2010. október 13., szerda

Félszáz év

Az Öreg Isten is elszomorodik néha. Olyankor pálinkát iszik. Sokat. Aztán sír. Aztán megint iszik - és újra akar teremteni mindent. Ám amikor az angyalok figyelmeztetik, hogy ez nem lehetséges, még bánatosabb lesz. És tovább iszik.
De aztán végül eszébe jut valami. Megvidámodik és eldülöngél.
- Aha! - bólogatnak az angyalok - Most mégiscsak javít majd a világon!
És az Öreg Isten bizonyosan javít is - ám másnap nem emlékszik semmire.

Úgy félszáz évvel ezelőtt is éppen így történt. S mert másnap megint nem emlékezett, az Öreg Isten el akarta meséltetni Gábriellel a dolgokat.
- Összevissza figuráztál, Uram, - már megbocsáss a szóért! -, és egy tegnap született csecsemőt  halmoztál el olyasmikkel, amikre egy csecsemőnek semmi szüksége nem lehet. Mert mihez is kezd az az ekkorka jószág egy szemüveggel, egy bajusszal, egy mellénnyel meg egy üveg pálinkával?
Elszégyellte magát az Öreg Isten, de mégsem magára, hanem Gábrielre haragudott meg.
- Majd te kitalálod, mihez kezd. És ajánlom, hogy kezdjen valamit!
Gábriel leballagott a Földre. Megnézte a csecsemőt, és alaposan szemügyre vette az ajándékokat is. Törte a fejét, törte, hogy mit lehetne ezekkel az eszközökkel kezdeni, de semmi nem jutott eszébe.
- Használjad! - mondta végül a csecsemőnek, aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszament az Öreg Istenhez.

Néhány évtizeddel később, egy nap, az Öreg Isten megint rettenetesen elszomorodott. De most úgy döntött, hogy pálinkázás helyett inkább sétál egyet a Földön. Ment, mendegélt az Öreg Isten, egyszer csak előtalált egy nagy csomó embert, akik mind ugyanabba az irányba néztek.
- Na, ilyet is ritkán látni a Földön! Csúnyácskák, szépecskék, hitvánkák: amennyien vannak, annyifélék, és mégis egyetértenek! - gondolta az Öreg Isten, és közelebb ment, hogy lássa, kit vagy mit figyel a sokaság. S bár az Öreg Isten sokat tapasztalt már a világból, most mégis szeme-szája elállt attól, amit látott.
Egy nagy bajuszú, szemüveges ember állt a többiekkel szemközt, mellényben, hóna alatt egy üveg pálinkával, oldalán a feleségével. Úgy pörölt a közönséggel, hogy az ördögök kikönyököltek a Pokolból, de olyan kedvesen tette ezt, hogy az angyalok is kikukkantottak a bárányfelhők közül - és ördög, angyal egyként szerette volna ellesni, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Amikor a nagy bajuszú eleget perlekedett, akkor megitatott egy-két hitvánka apukát pálinkával, aztán pördült egyet, és a mellényéből mező lett, a bajuszából pillangó, szemüvegéből a Végtelen, s miközben a felesége napsugárként tündökölt, ő elégedetten nézte, ahogy az emberek szétszélednek a mellényből lett mezőn: volt aki nevetve gurulászott rajta, mások csöndben üldögéltek, de akadt olyan is, aki hanyatt fekve süttette magát, és nem vágyott innen sehová.
Az Öreg Istennek is széles jókedve kerekedett. Boldogan szaladt Gábrielhez.
- Mondhatom, te aztán jól kitaláltad, mit kezdjen ez az ember az ajándékaimmal!
- Ööö... Köszönöm, Uram! - motyogta Gábriel. Magában pedig azt gondolta: "De hiszen én egy ujjal sem nyúltam az ajándékokhoz akkor este!"
Aznap Gábriel és az Öreg Isten egy üveg pálinka társaságában ünnepelte a nagy bajuszú embert, akiről bizonyosan csak annyi tudható, hogy éppen úgy hívják, mint az arkangyalt, méltó az Öreg Isten ajándékaira, és amikor játszani kezd, képes javítani a világon.

Nincsenek megjegyzések: