2011. március 30., szerda

Filmszakadás

Ottokár maszatos tenyerében egy oldódásnak indult aszpirin várta, hogy sorsa beteljesedjék - és nem hiába: Körmöczi György maszatra, oldódásra fittyet hányva csapott le rá s kapta be legott. Ragacsos pohárból két deci vizet löttyintett utána, hadd érjen le a szer mihamarabb; aztán leült, két könyökét az asztalra támasztva masszírozni kezdte halántékát, miközben félig leeresztett szemhéja alól tanítványát leste, aki vigyázzállásban várta, hogy Körmöczi megszólaljon: kérdezzen vagy utasítson - csak beszéljen végre!
- Mi volt? - lehelte a másnapot az angyal, úgy uszkve másfél perc elteltével.
Ottokár nagyot nyelt.
- Meddig tetszik emlékezni, Gyuri bá'?
- Hát... addig a pontig még egészen tisztán, hogy az alkotói válságáról beszél, meg arról, hogy maga sem tudja, "hova kapjon". Az a mondata is megvan, hogy "egy fenékkel három lovat sem lehet megülni, alattam meg hat van most"...
- Igen, ezt védence tegnapelőtt, este fél tíz körül írta egy barátjának elektromos levélben.
Körmöcziben egy pillanatra megállt az ütő.
- Tegnapelőtt???
Ottokár bólintott.
- Akkor tetszett meginnia az első rövidet a Gyuri bá'-nak.
- Mert nem bírom elviselni, hogy nyavalyog, ahelyett, hogy szépen, szisztematikusan nekilátna a feladatainak, egyiknek a másik után! Gyűlölöm, hogy semmi önfegyelme, képtelen beosztani az idejét és, mint egy gyerekben, mindig-mindig elhatalmasodik rajta az örömelv: első a szórakozás, de legalábbis az, amihez neki kedve van, aztán, ha esetleg belefér, jöhet egy kis munka, némi kötelesség is. Utóbb meg, persze, kiborul, amiért nem képes minőséget produkálni! Jön a középszerűséggel, a nemvagyokelégjó-val - hányinger!
- Hogy tetszik mondani?
- Hányingerem van.
- Mit hozzak, Gyuri bá'?
- Tőle van hányingerem, Ottokár! Attól, ahogy létezik! Attól, hogy nem képes figyelni senkire és semmire: sem másra, sem arra, amit csinál, de még saját magára sem - hogy magamat már ne is említsem!
- Tegnap nagyon akart Gyuri bá'-ra figyelni... Csak akkor már Gyuri bá'...
Körmöczi riadtan pislogott.
- Ennek is akkor jut eszébe angyalokkal kommunikálni, amikor üzemen kívül helyezem magam - üvöltött föl a következő másodpercben. Felpattant, elbotorkált az elkallódott érzelmek szekrényéig, remegő kezét már-már a kulcsig emelte, de aztán mégsem; megfordult, visszabotorkált az asztalig, ott majdnem leült, de végül meggondolta magát; onnan az ablakig araszolt, azt majdnem kinyitotta, de végül itt sem fejezte be a félig vitt mozdulatot - innen azonban már nem ment tovább. Rettenetesen szédült.
- Milyen nap volt tegnap, Ottokár? - kérdezte rekedten Körmöczi.
- Emberi idő szerint, csillagászatilag vagy a védenc babonás számmisztikája alapján? - buzgólkodott a puttócska.
Körmöczi felnyögött.
- Mert ez utóbbi szerint...
- Ne is folytasd! Meséld el a tegnapját!
- Érthetetlenül rossz volt a kedve gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy felébredt, - de minden erejével küzdött ellene. Már reggel nyolc körül szólongatni kezdte Gyuri bá'-t, de akkor épp valami kalapácsról tetszett teli torokból énekelni, nem tetszett meghallani a védenc hangját...
- És neked eszedbe se jutott, hogy figyelmeztess? Vagy hogy legalább válaszolj valamit helyettem? - förmedt Körmöczi György igazságtalanul a tanítványára.
