerint
Körmöczi ekkor Maya-belépőjével tért vissza:
- "Megjöttem, tessék, töltsük vígan a délelőttöt!" - ordította, aktualizálva a dalt, és fittyet hányva a rímhiányra. Ottokár a füzetére borult - de néhány másodperc múlva fel kellett pillantania, mert Körmöczi ezzel a belépővel új oldaláról mutatkozott be, és erre rá kellett csodálkozni. "Mitől van ilyen jókedve ma?" - töprengett a pamuttréninges puttó, miközben Körmöczi tovább dalolt és tánclépésben közlekedett. 
Amikor a szövegben odaért, hogy "Kérek egy cigarettát!", nyomban elő is kapott egy megviselt csomagot az inge zsebéből, ebből előhalászott egy bánatos gilisztát, ami fénykorában valóban cigaretta lehetett. Anélkül, hogy az énekben  kényszerszünetet kellett volna tartania, rágyújtott, méghozzá olyan elegánsan, hogy Ottokárnak tátva maradt a szája:
- "A gond, a füst együtt szálljon el!" - lassított a refrén előtt, a padhoz lépett, és messzire hajította Ottokár füzetét, aki újból ráborult az asztalra és elröhögte magát.
A következő pillanatban ő is dúdolni kezdte a dalt, aminek refrénjét a harmadik végigéneklés után már kívülről tudta - onnantól teli torokból énekelt ő is:

Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni,
szeretnék egyszer egy kicsit szeretni!
Szeretnék egyszer egy vidám napot
pechemre, nem ember: angyal vagyok! (Ezt a részt Körmöczi variálta ilyenre, és, természetesen, ezt ordították a leghangosabban!)
Tán  még a napfény se tud rááám nevetni...

Később ráuntak Maya belépőjére, de nem bírtak elszakadni a témától - áttértek hát a Mágnás Miska ismert boldogság-dalára. 
Innen már nem volt megállás: Körmöczi megtanított Ottokárnak egy csomó régi dalt a Boldogság, gyere hazá-tól kezdve - ebédidőben már ott tartottak, hogy nem tudják, az életüket, hol rontották ők el... Ekkor már mindketten egy-egy pad tetején álltak. 

Késő délutánig ment ez így.

Más említésre méltó, különben, aznap már nem történt. Tulajdonképpen még ebédelni is elfelejtettek. (Pedig az evést Körmöczi, ha embertestet ölt, semmi pénzért ki nem hagyná!)
Este Ottokárnak húsz perc alatt sikerült megírnia a dolgozatot. Így nézett ki:

A boldogság, véleményem szerint, pillanatokra jelenik csak meg, sosem akkor, amikor akarjuk, sosem úgy, ahogy elképzeljük - leginkább olyankor, amikor a legkevésbé számítunk rá. Megjósolhatatlan az érkezése,  megsaccolhatatlan az időtartama - abban sincs semmi logika, hogy mi váltja ki, és nincs rá esély, hogy konzerváljuk. Sőt! Abban a pillanatban, hogy feltesszük magunknak a kérdést: "Ez volna az?", "Meddig marad?", vagy belénk hasít a felismerés "El fog múlni!" - el is múlik nyomban, és mi (emberek, angyalok) ott állunk, bokáig a pocsolyaszürke bánatban. 
Ha azonban nem gondolkodunk, csak hálásak vagyunk, és örülünk a pillanatnak, a Boldogság sokáig fog időzni, és könnyen meglehet, hogy kevesebbet kell várni rá legközelebb, főleg, ha nem is várjuk; nem akarjuk, nem kergetjük - mert a Boldogság semmit sem visel kevésbé, mint az elvárásokat, kötöttségeket, ebből pedig logikusan következik, hogy boldogság például az, amikor az angyaltanuló mesteréről váratlanul kiderül, hogy vicces és jó fej. 

Ottokár másnap egy áthúzott négyes mellé írt ötöst kapott a házi dolgozatára.
De azért Körmöczit behívatták...

2013. július 27., szombat

Körmöczi György időt bővít

- Alkalmanként plusz órákat kellene ajándékoznunk az embereknek! - töprengett hangosan Ottokár két mérés között. - A legtöbb folyton rohan, és így sincs elég ideje.
- Nem kaphatnak plusz órákat! - dünnyögte Körmöczi György a stopperóráját nyomogatva. - Éppen ez a feladat lényege: kihozni a rendelkezésükre álló időből a legtöbbet; különbséget tenni fontos és kevésbé fontos dolgok között. Na, megpróbáljuk újra?
- Mehet, Gyuri bá'!
Ottokár nagy levegőt vett, aztán orrát befogva visszatartotta a lélegzetét. Mestere elindította a stoppert.
- Nem beszélve arról - folytatta az idő-témát Körmöczi -, hogy az emberek többségét motiválja a határidő. Mert utolsó-percesek. Véghajrások. Az ajándékórákat ugyanúgy elkótyavetyélnék, mint az idejük nagy részét, én mondom neked!
Ottokár liluló fejjel intett nemet, de még bent tartotta a levegőt.
- De, de! - erősködött Körmöczi. - Higgy nekem! Nyilván akad néhány földi halandó, aki minden percét képes kihasználni, így az ajándékba kapott időt se vesztegetné el, de az ilyen emberekből lényegesen kevesebb van! És az Időt Gondosan Beosztóknak is rá kell egyszer jönniük, hogy nem kell mindent megcsinálni. Az idő kérlelhetetlen múlása a lecke része: kihasználni, elpergetni, szenvedni attól, hogy véges, vagy épp ebben találni meg az örömöt - mindez emberenként változó.
- Itt minden ki van porciózva - robbant ki a visszatartott levegő a puttócskából. - Mennyi?
- Negyven másodperc! Egyre jobb vagy, Ottokár!
A pamutmelegítős puttó pár pillanatig a combjaira támaszkodva pihegett.
- Különben: a szubjektív idő tágítható... - állította vissza a stopperórát Körmöczi.
- Hogyan? - egyenesedett föl Ottokár.
Körmöczi nem akarta meghallani a kérdést.
- Erről, persze, az emberek többségének sejtelme sincs. Lüktetett a fejed?
Ottokár gyorsan, türelmetlenül bólintott - már egyáltalán nem érdekelte a visszatartott levegő hatása az emberi testre: a szubjektív időről akart inkább beszélgetni.
- Szórakoztató, igaz? - így Körmöczi. - Ezt, materializálódás nélkül, sosem tudnád kipróbálni!
- Hogyan tágítható a szubjektív idő? - kérdezte izgatottan Ottokár.
Körmöczi válaszolt is - meg nem is:
- Volt egy rossz-alvó védencem, egy nyolc éves kislány. Az éjszaka közepén mindig azzal vigasztalta magát, hogy másnap reggel a szülei frissen fognak ébredni, mert egy ennyire hosszú éjszaka alatt biztos sikerül majd kialudniuk magukat végre! Egy utolsó kísérlet? - emelte fel a stoppert.
Ottokár nemet intett. Kivette mestere kezéből az időmérőt.
- Mi a helyzet a csodával határos módon elért vonatokkal? Nem hiszem el, hogy egy kicsit sem tudunk csalni az idővel...
Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, nagyot sóhajtott. Már-már úgy tűnt, nem válaszol - amikor végül mégis megszólalt:
- Kicsit tudunk. De csak akkor, ha valóban szükségük van az embereknek arra, hogy néhány percet  nyerjenek - és ha mindemellett megkérnek rá minket, hogy segítsünk.
- És hogyan tudunk segíteni? - lehelte áhítatosan a kérdést a pamutmelegítős puttó.
- Finoman rátenyerelünk arra az órára, amire a védenc sűrű pánikban rá-ránéz - suttogta a választ György. - Egyszer így tettem tönkre egy faliórát - szólalt meg aztán hangosan, és enyhén elpirult. - Picit erősebben tenyereltem rá a kelleténél. Onnantól a kismutató nem bírta a fölfelé haladást: a gravitáció fél nyolckor mindig utolérte, emiatt aztán vissza kellett csúsznia hat órára. De védencem a Tönkre-Tenyerelt Falióra Napján elért egy Fontos Vonatot. A kárt pedig csak egy héttel később fedezte fel. És attól kezdve nagy becsben tartotta a faliórát, mert szívszorítónak találta a Gyengélkedő Kismutató drámáját! Ugyanakkor időről-időre nyert másfél órát, aminek rettenetesen örült - főleg azokon a napokon, amikor nem sietett sehová...

2013. július 26., péntek

Mit tesz az angyal?

- És mit tesz az angyal akkor, ha a védenc halálra rémül valamitől, és erős szívdobogás tör rá? - fordult mesteréhez Ottokár.
- Kiterjesztett szárnyakkal a védenc mögé áll. Esetleg: elé - felelte kapásból Körmöczi György.
- És, ha a védenc nincs veszélyben? Egyszerűen csak hallott, látott vagy gondolt valamit, amitől megijedt?
- Hát... akkor is. A kiterjesztett szárnyakból még baj nem származott. Az minden eshetőségre jó, Ottokár!
- És nem kell ilyenkor mondani valamit a védencnek? Valami megnyugtatót, vagy... tudom is én: dúdolni neki valamit?
- Abban az idegállapotban úgysem hallaná!
- De akkor hogy segíthetünk neki? - ráncolta a homlokát a pamuttréninges puttó.
- Idehallgass, Ottokár! Elárulom neked, én mit szoktam ilyen esetekben tenni.
Ottokár előkapott egy tollat meg egy jegyzetfüzetet.
- Tedd ezeket le, nincs itt mit megjegyzni. Én, tudniillik, semmit nem teszek. Semmit! Fogok egy stopperórát, leülök a védenc mellé, és mérem, hogy mennyi idő alatt nyugszik meg. Mert, jól jegyezd meg, Ottokár, előbb vagy utóbb minden pánik elmúlik!
Ottokár csalódottan eresztette le a tollat meg a füzetet. Karjait lógatva, csüggedten bámult az angyalra, akit Körmöczi Györgynek hívnak.
- De hát így... - a kis puttó alig merte befejezni a mondatot - Nincs semmi hasznunk, Gyuri bácsi!
- Nem lehetünk mindig hasznosak, Ottokár!
- Akkor minek vagyunk egyáltalán a védenc mellett? Stopperrel a kezünkben?
Körmöczi kissé felhúzta a vállait. Már-már úgy tűnt, nincs válasza, de végül mégis megszólalt:
- Azért, hogy ne legyen egyedül.

2013. május 24., péntek

2013. május 23., csütörtök

Rétisas

Rétisas (a távolodó kakukkoknak):
Megálljatok, gazmadarak -
mert jól láttam, mit tettetek:
csúfoltátok a külsejét,
s bántottatok egy gyermeket!
De űzni foglak, mint az árny!
Majd megtalál két sasszemem!
Gúnyolni így e kis legényt,
- én jó vagyok! – nem engedem!
(Vált – „magának”.)
Feldühítettek! – S úgy látom,
a kis szárnyas is elfutott,
nem tudva, hogy nem bántanám…
De mit tegyünk, ha ez jutott?
(Picit vár, hátha Rút Kiskacsa előbújik – de hősünk nem mozdul.)
Ki rétisasként éldegél,
szöknek attól a szárnyasok,
nem jut mellé hű cimbora,
annak nincsen barátja sok…

A Rút Kiskacsa óvatosan kikukucskál az odúból – a Rétisas pedig eljátssza, hogy csak most veszi észre hősünket.

Ó, jaj nekem, a titkomat
egy árnyalak kileste itt!
Nem szabad többet mondanom,
mert még elárul másnak… Csitt!

Rút Kiskacsa: 
Kérem, bocsásson meg! Nem akartam hallgatózni. Tulajdonképpen elbújni sem – csak annyira megijedtem öntől… Vagyis inkább attól, hogy Kakukkék annyira megijedtek… El kellett bújnom.

Rétisas:
Csak rémhír, hogy sok kis kakukk
a karmaim közt bajba jut…

Rút Kiskacsa: 
Hát igen, a szárnyasok mindenféle kósza hírnek felülnek…

Rétisas: 
Már kihallgattad szavaim,
így hát neked bevallhatom,
mit szégyelltem mindig, nagyon,
s úgy véltem, jobb, ha titkolom:
(picit halkabban)
hogy növényeken élek én
s csupán fölszéllel, imígyen
- hogy ne lássák hús-undorom -
őrizgetem az imídzsem.
Mert nem vagyok én fő gonosz
kicsiny madárkák gyilkosa -
barátságos, veszélytelen
típus inkább: jó cimbora.
Az életem, tudod, nehéz:
Hogy másnak látszom, mint ami
vagyok valóban – s nincs kinek
saját magamról vallani.
De, ó, te ezt nem értheted…

Rút Kiskacsa: 
Jaj, dehogynem! Teljesen értem, miről beszél! Sok a hasonlóság bennünk: engem csúnyának látnak, önt ijesztőnek – és nem is sejti rólunk senki, hogy kedvesek és szerethetőek vagyunk!

Rétisas: 
A szépségünk viszonylagos -
azt hittem, még nem értheted,
mert fiatal vagy – ámde bölcs:
most megfogtad a lényeget!
Ó, elmondani nem tudom,
hogy minő boldogság nekem:
megértek és megértenek!
Mondd csak: barátkoznál velem?

Rút Kiskacsa (megörül): 
Nekem még sosem volt igaz barátom!

Rétisas: 
Jaj, nekem sem – ez nagyszerű!
Most jöjj és ülj mellém, ide,
te bölcs, okos, s tán kívül rút
- belül szépséges kis csibe!

Rút Kiskacsa (miközben előkászálódik):
Nem mondanám magam kimondottan csibének. Eddig azt hittem, kacsafióka vagyok – meglehet, hogy tévedtem. Félreismerjük magunkat, félreismerünk másokat is - nem igaz?

Hősünk a Rétisas mellé ül – aki azonnal lecsap rá hatalmas karmaival.

Rétisas: 
Hát, bizony félre, kispofám,
mert – rossz hírem van! -: nem vagyok
sem jó, se kedves, csak kitől
joggal parázik két kakukk.

Rút Kiskacsa: 
M-mit tetszik művelni?

Rétisas: 
Jó étvággyal fogyasztalak:
így jár minden naiv gyerek,
ki, amit mondok, elhiszi,
mert gondolkodni nem szeret.

Rút Kiskacsa: 
Jaj, ne! Kérem, ne tessék bántani!

A helyzet reménytelennek látszik, ám ebben a pillanatban megjelenik egy kisfiú játékpuskával: lő (hangot is ad hozzá: „Puff-puff-puff!”), mire a Rétisas megrémül, kiejti karmai közül hősünket és a levegőbe emelkedik.

Rétisas: 
Ó, francos élet: hogy lehet
ily agresszív egy kisgyerek? (Hősünknek.)
Most mákod volt, rút szárnyasom,
de találkozunk még, bizony!

2013. május 12., vasárnap

Találkozó

Ma 15.30-kor
Százlábúak láb alatt
Kecskeméten, a Kelemen László Kamarszínházban,
Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozóján!

Holnap 9.30-kor
Egy korszerű boszorkány hétköznapjai
Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház Nagytermében!
(Szintén a Találkozó programjaként.) 

Minden kedves Drukkert szeretettel küldök!

(Friss információk, a Találkozó részletes programja itt: Bábszínházak 2013)

2013. május 5., vasárnap

Anyák-napja

Adél éppen végzett egy gombóc csokifagyival. Nagyi papírszalvétával igyekszik eltávolítani a makacs csokibajuszt. 

Adél: Nagyika, még egyszer!
Nagyi: Mit még egyszer, Adél?
Adél: Még egyszer!
Nagyi: Jó, de mit?
Adél: Még egyszer megeszem a fagyimat!

Lecsúszik a székről, befordul a pulthoz és erős babahangon leadja a rendelést:
Kérek még fagyit!

2013. május 4., szombat

Káposzta-dal


Gyerekek:        Káposzta, káposzta, káposzta!
Főzve vagy sütve vagy párolva!
Káposzta, káposzta, káposzta!
Fedő alatt vagy fedetlen.

Remek, ha forró, ha jéghideg!
Százféleképpen készíted!
Anya:               Mégsem létezik étek,
Amit egyszerre kértek.

Manka:            Vízzel, ha felöntjük, frankfurti leves lesz.
Etel:                 Tejföl is kell hozzá!
Előd:                Ugyan, ne nevettess!
Alma:               Tésztával szeretném!
Kázmér és Frici:    De csináld édesen!
Lenke:              Én sósan akarom!
Anya:               Ne üvölts, édesem!

Gyerekek:        Káposzta, káposzta, káposzta!
Főzve vagy sütve vagy párolva!
Káposzta, káposzta, káposzta!
Anya:               Meg vagyok áldva!
Gyerekek:        Vagy átkozva…     
Tánc.
Gyerekek:        Remek, ha forró, ha jéghideg!
Százféleképpen készíted!

Anya:               Mégsem létezik étek,
Amit egyszerre kértek.

Lenke:              Párolva!
Kázmér:           Nyersen.
Alma:               Ne!
Frici:                Virslivel!
Manka:            De főzve!
Etel:                 Tejföllel!
Kázmér:           Édesen!
Előd:                Utálom!
Alma:               Csak töltve!
Lenke:              Főzelék!
Etel:                  Saláta!
Kázmér:           Cvekedli!
Előd:                Hogyisne!!!
Alma:               Rántsuk ki!
Anya:               Ne rángass!
Manka:            Főzzük!
Frici:                Fagyasszuk le!!!

Gyerekek:        Káposzta, káposzta, káposzta!
Főzve vagy sütve vagy párolva!
Káposzta, káposzta, káposzta!
Anya:               Meg vagyok áldva!
Gyerekek:        Vagy átkozva…

Anya:               Ebből elég!
                        (Úgy látom, ma
                        nem használ itt
                        semmi sem.)
                        Mért kell ahhoz
                        ordibálnom,
                        hogy egy kicsi
csönd legyen!
                        Alma teríts!
                        Segíts, Etel!
                        Frici, hozd a
kenyeret!
Manka, Lenke,
hol a villa?
                        Előd, kérlek,
                        tölts vizet!
                        A szemetet
                        kinek kéne
                        ma kivinni,
                        gyerekek? Hat kéz mutat Kázmérra.
                        Nem érdekel
                        ki mit akar:
                        konzerv lesz. 
                        Na, menjetek!

2013. április 22., hétfő

Túl minden határidőn...

Bagoly:

Az öreg órán bagoly ül.
Az idő, bezzeg, tovaszáll!
Elnézheted, hogyan telik -
s hogy nem tér vissza soha már.

Ám néha a bagoly röpül,
s a pillanat: nem mérhető:
évszázadok telhetnek el,
míg állni látszék az idő!

Az óra áll, s nem tudható
- mert elgurult a vén rugó -
hogy időben vagyunk-e még?
Vekkercsörgés sem hallható!

Ráérünk! Higgyetek nekem!
Az „itt és most” – csak ez maradt:
még röppenek pár próbakört.
Mindjárt jövök! Egy pillanat! 

2013. április 5., péntek

Régi-új bemutató a Vojtinában

Minden kedves Drukkert
szeretettel küldök
Debrecenbe!

A farkas és a hét kecskegida:


A Grimm testvérek azonos című meséje alapján írta: Kolozsi Angéla
Rendező: Kuthy Ágnes
Tervező: Fodor Viola
Zeneszerző: Darvas Benedek
Rendezőasszisztens: Szabó Magdolna
Korrepetitor: Reschofsky György
Koreográfus: Fosztó András
Szakmai konzulens: Tatay Éva
műhelyvezető : Grosschmid Erik

Szereplők: Hajdú Péter, Hell Krisztina, Kiss Gergely Máté, Nagy Mónika, Nagy Viktória Éva, Olasz Szabó Soma, Oláh Zsuzsa / Asbóth Anikó, Reschofsky György, Schneider Jankó, Telenkó- Oláh Tímea

Hang: Czapp Ferenc, Papp László
Fény: Ágh András, Bartha Zoltán

Jelmezeket és díszletet készítették: 
Bérczi Katalin, Fuchs Mária, Kiss Antalné, Nádasiné Szegedi Éva és a Borsos család

2013. április 6., 15 óra
Debrecen
Vojtina Bábszínház!

További előadások a Vojtina Bábszínház honlapján!

2013. március 28., csütörtök

Megkezdődtek az Ebcsont és nyúlcipő próbái

(részlet a Bábrándozók készülő előadásából)

Szereplők:

Laura: kutyagazda; nem veti föl a pénz, pedig rengeteget dolgozik. Akkurátus hölgy – ezt egyébként munkája is megköveteli (könyvelő). Öltözete, környezete, kutyája fegyelmezettsége - mind-mind Laura jelleméről hordoz információt: olyasvalaki, aki szereti a rendet és fegyelmet maga körül; a kevésből is megfelelőt tud varázsolni; remek érzéke van a praktikumhoz; tisztán, egyszerűen, pontosan gondolkodik, következésképpen így is beszél – és előszeretettel pakol el mindig mindent, ami a keze ügyébe kerül.

Teodóra: nyúltulajdonos; gyakorlatilag mindenben Laura ellentéte: tehetős, szétszórt és szeleburdi; imád beszélni („a szűrőt kifelejtették belőle”), mondja, ami az eszébe jut, olykor elképesztő fordulatokat vesz a beszéde – rettenetesen nehéz követni. Önjelölt művész, leginkább külsőségeiben; a valódi művész minden érzékenysége nélkül – csak magára és a saját problémáira képes figyelni.

Lina: Laura hű ebe. Jól iskolázott vizsla, minden idegszálával a gazdájára, illetve annak kívánságaira koncentrál. Az „iparkodás” a legjellemzőbb rá, a permanens stréberség, ami elsősorban abból fakad, hogy rettenetesen éhezi a szeretetet és az elismerést – utóbbit Laura nem osztogatja fölöslegesen. Sokoldalú, de semmiféle kezdeményezőkészség nincs benne – nem szokta meg, hogy kezdeményezzen.

Tilda: Teodóra nyula; többszörös Európa-bajnok szépségkirálynő; siker-orientált, megszokta, hogy azt tehet, amihez csak kedve tartja; imádja feszegetni a határokat, megnézni, meddig mehet el – és ahol már nem mehet tovább, ott még újabb és újabb kísérleteket tenni, taktikázni, színjátszani, manipulálni.

Történik:

Laura egyterű, szerény és praktikus otthonában, valamikor mostanság.


1. jelenet – A kérés

Laura épp bonyolult számításokat végez asztalánál, amikor kutyaugatás hallatszik kintről.

Laura (kikiabál): Lina, elég legyen!

Tovább dolgozik. Kintről, gondolatnyi szünet után, megint ugatás.

Laura: Lina! Mit mondtam?

Kintről nyüszítés, szitkozódás és morgás keveréke. Aztán nyílik az ajtó - kopogás nincs -, és belép Teodóra, kezében valami hatalmas, letakarva.
Teodóra: Nagyon ijesztő ez a kutya, jó ég! Most nem is tudom, hogy itt merjem-e hagyni nálad (átöleli a kezében lévő hatalmas valamit), tudod, annyira érzékeny. Isten tudja, mit művelne vele ez a vadállat!

