2011. december 29., csütörtök

2011. december 23., péntek

Ünnep

Sosem tudhatod!
Lehet, hogy épp
egy
számítógépről működő
12 ledes
színesen villódzó 
ventilátor 
hiányzott 
a boldogságodhoz...


2011. december 18., vasárnap

A beszélő fa kimaradt jelenetei


Érkezik Ladomér, a kutya, zsebében Maximilla, a macska.

MAXIMILLA: Juj, egyre rondább ez a fa! Nézd, Ladomér!
LADOMÉR:  Minek nézzem? Ronda! Maximilla felnevet.
Csönd.
MAXIMILLA: Vagyis már olyan ronda, hogy rá se bírunk nézni, ugye, Ladomér?
LADOMÉR:  Olyan. Maximilla felnevet.
Csönd.
MAXIMILLA: Én ebben a fában, nem is laknék. Te laknál, Ladomér?
LADOMÉR:  Az ilyen fa kívül-belül lakhatatlan. Maximilla felnevet, de nevetés közben rájön, hogy ez nem vicces.
Csönd.           
MAXIMILLA: Mégis laknak benne, Ladomér!
LADOMÉR:  Az már az ő bajuk! Maximilla felnevet.
Csönd.
MAXIMILLA: Megéri ez a jövő tavaszt szerinted?
LADOMÉR:  Már az ideit se. Maximilla felnevet.
Csönd.
MAXIMILLA: Kár érte… vagy nem kár érte, Ladomér?
LADOMÉR:  Nem kár, mer’ ronda. Maximilla felnevet.
Elmennek.
____________________________________________

Néhány héttel később. Érkezik Ladomér, zsebében Maximilla.

MAXIMILLA: Most mintha nem lenne olyan ronda ez a fa! Nézd, Ladomér!
LADOMÉR:  Elég ronda ez még így is! Maximilla nevet.
Csönd.
MAXIMILLA: De nézd meg! Zöld leveleket hajtott, Ladomér!
LADOMÉR:  Majd elhullajtja azokat is. Maximilla nevet.
Csönd.
MAXIMILLA: Szerinted ezt a fát gondozzák a lakói, Ladomér, szerinted?
LADOMÉR:  Szerintem felfogadtak hozzá egy kertészt, szerintem. Maximilla nevet.
Csönd.
MAXIMILLA: De minek fogadtak volna föl kertészt, Ladomér?
LADOMÉR:  Mert olyan ronda ez a fa, hogy rá se bírnak nézni. Maximilla nevet.
Elmennek.

2011. november 13., vasárnap

Néhány didaktikus és fésületlen sor Szomorillától


Szomorilla:           Nem mind a miénk,
                            amit meglátunk!
                            Kérdezzük meg, hogy:
                            „Vehetek?” (Bódog: Vehetek?; Halogati: Nem!)
                            Ha „Nem!”, akkor sem    
kiabálunk!
                            Ha „Igen!” –  (Félbehagyi: Igen!)
Bódog:                   Akkor ehetek!

Szomorilla:            Nem mindig kapunk
                            ajándékot!
                            Nem minden doboz
                            a miénk!
                            A picikét is
                            megbecsüljük,
                            nem kérdezzük, hogy
„Van-e még?”! (Bódog: Miért, nincs?)

Jó szívvel adunk
másnak bármit,
         mert mást meglepni
annyira jó!
Fegyelmezett
és figyelmes
ember minden
igazi uralkodó/alattvaló! 

2011. november 11., péntek

K. Inga elveszett és megtalált sorai

ezt a napot lenne jó
a végtelenbe nyújtani
szürkébe bágyadt nyár a hó
is elkezd mindjárt hullani
tavaszra várva őszülök
most minden egyszerű jelen
már nem is emlékszem mikor
voltam én ilyen jól velem
már nem is emlékszem mikor
lehettem én magam vagyok
ezt végtelenbe nyújtanám
mint tegnapig a holnapot

2011. november 9., szerda

Meghívó



Minden kedves Drukkert
szeretettel várok!
Kedves Drukker
részvételi igényét
a
kolozsiangela@gmail.com 
elektronyos postacímen
jelezheti.
Már nagyon izgulok!
Már nagyon izgulunk!

Hepp Trupp
Bódog és Szomorilla

2011. október 26., szerda

Halogati és Félbehagyi kimaradt jelenete

4. jelenet – Az udvartartás

Szomorilla lassan, óvatosan kinyitja a bőröndöt és belenéz. A feje szinte eltűnik, olyan mélyre kukucskál. Aztán váratlanul kikapja a fejét, gyorsan becsukja a bőröndöt.

Szomorilla:            Valaki van a bőröndödben!

Bódog Szomorillára néz

                            Ugratsz?

Szomorilla:            Dehogyis!

Bódog:                   Pedig ugratsz. Amikor apám nekem adta, még teljesen üres volt.

Szomorilla:            Márpedig itt van valaki, tök sötét van, nem látni, de annál tisztábban hallható: azt mondja, hogy „Krrrrr…”.
Visszadugja a fejét, hallgatózik.
                            Meg azt is, hogy „”Pityipűűű…”

Bódog:                   Horkolók? Majd adok én nekik! Hé! Hahó! Ébresztő! Ez magánterület! Ki innen, betolakodók!

Halogati hangja:    Mindjárt…

Félbehagyi hangja: Rajta, öregharcos! Kinyílt a bőrönd!

Halogati hangja:    Máris?

Előmászik két alak – öltözetük halványan (nagyon halványan) rímel Bódogéra. 

Félbehagyi:           Nem hiszek a szememnek!

Bódog:                   Jé, titeket ismerlek! (Szomorillának) Apám öreg szolgájának két fia – gyerekkorunkban sokat játszottunk, de már évek óta színüket se láttam.

Félbehagyi:           A kisfelség!

Halogati:               Hol?
Felteszi a napszemüvegét.
                            Nahát! Helló, Bódog, hogy ityeg?
Végighever a bőrönd peremén, napozni.
                            Végre egy kis napsütés!

Bódog:                   Halogati! Félbehagyi! Mit kerestetek a bőröndömben?

Halogati:               Én is épp ezt akartam kérdezni!

Félbehagyi:           Reméltük, hogy felséged meg tudja magyarázni a dolgot!

Bódog:                   Miért pont én?

Halogati:               Mert felségedé a bőrönd.

Bódog:                   De hát mikor kerültetek bele?

Halogati:               Nem tudjuk.

Félbehagyi:           Nem emlékszünk.

Bódog:                   És miért nem akartatok kijönni?

Halogati:               Akartunk.

Félbehagyi:           Csak nem nagyon.

Halogati:               Senki nem sürgetett.

Félbehagyi:           Senki nem várt ránk.

Halogati:               Nem volt terv.

Félbehagyi:           Cél is csak ritkán.

Halogati:               És, tulajdonképpen…

Félbehagyi:           Jó volt bent.

Halogati:               Nem áztunk.

Félbehagyi:           Nem fáztunk.

Halogati:               Alhattunk napestig.

Félbehagyi:           Álmodozhattunk kedvünkre.

Gondolatnyi szünet – a két ütődött összenéz
                            Gyerünk is vissza!

Bódog:                   Még mit nem! Ez az én bőröndöm. És ahogy édesapátok szolgálta az édesapámat, úgy lesztek ti is szolgáim a mai naptól! Na egy-kettő, szkanderozzatok egyet, hadd lássam, melyikőtök az erősebb!
Kelletlenül látnak hozzá. A szkandert végül Halogati nyeri.
                            Halogati, téged megteszlek testőrömnek.  Vagy akarod te, Félbehagyi?

Félbehagyi:           Majd bolond leszek…!

Bódog:                   Nna, akkor ez is megoldódott!

Félbehagyi néhány másodpercre lefagy.

Félbehagyi:           Jaj, én nem úgy értettem…

Bódog:                   Én meg úgy értettem.

Félbehagyi:           De hát…

Szomorilla:            Ne aggódj: jobb királyi udvarokban a bolond a legokosabb.

Bódog és Félbehagyi:     
Tényleg?

Szomorilla széttárja a karját.

Bódog:                         Most pedig, hogy kiosztottam a tisztségeket, kiosztom a feladatokat is: másszatok vissza a bőröndbe, nézzétek át hozzatok felszínre mindent, amit találtok! Meglepetést akarok!

Halogati:               De ez a bőrönd felségedé!

Félbehagyi:           Mi csupán a tartozékai vagyunk.

Halogati:               Mint a fogkefe és a váltás gatya!

Félbehagyi:           És különben sem turkálhatunk más táskájában!

Bódog:                   Valóban? Aludni lehet benne – turkálódni nem? Na, nyomás, egy-kettő! Negyed órán belül jelentést kérek!

2011. október 20., csütörtök

2011. október 12., szerda

Bódog és Szomorilla - készül az új Hepp Trupp-előadás

Mától kis, friss, színes híreket közlünk itt, a Bódog és Szomorilla link (avagy címke) alatt, illetve a Hepp Trupp oldalon, előadásunk születésének körülményeiről.
A (héten még csak fél-) darabnak tegnap volt a (fél)olvasópróbája - a szövegkönyv a héten fejeződik be. Készen vannak viszont a bábok. Tehát ma már elkezdtük lerendelkezni. Bemutató november 26-án, Debrecenben - a fővárosi bemutató januárban lesz. (Később pontosítunk.)
Íme a színlap:

Szomorilla: Nagy Viktória Éva
Bódog: Schneider Jankó

Bábok: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas)
Zene: Reschofsky György
Rendezőasszisztens: Sinka Judit Erzsébet
A Hepp Trupp rengeteg sok ötletét felhasználva  még javában írja és az előadást rendezi: Kolozsi Angéla

Hamarosan képekkel, szövegrészletekkel, kérdésekkel és beszámolókkal jelentkezünk. Tartsatok velünk!

2011. szeptember 28., szerda

Beteg-bágyadt Nagymama-dal

Szökhetsz, futhatsz, menekülhetsz!
Azt ne hidd, hogy elkerülhetsz!
Nem jutsz messze! Hagyj csak bátran
égve forrón, itt, az ágyban!

Visszajössz még, ahogy százszor!
Nem halok meg egy kis láztól!
Enyém leszel, úgy, mint régen!
Visszanyerlek, Egészségem!

Refrén:
Mert egy nap vagy kettő, de mondjunk hetet:
elmúlik a láz - és én jobban leszek!
Futok és úszom. A sportot elunva,
csak átugrom sörözni az Örökzöld Klubba.
Tán tévézzek egész nap? Ó, ugyan, kérem!
Helyette bridzselek kétszer egy héten!
Tangózom, csocsózom, sziklára mászom...
Aktívan élek - de én így imádom!



Egy kis kuc-kuc, némi hapci
énrajtam már nem foghat ki!
Itt fáj - ott fáj, a láz is éget,
mégsem várom én a véget!




Refrén:
Mert egy nap vagy kettő, de mondjunk hetet:
elmúlik a láz, és én jobban leszek!
Futok és úszom. A sportot elunva
csak átugrom csörögni az Örökzöld Klubba.
Vagy tévézzek egész nap? Ó, ugyan, kérem!
Helyette bridzselek kétszer egy héten!
Tangózom, csocsózom, sziklára mászom...
Aktív egy élet - de pont így imádom!

2011. szeptember 17., szombat

1. Bódog

Bódognak elege lett - és megállt. De olyan hirtelen, hogy fenekének torlódott a hatalmas bőrönd, amit vándorútjára (atyai parancsra) magával hurcolt. A bőröndhöz ajándékdobozok voltak kötve, szépen, egymás után, libasorba. Volt ezekben
egy óra, amit még a nagyapja adott Bódognak,
egy jogar, amit Bódog az apjától kapott,
egy régi-régi medve, amit az édesanyja ajándékozott Bódognak,
egy műanyag kacsás körömkefe, Bódog nagynénjétől,
egy expander Bódog nagybátyjától,
egy pakli kártya, nagy halom színes kendő és golyó, valamint több kiló csokoládé Bódog világcsavargó unokabátyjától,
egy könyv Bódog keresztapjától (bár Bódog nem tudott olvasni),
egy, Bódog dédapjától - Bódog nagyapján át, Bódog apján keresztül - örökölt, felbonthatatlan csomag,
egy színes álarc, Bódog egy távoli nagynénijétől
meg egy fekete kalap Bódog távoli-távoli nagybácsijától.
Azt gondolhatnánk: akinek ennyi ajándéka van, annak igazán nem lehet semmi gondja. De alaposan tévednénk!

2011. szeptember 9., péntek

Friss hír

Cikk a győritükör.hu-n a Vaskakas Bábszínház idei évadáról ITT.


2011. szeptember 4., vasárnap

ajándék vasárnap

ki beszélhet?
Apa: Kicsit maradj csöndben!
Panni: Jól van.
Apa: Ennyit se mondj!
Panni: Rendben.
Apa: Hallod?
Panni: Igen.
Apa: Érted?
Panni: Értem. (...) De akkor most mit mondjak?

őszi éjjel
úszik a galagonya
ruhááába

búcsúzáskor
"Nagyika,
vigyázz magadra,
mert
neked küldtem a puszit!"
továbbá:
"Jó találkozást!"

2011. augusztus 28., vasárnap

per pillanat


per pillanat
csak nehezen
viselem az
átmenetet
ezt a két cím-
és kétszer két
profil-tébolyt
jövőt várok
ahelyett hogy
ezt élvezném
hiszen ilyen
többé nem lesz

2011. augusztus 6., szombat

2011. július 14., csütörtök

Képzeletbeli találkozás a Fogorvossal (akihez jó lenne már elmennem)

Elmondom neki, hogy m'ért jövök:
két metszőfogam is úgy lötyög...
Nem hull az oly hamar.
S ha hullik - tán zavar? -
kérdezi, miközben jót rötyög.

2011. július 8., péntek

Ottilia tobzódik...

...és nem hagy dolgozni.

FIGYELEM! 
Videónk a ritmus-, illetve a vers (szándékoltan) pontatlan interpretálására érzékenyeknek egészségügyi károsodást okozhat!


2011. június 28., kedd

Mesese

"Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer
egy országos király
és
egy melegszínű királyné.
Régóta szerettek volna gyermeket,
és hamarosan meg is született a kisbaba.
Kistesónak öltöztették."

2011. június 6., hétfő

Tök Bódog fodrászatai

Tök Bódog már évek óta nem látta a merrét, amikor egy (nem is olyan) szép napon beállított hozzá a Cúg. Csapódtak az ajtók, törtek az ablaküvegek, borzolódtak a frizurák.
Az erkélykorlát hamuból szőtt pókhálójában két apró nőszemély landolt. Rendesen megszaggatták - de annyira mégsem, hogy ki tudjanak mászni belőle. Vergődtek és dideregtek. Az egyik pufi volt, göndör vörös, zöld szemű és még didergés közben is volt ereje mosolyogni. A másik sovány, haja egyenes barna, szeme kék, a homloka csupa ránc.
Kicsivel később, - miután Tök Bódog kiszabadította, pókhálótlanította és forró kakaóval kínálta őket -, kiderült róluk, hogy ikertestvérek: egyikük boszorkány, másikuk tündér. Csakhogy ők maguk sem tudták teljes bizonyossággal magukról, hogy melyikük melyik?
A Cúg váratlanul továbbállt, az Ikrek - kénytelen-kelletlen - maradtak.
Bódog konya kalapjában vitte őket a műhelyébe, mert aznap hétfő volt: pontban hét harminckor érkezett az első kuncsaft.
- Milyen fazont méltóztatik? - kérdezte Tök Bódog menetrend szerint a menetrend szerint érkezőtől, mintha nem tudta volna, hogy Hilária néni hétfőnként csak mosást és szárítást kér; vágatni negyedévente szokott, az aktuális hónap utolsó péntekén - a szomszéd város népszerű fodrászánál.
- Merre jár az eszed, Bódog? - emelte égre tekintetét Hilária néni, de ő is csak úgy, menetrend szerint, mint aki minden hétfő reggel ezt kérdezi.
Mert minden hétfő reggel ezt kérdezte.
Mert Bódog esze máshol járt.
És nem csak hétfő reggelente.
Mindig.
Rossz napjain egy hajdanvolt szerelme után sóhajtozott, jobb napjain egy eljövendő szerelemről ábrándozott, következésképpen sosem figyelt arra amit éppen csinált. Hilária néni minden áldott hétfő reggel olyan borzas frizurával állított be munkahelyére, a helyi postahivatalba, mintha a Cúggal dolgoztatott volna és nem Tök Bódoggal, Éppen-Ez község örökké álmodozó hajszobrászával.

