2011. március 30., szerda

Filmszakadás

Ottokár maszatos tenyerében egy oldódásnak indult aszpirin várta, hogy sorsa beteljesedjék - és nem hiába: Körmöczi György maszatra, oldódásra fittyet hányva csapott le rá s kapta be legott. Ragacsos pohárból két deci vizet löttyintett utána, hadd érjen le a szer mihamarabb; aztán leült, két könyökét az asztalra támasztva masszírozni kezdte halántékát, miközben félig leeresztett szemhéja alól tanítványát leste, aki vigyázzállásban várta, hogy Körmöczi megszólaljon: kérdezzen vagy utasítson - csak beszéljen végre!
- Mi volt? - lehelte a másnapot az angyal, úgy uszkve másfél perc elteltével.
Ottokár nagyot nyelt.
- Meddig tetszik emlékezni, Gyuri bá'?
- Hát... addig a pontig még egészen tisztán, hogy az alkotói válságáról beszél, meg arról, hogy maga sem tudja, "hova kapjon". Az a mondata is megvan, hogy "egy fenékkel három lovat sem lehet megülni, alattam meg hat van most"...
- Igen, ezt védence tegnapelőtt, este fél tíz körül írta egy barátjának elektromos levélben.
Körmöcziben egy pillanatra megállt az ütő.
- Tegnapelőtt???
Ottokár bólintott.
- Akkor tetszett meginnia az első rövidet a Gyuri bá'-nak.
- Mert nem bírom elviselni, hogy nyavalyog, ahelyett, hogy szépen, szisztematikusan nekilátna a feladatainak, egyiknek a másik után! Gyűlölöm, hogy semmi önfegyelme, képtelen beosztani az idejét és, mint egy gyerekben, mindig-mindig elhatalmasodik rajta az örömelv: első a szórakozás, de legalábbis az, amihez neki kedve van, aztán, ha esetleg belefér, jöhet egy kis munka, némi kötelesség is. Utóbb meg, persze, kiborul, amiért nem képes minőséget produkálni! Jön a középszerűséggel, a nemvagyokelégjó-val - hányinger!
- Hogy tetszik mondani?
- Hányingerem van.
- Mit hozzak, Gyuri bá'?
- Tőle van hányingerem, Ottokár! Attól, ahogy létezik! Attól, hogy nem képes figyelni senkire és semmire: sem másra, sem arra, amit csinál, de még saját magára sem - hogy magamat már ne is említsem!
- Tegnap nagyon akart Gyuri bá'-ra figyelni... Csak akkor már Gyuri bá'...
Körmöczi riadtan pislogott.
- Ennek is akkor jut eszébe angyalokkal kommunikálni, amikor üzemen kívül helyezem magam - üvöltött föl a következő másodpercben. Felpattant, elbotorkált az elkallódott érzelmek szekrényéig, remegő kezét már-már a kulcsig emelte, de aztán mégsem; megfordult, visszabotorkált az asztalig, ott majdnem leült, de végül meggondolta magát; onnan az ablakig araszolt, azt majdnem kinyitotta, de végül itt sem fejezte be a félig vitt mozdulatot - innen azonban már nem ment tovább. Rettenetesen szédült.
- Milyen nap volt tegnap, Ottokár? - kérdezte rekedten Körmöczi.
- Emberi idő szerint, csillagászatilag vagy a védenc babonás számmisztikája alapján? - buzgólkodott a puttócska.
Körmöczi felnyögött.
- Mert ez utóbbi szerint...
- Ne is folytasd! Meséld el a tegnapját!
- Érthetetlenül rossz volt a kedve gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy felébredt, - de minden erejével küzdött ellene. Már reggel nyolc körül szólongatni kezdte Gyuri bá'-t, de akkor épp valami kalapácsról tetszett teli torokból énekelni, nem tetszett meghallani a védenc hangját...
- És neked eszedbe se jutott, hogy figyelmeztess? Vagy hogy legalább válaszolj valamit helyettem? - förmedt Körmöczi György igazságtalanul a tanítványára.
- Elmondtam neki két viccet - dünnyögte Ottokár megbántva. - És mintha meg is hallotta volna. Mindenesetre tartotta magát: majdnem egész nap derekas tudatossággal küzdött a... minekhívják... kedélybetegség ellen.
- Aminek persze, szokás szerint, nem volt semmi, de semmi oka, igaz?
- Ő maga is ezt mondogatta magának a délelőtt folyamán. És a kiszámíthatatlan, tetten-érhetetlen elemeken meditált: frontokon és hormonokon. Igyekeztem megerősíteni őt ebben a gondolkodásban. A napot viszonylag zökkenőmentesen dolgozta végig: csak egyszer zördült össze egy kollégájával, aki megcsiklandozta a bokáját, miközben ő egy létra tetején ügyeskedett függönyökkel és biztosítótűkkel.
- Balesetveszély?
- Ugyan, Gyuri bácsi!
- Nagyon összeveszett a kollégával?
- Egyáltalán nem. De nyilvánvalóan az a lappangó rosszkedv piszkálta a létra tetején is, előidézve a máskülönben könnyedén elkerülhető villám-konfliktust, hiszen őt nem akarták bántani, ő nem akart bántani...
- Én ezalatt...?
- A Városligetben tetszett a kalapácsról dudorászva napozni - pirult el Ottokár.
- Egész nap felétek se néztem, igaz?
- Dehogynem, többször is. Ilyenkor mindig valami apró csodával tetszett megörvendeztetni a védencet. Hogy a legjellemzőbbet említsem: özönlöttek felé a nyolcasok - védenc nem is igen tudta mire vélni a dolgot. Véletlenül rosszul kapott a telefonja után és a nyolcas szám jelent meg a kijelzőn. Zenét akart hallgatni, s ahogy bekapcsolta, a 8. számmal indult a lejátszó. A nyolcadik megállónál kellett leszállnia a villamosról, épp egy nyolcas számú ház előtt. Este színházba ment: az előadás nyolc órakor kezdődött, és bár védenc a tizedik sor  tízes számú székén ült, előtte közvetlenül - és a további sorokban is, végig - a nyolcas számú székekre látott; nyolcas volt a ruhatári száma...
- Ne folytasd! A tragédiát mondd!
- Nem volt tragédia, Gyuri bá'! Kora este összeveszett a szerelmével, éjszaka telefonon kibékültek. Semmi említésre méltó nem történt. Védenc a nap végén jól kisírta magát, aztán befejezettnek tekintette a napot. Lefekvés előtt még el akarta olvasni a leveleit, de nem volt internetkapcsolata. Sokáig kereste a vezeték nélküli hálózatokat, végül háromszor nyolc percnyi próbálkozás után kiszaladt a száján, hogy "Körmöczi György, segíts!", erre rögtön tetszett neki kapcsolatot szolgáltatni, amin ő teljesen elképedt.
- És... én?
- Nevetve azt a költői kérdést tetszett feltenni a védencnek, hogy: "Bírnád ugye, ha ez mindig így menne, mi, liba?", és nagyon meg tetszett lepődni, amikor védenc azt válaszolta hangosan és kapásból, hogy bírná.
- Aha - mondta az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak - És... odafönt?
- Gondolhatja, Gyuri bácsi! Mindent tudnak!
- Akkor hogy lehet, hogy te még mindig itt vagy? Hogy a tegnapi nap után még nem helyeztek át valami nagyágyúhoz? Gábrielhez, Rafaelhez?
- Akartak volna, de jogomban állt a maradás mellett dönteni - gyulladt ki a puttó füle.
Körmöczi György szemét elfutotta a pára. De nyersen csak annyit mondott:
- Ideje munkához látnunk!
Ottokár bólintott.
- Csak előtte még tessék legurítani egy gyógysört! Az elkallódott érzelmek szekrényébe tettem egy üveget még tegnap reggel - ott senkinek nem jutna eszébe keresni.

2011. március 21., hétfő

VILÁGSZÁM!


Hát tessék! Erre! Lesd meg egy cirkusz életét!
Itt reggeltől nap-szálltig dolgoznak mint a gép.
Emitt (fekvőtámaszt nyom) láthatsz egy artistát,
hasizmot edz amaz, s ott – pillants egy percre át! -,
izmot lazít a kádban előadás előtt
egy úr – kezében újság. (Ő edzett már előbb.)
Lakókocsi füstöl – épp fő az estebéd,
szmokingos törpe várja kint szép szerelmesét;
az erőművész ettől igen-igen pipás -
de szerencsére kezdődik az előadás!
(Arra ne is gondolj, – a legnagyobb csoda! -,
mi mindent művelnek még – ha nem nézel oda!)

A Circus Mechanicus történet-vázlataiért, kérem, kattintson ide: Cirkuszok és Varieték

2011. március 12., szombat

Tévedések - mese Csobánnak

Minden azzal kezdődött, hogy Makár iskolába menet eltévedt. Előfordul az ilyesmi, főleg ha valaki (mint Makár) életében először megy iskolába, ráadásul úgy keveri a "fönt"-öt a "lent"-tel, mint az embergyerekek a jobb kezüket a ballal. Makár történetünk reggelén fölfelé indult tehát.
Picit csodálkozott, amikor az a-osztályba terelték; furcsállotta, hogy egy Szalviusz nevű öregurat kapott osztályfőnökül; hogy a tanórák alatt csendben kell ülnie; hogy Szalviusz időről-időre rászól: figyeljen; de legeslegjobban az zavarta, hogy jelentkeznie kell, ha beszélni akar, és még akkor sem szólalhat meg, csak miután Szalviusz erre engedélyt adott.
- Tessék Makár!
- Tanár úr, attól tartok: véletlenül másik osztályba kerültem!
Szalviusz összehúzott szemmel méregette Makár homlokát.
- Ezt majd én döntöm el, miután megcsináltad a mai feladatodat – mondta mogorván, és a következő pillanatban Makár egy Kis Bodomér nevű, vele egyidős embergyerek társaságában találta magát egy budapesti játszótéren. Bodomér azzal foglalatoskodott, hogy mindenkitől elvett mindent: vödröt, lapátot, homokozóformát; ezen kívül módszeresen taposta szét a többi gyerek homokból készített csodáit: a várakat, a tortákat, a sütiket és a gyümölcsöket.
- Kis Bodomér egy égedelem, de ma haja szála nem görbülhet; egy ekkorka kis kék vagy zöld folt sem keletkezhet rajta – mutatta Szalviusz a kisujja körme alatti piszkot Makárnak – Őrizned kell őt, ez az első feladatod. Megértetted?
Makár jószerivel nem is hallotta Szalviusz hangját: őszinte csodálattal bámulta Bodomér tombolását. Mire felfogta öreg tanára szavait, már nem volt ideje megkérdezni, miért is kéne megóvnia ezt a rosszaságot a hajszálgörbüléstől, a kék vagy zöld foltoktól: Szalviusz eltűnt.
- Annál jobb – gondolta Makár, és a következő alkalommal, amikor Bodomér eltaposott egy homokvárat, nagyot lökött a fiún. Bodomér meglepődve tápászkodott föl, de végül arra a megállapításra jutott, hogy a taposás svungja lendíthette ki az egyensúlyából. És már bele is rúgott egy gyümölcs-sorozatba, mire Makár óriásit csípett a karjába. Bodomér sírva fakadt és rohant az anyukájához, megmutatni a „darázscsípést”. De öt perc sem telt bele, és már megint a homokozóban randalírozott, válogatás nélkül dobálva homok-bombákat a többiek arcába. Akkor Makár teleszórta Bodomér pólóját és nadrágját homokkal.
Bodomér nem látta Makárt – mindenből csak annyit fogott föl, hogy minél komiszabb a többiekkel, annál több rossz történik vele, így lassan-lassan elment a kedve a vadulástól; egy idő után már csak mogorván üldögélt az anyukája mellett, a padon: borzas haja az égnek meredt, térde csupa kék-zöld folt – még két karcolás is volt a jobb lába szárán.
Makár elégedetten bámulta Bodomért - akihez ekkor váratlanul odalépett egy kislány, és kedvesen felajánlotta a morcos fiúnak kék műanyagvödrét a kis piros lapáttal. Makár ettől a jelenettől megborzongott, Bodomér válaszára már nem is volt kíváncsi: visszaugrott a suliba. De azért még onnan fentről is jól érzékelte, hogy Bodomér és a kislány milyen nagy egyetértésben látnak hozzá a homoktorták gyártásához.
Szalviusz összeszűkült szemekkel méregette Makár vállait.
- Kis Bodomérnak meggörbült a haja szála; tele van kék-zöld foltokkal, sőt! Még két karcolás is fellelhető a jobb lába szárán… Mégis – mosolyodott el az öreg tanító - Ötöst kell adnom neked, Makár. Szép munka volt!
Makár élete első tanítási napján behúzott nyakkal bandukolt haza az iskolából. Mindjárt az első nap így indítani! Mit kap ezért odahaza?!
Nos: az édesanyja elismerő pillantását, azt kapta Makár:
- Telefonált az osztályfőnöknőd, hogy ma nem voltál bent a suliban. Iskolakerüléssel indítani a tanévet! Ezt nevezem! Ilyennek kell lennie egy vérbeli ördögfiókának! Büszke vagyok rád, fiam!
Makár kimondhatatlanul megkönnyebbült – ugyanakkor ördöghöz méltatlan módon furdalta a lelkiismerete, amikor arra gondolt, hogy Bodomér milyen szépen, szelíden gyártja a homoktortákat a kislánnyal odafent (vagy odalent???), Budapest egyik játszóterén.