Laura (tüsszent): Kivel?

Teodóra: Meg vagy fázva?

Laura: Kutya bajom.

Teodóra: Hál’ az égnek! Szervusz!

Laura: Szia…

Teodóra: Akkor elvállalod?

Laura: Mit?

Teodóra: Kit! (A hatalmas valaminek gügyög.) Ugye gyönyörűm? (Leteszi a valamit és megpróbálja lehúzni róla a takaróanyagot – ami láthatóan be van akadva. Ingerült.) Nem segítenél? … Nagyon féltem szegényt a kutyádtól! Másrészt ötletem sincs, kinél hagyhatnám – tudod, el kell utaznom, mert… (Vált.) Nézd csak, milyen cuki lakás! Picit kisebb ugyan, mint a miénk… (Végre sikerül leszedni az anyagot: előtűnik egy óriási ketrec, amiben egy megszeppent nyúl gubbaszt.) De azért jól fogod itt érezni magad, Tildusom, meglátod! Olyan… Hogy is mondjam? … (Egyáltalán nem tetszik neki Laura otthona.) Otthonos! Ez az! Nagyon… otthonos!

Laura: Teo… (tüsszög) ne haragudj, de nekem ez most a lehető legrosszabbkor…

Teodóra alábbi monológja alatt Laura folyamatosan szóhoz akar jutni – sikertelenül.
Teodóra: Laura, te ne haragudj, hogy csak így rád törtünk! Tudom, hogy rengeteg a dolgod – ezért is vagyok annyira hálás, amiért mindig számíthatok rád! (Vált.) Akkor gyorsan mondom is, hogy mire kell majd figyelned, mert mindjárt indul a gépem. (Hihetetlen sebességgel kezd el darálni, ezzel párhuzamosan pakolászni. Az egész jelenség szédítő és virtuóz.) Szóval: Klotild két óránként eszik, és másfél óránként sétál – körülbelül húsz, huszonöt percet minden étkezés előtt. A pórázait (kiemeli táskájából a nyúl-neszesszert és az alábbi szöveg alatt sorra kiemeli a benne lévő dolgokat) összekészítettem – a piros bársony nyakörves a kedvence, azt akármikor hajlandó fölvenni. Reggel, délben és este is meg kell fésülgetned – reggel csak a kék műanyag fésűt tűri, ne is próbálkozz a többivel! Este fürdesd meg, akárhogy tiltakozik! Az alkarodon ellenőrizd a víz hőmérsékletét: langymeleg legyen, és egy kupaknyit tegyél a kádba a fürdetőjéből! (Laura kezébe nyomja a neszesszert) Fürdetés után már csak két levél jégsalátát adj neki, négyzet alakúra metszegetve! A főétkezés kettőkor legyen, és – a saláta-falatok kivételével -, minden alkalommal párolva add neki a zöldségeket! Az almot folyamatosan tartsd tisztán, mert nem bírja a kellemetlen szagokat. Különben pedig hagyd, hogy hadd csináljon, amihez kedve van – tudod, nem vagyok híve a szülői szigornak. Hát… azt hiszem mindent elmondtam. Amint megérkezem, felhívlak. Ölellek, puszillak! Ígérem, egyszer majd meghálálom! (A nyúlnak) Szia, kincsem, szia, gyönyörűségem! Hozok majd neked valami szépet abból a csúnya, nagy, messzi országból, ne szomorkodj! Pápá! (Gyorsan és figyelmetlenül rápakolja a ketrec tetejére a neszesszert, a fésűket, a pórázokat – és végül a kupac tetejére a takarót. Aztán el.)

Laura: És mégis meddig…? Mikor jössz vissza? … Ez nem lehet igaz!

Kint kutyaugatás, „A csudába!”, morgás, sziszegés.

Laura: Lina, elég legyen! Helyedre, hallod?! Mit mondtam? (Kimegy.)

Kintről.

Laura: Nyughass már! (A távozó Teodórának) Ne haragudj, fogalmam sincs, mi lehet vele!

Teodóra: Nézd meg, mit művelt a harisnyámmal!

Laura: Sajnálom, én…!

Teodóra: Tök mindegy, már úgyis ki akartam dobni. (Távolodóban.) Csak ne engedd ezt a vadállatot Tilda közelébe!

Ebcsont és nyúlcipő
Játssza: Kovács Judit és Törőcsik Eszter
Író: Kolozsi Angéla
Tervező: Sipos Katalin és Sisak Péter
Zeneszerző: Teszárek Csaba
Rendező: Veres András

2013. március 20., szerda

Megkezdődött...

... A farkas és a hét kecskegida felújítópróbája! 

Sajnos, Anya a postára - dolga fontos! - elszaladt.
Mit kezd otthon hét kisgyerek, ha idegen kopogtat?
Nagy kérdés! Kivált, ha vesszük: hét kecskéről van itt szó,
ráadásul, aki kopog - bizony, nem a télapó!
Mit gondoltok, mi történik? (A probléma nem pici!)
Gyertek el, és megtudjátok! Vár rátok a hét gida:
Előd, Alma, Etel, Manka, Lenke, Kázmér és Frici.


Információk a Vojtina Bábszínház honlapján!

2013. február 21., csütörtök

Különdíj

Pap Kata, Körmöczi György meg én, megkaptuk a Pagony Kiadó különdíját az Aranyvackoron!
Most nagyon örülünk!
A pályázatunk itt látható/olvasható el: Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak
Szeretetteli öleléseimet küldöm innen Gimesi Dórinak, aki rádöbbentett: Körmöczi Györgynek igenis lesz legendája - és Kuthy Áginak, aki a pályázat félútján elolvasta az irományomat, és egy csomó okos dolgot mondott, ami alapján aztán gatyába tudtam rázni a szöveget. És persze Anyunak, akitől Körmöczit loptam! Ezer köszönet, Lányok!

Kovács Eszterrel és Pap Katával az Aranyvackor-díjátadón

2013. február 19., kedd

A Farkas és a hét kecskegida - felújítás előtt

Anya:               Megettétek? Készülődjünk! Öt perc múlva indulunk!
                        Be kell mennünk a városba, postára, s vásárolunk...

Gyerekek egyszerre, boldogan: A városba!!!

Alma:              Jaj, mozizzunk!

Frici:               Ugye lufit is kapunk?

Anya:              Lufit ma csak az fog kapni, aki mindent megevett!

Frici:               Megettem!

Lenke:             Kész!

Frici:               Tök finom volt!

Kázmér:          Nem tök, te tök!

Anya:              Gyerekek! Mosakodás, cipőhúzás! Előd, hozd a csomagot: megígértem apátoknak, hogy ma postára adok két könyvet a munkájához, szóval sürgős...

Előd:               S odaér időben majd ez a csomag?

Anya:               Hogy ha még ma föladom, holnap biztos kézhez kapja. Megdörren az ég és egy pillanat alatt elered az eső. A legjobbkor… Ó, hogy a….

Etel:                Nem baj, menjünk!

Manka:            De hát szakad!

Előd:               Ebből sem lesz mozi ma…

Alma:              A csudába. Nem lesz mozi?

Frici:               Nem lesz lufi?

Anya:              Az hagyján… Postára kell adnom a két könyvet, mit apátok vár. Feltétlenül!

Lenke:             Menjünk!

Alma:              És így a mozi sem marad el!

Anya:              Nagyon zuhog! Mit kezdek majd hét megázott gyerekkel?

Lenke:             Megtörölgetsz.

Etel:                Teát forralsz és megisszuk, míg meleg.

Anya:              Nem, nem, jobb, ha itt maradtok.

Alma:              Itthon?

Lenke:             Hadd menjünk veled!

Anya:              Egyszerűbb, ha csak én megyek. Meglátjátok: gyors leszek!
                       Előd, benned megbízhatok, és nyugodtan mehetek.

Kázmér súgva: Majd próbálunk!

Anya:              Kázmér, drágám, ugye nem lesz rendbontás?

Előd:               Nincs gond, Anya, majd vigyázok.

Kázmér Anya feltételezésétől és Előd újabb jófiús húzásától vérig sértve: Rám ugyan nem, kispajtás!

Lenke teljes pánikban: Anya, ne menj, kérve kérlek!

Anya:              Pár óra csak! Elmegyek.
                        Épp ma, és így nincsen kedvem,
                        de mást most nem tehetek.   
                        Felmerült itt néhány kérdés
                        mumusról meg farkasról...
                        Nincs most időm vitatkozni,
                        egyre ügyeljetek jól:
                        rajtam kívül senki másnak
                        ajtót nyitni nem lehet!
                        Félni pedig, pusztán azért
                        mert nem vagyok veletek
                        nincs értelme. Csináljatok
                        mindent úgy, ahogy mindig.
                        Nagyok és okosak vagytok,
                        tudjátok, hogy mit illik…
                        Tehát, hogyha kopogtatnak
                        mit kell tenni?

Manka:            Kérdezünk.

Anya:              Tiszta sor, és ha én vagyok...

Frici:               Hát akkor beengedünk.

Anya:              S rajtam kívül...

Előd:               Senkit.

Alma:              Senkit!

Anya:              Miről ismertek majd rám?

Etel:                Bársonyos hang...

Kázmér:          Hófehér mancs!

Lenke:             S mert te vagy az anyukám!

Anya:              A kulcsot... nos elvihetném,
                        de nem vagytok csecsemők.
                        Ajtót csak nekem nyithattok!
                        Ugye nem lesz gond, Előd? Előd int, hogy "nem".
                        Bezárom az ajtót tehát,
                        és a kulcsot bedobom.
                        Ne aggódjatok, kiskecskék! Lenkét leszámítva ő az egyetlen, aki igazán aggódik.
                        Mindőtöket puszilom! el

2013. január 21., hétfő

Egy korszerű boszorkány hétköznapjai

(Részlet az előadásból)
Ludmillához, a technikát rajongva imádó, korszerű boszorkányhoz látogatóba érkeznek a barátnői: Szeverina és Hilária. Jelen van még Fülöp, Ludmilla személyiségzavaros, hipochonder baglya, valamint (a bútorok mögött bujkálva) Líviusz, Ludmilla új macskája.

Ludmilla: Szeverina! Hilária!

Szeverina: Erre jártunk.

Hilária: Nem zavarunk?

Szeverina: Zavarunk vagy sem: beszélnünk kell veled!

Hilária: Csak néhány perc…

Szeverina: Ne udvariaskodj már annyit! Látod, hogy nem zavarjuk! Van kávéd lefőzve?

Ludmilla: Nincs, de csinálok frisset! Szervusztok!

Hilária (Fülöpre pillantva – Fülöp nyög! -): Időjárás változás lesz?

Ludmilla: Biztosra veheted!

Hilária: Ó, szegény Fülöp!

Fülöp nyög.

Szeverina: A Varázs Show miatt jöttünk.

Hilária (énekli a szlogent, közben táncol): Mert minden héten kell egy csipetnyi…

Szeverina suhint egyet a varázspálcájával, Hilária fegyelmezetten visszaül a helyére.

Ludmilla: A Varázs Show miatt?

Szeverina (Hiláriától, dühösen): Nem mondtad neki?

Hilária: Elfelejthettem… Az a helyzet, hogy…

Szeverina: Ha eddig nem mondtad el, akkor most már ne is… (Ludmillának) Ma este mi leszünk a Varázs Show háziasszonyai. Élő, egyenes adás!

Hilária: Mert minden héten kell egy csipetnyi…

Szeverina (suhint egyet Hilária felé, de továbbra is Ludmillához beszél): Te is fel fogsz lépni majd egy varázsszámmal.

Ludmilla: Az ki van zárva!

Szeverina (feláll): Olyan biztos, mint ahogy itt ülök! (Leül.)

Hilária: Nézd, ha nem akarja…

Szeverina: Akarni fogja!

Suhint egyet a varázspálcájával.

Ludmilla: Persze, hogy akarom! Minden vágyam fellépni a Varázs Show-ban! Élő, egyenes adás…!

Hilária (súgva): Szeverina, drágám, ez így nem tisztességes!

Szeverina még egyet suhint a pálcával.

Hilária (Ludmillához fordul): És mivel fogsz föllépni?

Ludmilla: Van az a mutatványom az időjós békával…

Szeverina: Az hülyeség!

Ludmilla (felfortyan): Már miért volna hülyeség?

Szeverina suhint egyet a pálcájával.

Ludmilla: Igazad van: az egy ostoba kis trükk – inkább, tudjátok, mit? Újra meg újra át fogom színezni nyílt színen a Fulvia nénikémtől ajándékba kapott macskát, Líviuszt. Varázslattal!

Líviusz (halkan, valahonnan a bútorok mögül): Jaj, ne!

Szeverina: Na, látod, ez igazán remek ötlet! Akkor tehát számíthatunk rád?

Ludmilla: Hát persze, hogy számíthattok!

Szeverina (nyomatékosan): Megígéred, hogy nem visszakozol?

Ludmilla: Megígérem.

Szeverina: Boszorkány becsületszavadra?

Suhint picit a pálcájával.

Ludmilla: Boszorkány becsületszavamra!

A mesét 2013. február 16-án mutatja be a Békéscsabai Napsugár Bábszínház

Játssza: Szőts Orsi és Balázs Csongor

Tervező: Sipos Katalin
A Tervező Munkatársa: Sisak Péter

Zeneszerző: Csernák Samu

Díszlet: Berta János
Bábok: Klemm Szilvia, Lenkefi Réka, Nagy Ildikó, Palkovics Brigitta szh., Sipos Katalin

Fény: Bajusz Gergely
Hang: Rákóczi Antal
Technikai Munkatárs: Polgár Zoltán

Tervezőasszisztens: Palkovics Brigitta szh.
Rendezőasszisztens: Nagy IIdikó

Rendező: Kolozsi Angéla

Külön köszönet  Pilári Lilinek és Rumi Zsófiának!

Minden kedves Drukkert szeretettel várunk!