- Elmondtam neki két viccet - dünnyögte Ottokár megbántva. - És mintha meg is hallotta volna. Mindenesetre tartotta magát: majdnem egész nap derekas tudatossággal küzdött a... minekhívják... kedélybetegség ellen.
- Aminek persze, szokás szerint, nem volt semmi, de semmi oka, igaz?
- Ő maga is ezt mondogatta magának a délelőtt folyamán. És a kiszámíthatatlan, tetten-érhetetlen elemeken meditált: frontokon és hormonokon. Igyekeztem megerősíteni őt ebben a gondolkodásban. A napot viszonylag zökkenőmentesen dolgozta végig: csak egyszer zördült össze egy kollégájával, aki megcsiklandozta a bokáját, miközben ő egy létra tetején ügyeskedett függönyökkel és biztosítótűkkel.
- Balesetveszély?
- Ugyan, Gyuri bácsi!
- Nagyon összeveszett a kollégával?
- Egyáltalán nem. De nyilvánvalóan az a lappangó rosszkedv piszkálta a létra tetején is, előidézve a máskülönben könnyedén elkerülhető villám-konfliktust, hiszen őt nem akarták bántani, ő nem akart bántani...
- Én ezalatt...?
- A Városligetben tetszett a kalapácsról dudorászva napozni - pirult el Ottokár.
- Egész nap felétek se néztem, igaz?
- Dehogynem, többször is. Ilyenkor mindig valami apró csodával tetszett megörvendeztetni a védencet. Hogy a legjellemzőbbet említsem: özönlöttek felé a nyolcasok - védenc nem is igen tudta mire vélni a dolgot. Véletlenül rosszul kapott a telefonja után és a nyolcas szám jelent meg a kijelzőn. Zenét akart hallgatni, s ahogy bekapcsolta, a 8. számmal indult a lejátszó. A nyolcadik megállónál kellett leszállnia a villamosról, épp egy nyolcas számú ház előtt. Este színházba ment: az előadás nyolc órakor kezdődött, és bár védenc a tizedik sor  tízes számú székén ült, előtte közvetlenül - és a további sorokban is, végig - a nyolcas számú székekre látott; nyolcas volt a ruhatári száma...
- Ne folytasd! A tragédiát mondd!
- Nem volt tragédia, Gyuri bá'! Kora este összeveszett a szerelmével, éjszaka telefonon kibékültek. Semmi említésre méltó nem történt. Védenc a nap végén jól kisírta magát, aztán befejezettnek tekintette a napot. Lefekvés előtt még el akarta olvasni a leveleit, de nem volt internetkapcsolata. Sokáig kereste a vezeték nélküli hálózatokat, végül háromszor nyolc percnyi próbálkozás után kiszaladt a száján, hogy "Körmöczi György, segíts!", erre rögtön tetszett neki kapcsolatot szolgáltatni, amin ő teljesen elképedt.
- És... én?
- Nevetve azt a költői kérdést tetszett feltenni a védencnek, hogy: "Bírnád ugye, ha ez mindig így menne, mi, liba?", és nagyon meg tetszett lepődni, amikor védenc azt válaszolta hangosan és kapásból, hogy bírná.
- Aha - mondta az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak - És... odafönt?
- Gondolhatja, Gyuri bácsi! Mindent tudnak!
- Akkor hogy lehet, hogy te még mindig itt vagy? Hogy a tegnapi nap után még nem helyeztek át valami nagyágyúhoz? Gábrielhez, Rafaelhez?
- Akartak volna, de jogomban állt a maradás mellett dönteni - gyulladt ki a puttó füle.
Körmöczi György szemét elfutotta a pára. De nyersen csak annyit mondott:
- Ideje munkához látnunk!
Ottokár bólintott.
- Csak előtte még tessék legurítani egy gyógysört! Az elkallódott érzelmek szekrényébe tettem egy üveget még tegnap reggel - ott senkinek nem jutna eszébe keresni.

Nincsenek megjegyzések: