2011. június 28., kedd

Mesese

"Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer
egy országos király
és
egy melegszínű királyné.
Régóta szerettek volna gyermeket,
és hamarosan meg is született a kisbaba.
Kistesónak öltöztették."

2011. június 6., hétfő

Tök Bódog fodrászatai

Tök Bódog már évek óta nem látta a merrét, amikor egy (nem is olyan) szép napon beállított hozzá a Cúg. Csapódtak az ajtók, törtek az ablaküvegek, borzolódtak a frizurák.
Az erkélykorlát hamuból szőtt pókhálójában két apró nőszemély landolt. Rendesen megszaggatták - de annyira mégsem, hogy ki tudjanak mászni belőle. Vergődtek és dideregtek. Az egyik pufi volt, göndör vörös, zöld szemű és még didergés közben is volt ereje mosolyogni. A másik sovány, haja egyenes barna, szeme kék, a homloka csupa ránc.
Kicsivel később, - miután Tök Bódog kiszabadította, pókhálótlanította és forró kakaóval kínálta őket -, kiderült róluk, hogy ikertestvérek: egyikük boszorkány, másikuk tündér. Csakhogy ők maguk sem tudták teljes bizonyossággal magukról, hogy melyikük melyik?
A Cúg váratlanul továbbállt, az Ikrek - kénytelen-kelletlen - maradtak.
Bódog konya kalapjában vitte őket a műhelyébe, mert aznap hétfő volt: pontban hét harminckor érkezett az első kuncsaft.
- Milyen fazont méltóztatik? - kérdezte Tök Bódog menetrend szerint a menetrend szerint érkezőtől, mintha nem tudta volna, hogy Hilária néni hétfőnként csak mosást és szárítást kér; vágatni negyedévente szokott, az aktuális hónap utolsó péntekén - a szomszéd város népszerű fodrászánál.
- Merre jár az eszed, Bódog? - emelte égre tekintetét Hilária néni, de ő is csak úgy, menetrend szerint, mint aki minden hétfő reggel ezt kérdezi.
Mert minden hétfő reggel ezt kérdezte.
Mert Bódog esze máshol járt.
És nem csak hétfő reggelente.
Mindig.
Rossz napjain egy hajdanvolt szerelme után sóhajtozott, jobb napjain egy eljövendő szerelemről ábrándozott, következésképpen sosem figyelt arra amit éppen csinált. Hilária néni minden áldott hétfő reggel olyan borzas frizurával állított be munkahelyére, a helyi postahivatalba, mintha a Cúggal dolgoztatott volna és nem Tök Bódoggal, Éppen-Ez község örökké álmodozó hajszobrászával.

Hétfőn Hilária néni után nem is jött már senki. Bódog kitakarította a műhelyt, port törölt, söpört, fölmosott - de csak úgy, menetrend szerint, mint aki minden hétfőn ezt csinálja. Mert minden hétfőn ezt csinálta.
- Nem figyel oda, és mégis milyen szépen ragyog minden! De nem? - ámuldozott a pufi vörös (tündér? boszorkány?) és lecsöpögtette kakaóval a tükör előtti pultot.
- A takarításnak nem árthat sem az álmodozás, sem a nosztalgiázás - jegyezte meg szárazon a sovány barna (boszorkány? tündér?) - Azt nem lehet elrontani - és föltörölte a pultról a kakaócseppet a pufi vörös után.
Az Ikrek egy teljes hétig vendégeskedtek Tök Bódognál - ezalatt az egy hét alatt többnyire majd' megette őket az unalom. Mert Bódog műhelyében alig-alig fordult meg kuncsaft. Ám amikor megfordult...
Kedden egy Kleofás nevű fiatalember "ugrott be" a fodrászatba - mint mondta - a randevúja előtt. De ő is csak mosatni és száríttatni akart. Bódog mélabús lett a "randevú" szótól, hajdanvolt szerelmére gondolt, és egy teljes tégely zselét kent Kleofás hajára. A végeredmény egy ezerfelé meredező, betonkemény tüskefrizura lett, alatta egy céklavörös arccal - a céklavörös arcon található száj hatalmasra nyílt, egyre emelkedő decibellel dőltek belőle a csúnyánál csúnyább szavak.
Kedden nem unatkoztak az Ikrek.
Szerdán egy őszhajú úr, bizonyos Szeverián látogatta meg Bódogot. Esze ágában nem volt se mosatni, se vágatni - jól tudta, hogy Bódog mit tud.
- Hogy megy sorod, Bódog fiam? - kérdezte menetrend szerint. Mert minden szerdán ezt kérdezte.
Bódog - mint minden szerdán -, sóhajtott és felelet helyett körbemutatott a ragyogóan tiszta, üres műhelyen.
- Nem értem! Nem értem! - ingatta a fejét Szeverián - Nem volt nálad tehetségesebb tanítványom, pedig ötven évig oktattam hajszobrászatot, szerte a nagyvilágban! Nem értem! Nem értem...
Az Ikrek csodálkozva pillantottak egymásra.
Csütörtökön Bódog vidáman ébredt. Jókedve ebédtájban is tartott, noha kuncsaftja aznap még egy sem akadt. Három óra körül vidámsága tovább fokozódott.
Táskáját a földön maga után vonszolva, egy Csobilla nevű kislány ballagott be pontban négykor a fodrászatba.
- Anyu mondta, hogy suli után jöjjek el, mert szemembe lóg a frufrum!
A frufru szó csak tovább fokozta Bódog jókedvét. Miközben fehér lepedőt kanyarított Csobilla nyakába, elképzelt egy francia kisasszonyt: csupa hab és csupa csipke. Mondjuk véletlenül hullik Bódog karjaiba, miután megbotlott az Eiffel-torony lábában... Tök Bódog vidáman csattogtatta az ollót. "Bonzsúr neszpá?" - szólt a Bódog képzeletében szereplő Bódog a csupa csipke hölgyhöz. "Ví, ví!" - kacagott a Bódog képzeletében szereplő habos-csipkés kisasszony, és...
Csobilla frizurája olyan lett, mint egy félrebillent bili.
- Ó! - mondta Bódog.
- Ne is tessék törődni vele! Engem mindig, mindenért csúfolnak! Most legalább lesz rá okuk! - mondta Csobilla és kivonszolta táskáját Bódog műhelyéből.
Pénteken Bódog punk-frizurát kreált Polikárp Papának, a nyugalmazott kárpitosnak.
Szombaton Szorina asszonynak, a polgármester hitvesének frizuráját vágta tönkre.
És, ez utóbbival, tulajdon, nem létező karrierjét is.
Vasárnap szorongva várta a hétfőt. És nem hiába!
Hétfőn Hetyke Hugó alpolgármester tette tiszteletét Tök Bódog fodrászüzletében, de - mint azt Tök Bódog sejtette is -, nem frizurát csináltatni jött.
- Sok a panasz az ön munkájára, Bódog úr! Be kell záratnom a boltját.
- Jaj, ne! - kiáltottak föl egyszerre az Ikrek.
Izgatottan súgtak-búgtak, hosszadalmasan vitatkoztak. A göndör-vörös a fejét rázta, csak úgy röpködtek a fürtjei, miközben az egyenes-barna makacsul bólogatott. Aztán az egyenes-barna rázta a fejét és a göndör vörös bólogatott. Végül nagy nehezen megegyeztek és Hetyke Hugó elé álltak.
- Egyetlen egy hét haladékot kérünk, alpolgármester úr! Meglátja: nem lesz több panasz Tök Bódog frizuráira!
Az alpolgármester elgondolkodott majd azt mondta.
- Nem bánom. Egy hét próbaidő. De ha a legkisebb panaszt teszi valaki, Bódog fodrászatának reszeltek! - azzal elviharzott.
Az Ikrek elégedetten biccentettek egymás felé, majd a halott sápadt Tök Bódoghoz fordultak. Hosszasan nézték, egy szót sem szóltak. Aztán tettek két egyszerű (mindazonáltal a későbbiekben Bódog számára felidézhetetlen) mozdulatot - és Tök Bódogot, mintha kicserélték volna.
- Mi történt? - kérdezte.
- Elvettünk tőled két dolgot, amire nem lesz többé szükséged, ha tökéletesen akarsz dolgozni.
- M..mire nem lesz többé szükségem?
- Az álmaidra... - mondta szomorúan a göndör-vörös.
- És az emlékeidre - mondta vidáman az egyenes-barna.
Ekkor váratlanul visszajött a Cúg - és magával ragadta az Ikreket, zsebeikben Tök Bódog álmaival és emlékeivel.

Egy év múlva hozta vissza őket a Lelkiismeret Furdalás és Kíváncsiság. Talán túlzás is azt állítani, hogy visszahozta őket, mert sajnos sem a Lelkiismeret Furdalás, sem a Kíváncsiság nem olyan, mint a Cúg: nem cipelnek a hátukon senkit, csak piszkálnak, noszogatnak, útra taszigálnak, hogy aztán mindenki a saját lábán sétáljon el a végcélig.
A Ikrek egy kerek éve szakadatlanul úton voltak, mert rettenetesen messze ragadta őket a Cúg.
Kimerülten ácsorogtak Tök Bódog fodrászüzletének lehúzott redőnye előtt, amikor...
- Lassan egy éve a fővárosban dolgozik - szólalt meg valaki a hátuk mögött. Kétségbeesetten perdültek egyet: Szeveriánt, Bódog mesterét pillantották meg - Magam sem értem, mi történt vele! Úgy egy évvel ezelőtt...egyszerűen... megtáltosodott. A tehetségének pillanatok alatt híre ment, jobbnál jobb ajánlatokat kapott, végül a fővárosba költözött. De, tudják mit? Ma szerda van, ilyenkor mindig meglátogatom. Nézzék meg a saját szemükkel, hogyan él ma Tök Bódog! Interszitivel egy óra alatt fönn vagyunk. Velem tartanak a hölgyek?

A vonatozás kész felüdülés volt az Ikrek számára.
- Olyan, mint mikor magával ragad minket a Cúg! De nem? - lelkendezett a göndör vörös.
- Éppen olyan... - hagyta helyben az egyenes barna.
A fővárosban viszont...
- Olyan... mintha épp innen indultunk volna útnak egy évvel ezelőtt... De nem? - kérdezte a göndör vörös, és már koránt sem volt lelkes.
- Éppen olyan - mondta az egyenes barna. És ráncolta a homlokát.

A fodrászat, ahol Tök Bódog dolgozott, a főváros belvárosának legdivatosabbika volt. Szalonnak hívták, és Bódog volt benne a sztármesterfodrász. Tizenkét alkalmazott dolgozott mellette, de kuncsaftjai közül aki megtehette (és a legtöbb megtehette), Bódognál csináltatott frizurát, persze tízszeres áron, előzetes egyeztetés és több hetes várakozás után. És még így is megérte!
Bódog tisztelettel fogadta mesterét, kávét hozatott neki és egy, kizárólag a számára fenntartott, kényelmes fotelbe ültette Szeveriánt.
- Amikor először látogattam meg itt, képzeljék csak, hölgyek, nem akart megismerni! Annyira bántott a hálátlansága, hogy többé felé sem akartam nézni. De rettenetesen hiányzott. Amikor legközelebb mégis eljöttem ide, már ez a fotel várt rám. Látják, hölgyek? Ez itt csak az enyém!
Az Ikrek - Szeverián foteljének karfáján üldögélve -, hitetlenkedve nézték, ahogy Tök Bódog a hajakat vágja.
Ámultak a gyorsaságán.
Ámultak a precízségén.
Ámultak a pontosságán.
De a frizurákon egyáltalán nem. Összevont szemöldökkel nézegették a Bódog keze alól kikerülő, drága fejeket. Az volt a benyomásuk, hogy mindenki ugyanolyan frizurával távozik a főváros belvárosának leghíresebb fodrászszalonjából.
- Hát persze! - legyintett szomorúan Szeverián - A divat diktál! A divat nagy úr!
- Dehát ez - tekergette göndör vörös haját a pufi (boszorkány? tündér?) - bizonyos tekintetben rosszabb, mintha rossz hajakat csinálna Éppen-Ez község egyetlen fodrászüzletében. De nem?
Az Ikrek egymásra néztek. Egy másodpercig sem gondolkodtak. Mindketten mélyen a zsebükbe nyúltak. És visszaadták Tök Bódognak az emlékeit meg az álmait.
Tök Bódog megrázkódott. Kihullott kezéből az olló. Körülnézett.
- Békebeli bubi! - kiáltotta - Mi a csudát keresek én itt?
És még aznap hazautazott Szeverián és az Ikrek társaságában Éppen- Ez községbe.
Interszitivel.

Tök Bódog egy darabig csak állt poros, pókhálós, koszos kis hajdani üzletében - aztán nekifogott takarítani. Épp végzett a felmosással, amikor játszani kezdett boltja előtt a tűzoltózenekar. Bódog riadtan pillantott ki: egész Éppen-Ez község a fodrászat előtt tolongott. Amikor meglátták Bódogot, üdvrivalgásban törtek ki.
Aztán a polgármester személyesen intézett Bódoghoz néhány keresetlen szót, kifejezve afeletti örömét, hogy Tök Bódog ismét a község fodrásza lett. Hetyke Hugó átadott egy díszoklevelet, de Bódognak nem volt ideje elolvasni, mi áll rajta, mert a polgármester szabályosan betuszkolta Szorina asszonyt Bódog műhelyébe.
Az Ikrek riadtan pillantottak egymásra.
Bódog álmatagon készítette elő az ollókat, fésűket, keféket. Aki ismerte őt, tudta jól, hogy most hajdanvolt szerelmére gondol.
- Bódog, emlékszel még - kérdezte egy üres vaxos tégely legaljáról suttogva a barna hajú (boszorkány? tündér?) - Emlékszel még milyen frizurája volt a hajdani szerelmednek?
Bódog szemét elfutotta a könny, aztán Szorina asszony hajára pillantott - és belevágott.
Amikor fél órával később Szorina asszony kilépett Bódog üzletéből, a tűzoltózenekar megint épp teli tüdővel fújta. Megpillantva a polgármester asszonyt, az induló kellős közepén  egyszerre hallgattak el a zenészek.
Az addig vidáman csacsorászó tömeg a fodrászat bejárata felé pillantott - és nyomban elhalt a csevej, a kacaj.
A környező fákon fészkelő madarakba is beleszorult a fütty.
Szellő se járt.
Hosszú-hosszú másodpercek teltek el ebben a némaságban.
Aztán Hilária néni felzokogott:
- Uramatyám! Milyen gyönyörű a polgármester asszony!
És a tömeg ismét üdvrivalgásban tört ki.

Közben a fodrászatban némi udvariaskodás, előzékenykedés és zavart heherészés után Hetyke Hugó huppant a tükör előtti székbe. Bódog még hajdanvolt szerelmének hajától volt bódult, amikor ismét kezébe vette az ollót.
- Bódog! Bódog! - suttogott idegesen a göndör vörös (tündér? boszorkány?) a hajlakkos flakonok mögül - Volt fiútestvére a hajdani szerelmednek? Milyen volt a frizurája, emlékszel még?
- Emlékszem - mondta Bódog Hetyke Hugó alpolgármesternek - Emlékszem a hajdani szerelmem testvér bátyjának frizurájára. De az a fazon önnek, alpolgármester úr, nem állna jól.
A polcról lehullott egy hajlakkos flakon.
- Viszont - folytatta Bódog - a hajdan volt szerelmem édesapjának frizurája az ön arcberendezéséhez kitűnően illene. Ha megengedi, mindjárt meg is mutatom.
Húsz perccel később, amikor Hetyke Hugó kilépett az ajtón, a tűzoltózenekar ugyan nem hagyta abba a játékot, de a tömeg egy emberként ünnepelte az alpolgármester frizuráját, és legalább két tucat ember látta, hogy Hilária néni a füle tövéig pirul.

Néhány nappal később az Ikreket megint elvitte a Cúg.
De az elkövetkező években nagyon gyakran visszahozta őket a Kíváncsiság.
Később pedig a Hiúság is.
Látniuk kellett, hogy Bódog üzlete virágzik, s vele együtt virul egész Éppen-Ez község.
Hilária néni - Bódognak köszönhetően - egy éven belül úgy férjhez ment Hetyke Hugóhoz, mint a pinty.
Kleofás a fodrászat törzsvendége lett, sőt! Valamennyi menyasszonyát elvitte Tök Bódoghoz.
Szeverián szerdánként már nem csupán látogatóba jött: igényt tartott némi fodrászolásra is, legfőképpen azért, mert imádta Bódog történeteit hajdani szerelméről és annak családjáról.
Csobillát - természetesen - már senki sem csúfolta a suliban. Különösen miután az iskolai szépségversenyt is megnyerte.
Egyedül  Polikárp Papa sajnálta, hogy Tök Bódog nem képes többé csapnivaló fazonokat összehozni. Most már hiába vezetett a fodrászatból első útja az unokákhoz: a picik Bódog legképtelenebb kreálmányain sem kacagtak annyit, mint annak idején, amikor a hajszobrász punk-frizurát csinált a nagyapjuknak.

A pufi, göndör vörös, zöld szemű (boszorkány? tündér?) egy szép tavaszi napon kivasaltatta és barnára festette a haját Bódoggal, s mert időközben jelentősen lefogyott, szinte megszólalásig hasonlított volna ikernővérére - ha amaz viszont nem szedett volna föl magára pár kilót. Homlokán kisimultak a ráncok, haját pedig vörösre festette és bebodoríttatta Éppen-Ez község legremekebb fodrászával.

Aztán mindkettőt elvitte a Cúg.