Hétfőn Hilária néni után nem is jött már senki. Bódog kitakarította a műhelyt, port törölt, söpört, fölmosott - de csak úgy, menetrend szerint, mint aki minden hétfőn ezt csinálja. Mert minden hétfőn ezt csinálta.
- Nem figyel oda, és mégis milyen szépen ragyog minden! De nem? - ámuldozott a pufi vörös (tündér? boszorkány?) és lecsöpögtette kakaóval a tükör előtti pultot.
- A takarításnak nem árthat sem az álmodozás, sem a nosztalgiázás - jegyezte meg szárazon a sovány barna (boszorkány? tündér?) - Azt nem lehet elrontani - és föltörölte a pultról a kakaócseppet a pufi vörös után.
Az Ikrek egy teljes hétig vendégeskedtek Tök Bódognál - ezalatt az egy hét alatt többnyire majd' megette őket az unalom. Mert Bódog műhelyében alig-alig fordult meg kuncsaft. Ám amikor megfordult...
Kedden egy Kleofás nevű fiatalember "ugrott be" a fodrászatba - mint mondta - a randevúja előtt. De ő is csak mosatni és száríttatni akart. Bódog mélabús lett a "randevú" szótól, hajdanvolt szerelmére gondolt, és egy teljes tégely zselét kent Kleofás hajára. A végeredmény egy ezerfelé meredező, betonkemény tüskefrizura lett, alatta egy céklavörös arccal - a céklavörös arcon található száj hatalmasra nyílt, egyre emelkedő decibellel dőltek belőle a csúnyánál csúnyább szavak.
Kedden nem unatkoztak az Ikrek.
Szerdán egy őszhajú úr, bizonyos Szeverián látogatta meg Bódogot. Esze ágában nem volt se mosatni, se vágatni - jól tudta, hogy Bódog mit tud.
- Hogy megy sorod, Bódog fiam? - kérdezte menetrend szerint. Mert minden szerdán ezt kérdezte.
Bódog - mint minden szerdán -, sóhajtott és felelet helyett körbemutatott a ragyogóan tiszta, üres műhelyen.
- Nem értem! Nem értem! - ingatta a fejét Szeverián - Nem volt nálad tehetségesebb tanítványom, pedig ötven évig oktattam hajszobrászatot, szerte a nagyvilágban! Nem értem! Nem értem...
Az Ikrek csodálkozva pillantottak egymásra.
Csütörtökön Bódog vidáman ébredt. Jókedve ebédtájban is tartott, noha kuncsaftja aznap még egy sem akadt. Három óra körül vidámsága tovább fokozódott.
Táskáját a földön maga után vonszolva, egy Csobilla nevű kislány ballagott be pontban négykor a fodrászatba.
- Anyu mondta, hogy suli után jöjjek el, mert szemembe lóg a frufrum!
A frufru szó csak tovább fokozta Bódog jókedvét. Miközben fehér lepedőt kanyarított Csobilla nyakába, elképzelt egy francia kisasszonyt: csupa hab és csupa csipke. Mondjuk véletlenül hullik Bódog karjaiba, miután megbotlott az Eiffel-torony lábában... Tök Bódog vidáman csattogtatta az ollót. "Bonzsúr neszpá?" - szólt a Bódog képzeletében szereplő Bódog a csupa csipke hölgyhöz. "Ví, ví!" - kacagott a Bódog képzeletében szereplő habos-csipkés kisasszony, és...
Csobilla frizurája olyan lett, mint egy félrebillent bili.
- Ó! - mondta Bódog.
- Ne is tessék törődni vele! Engem mindig, mindenért csúfolnak! Most legalább lesz rá okuk! - mondta Csobilla és kivonszolta táskáját Bódog műhelyéből.
Pénteken Bódog punk-frizurát kreált Polikárp Papának, a nyugalmazott kárpitosnak.
Szombaton Szorina asszonynak, a polgármester hitvesének frizuráját vágta tönkre.
És, ez utóbbival, tulajdon, nem létező karrierjét is.
Vasárnap szorongva várta a hétfőt. És nem hiába!
Hétfőn Hetyke Hugó alpolgármester tette tiszteletét Tök Bódog fodrászüzletében, de - mint azt Tök Bódog sejtette is -, nem frizurát csináltatni jött.
- Sok a panasz az ön munkájára, Bódog úr! Be kell záratnom a boltját.
- Jaj, ne! - kiáltottak föl egyszerre az Ikrek.
Izgatottan súgtak-búgtak, hosszadalmasan vitatkoztak. A göndör-vörös a fejét rázta, csak úgy röpködtek a fürtjei, miközben az egyenes-barna makacsul bólogatott. Aztán az egyenes-barna rázta a fejét és a göndör vörös bólogatott. Végül nagy nehezen megegyeztek és Hetyke Hugó elé álltak.
- Egyetlen egy hét haladékot kérünk, alpolgármester úr! Meglátja: nem lesz több panasz Tök Bódog frizuráira!
Az alpolgármester elgondolkodott majd azt mondta.
- Nem bánom. Egy hét próbaidő. De ha a legkisebb panaszt teszi valaki, Bódog fodrászatának reszeltek! - azzal elviharzott.
Az Ikrek elégedetten biccentettek egymás felé, majd a halott sápadt Tök Bódoghoz fordultak. Hosszasan nézték, egy szót sem szóltak. Aztán tettek két egyszerű (mindazonáltal a későbbiekben Bódog számára felidézhetetlen) mozdulatot - és Tök Bódogot, mintha kicserélték volna.
- Mi történt? - kérdezte.
- Elvettünk tőled két dolgot, amire nem lesz többé szükséged, ha tökéletesen akarsz dolgozni.
- M..mire nem lesz többé szükségem?
- Az álmaidra... - mondta szomorúan a göndör-vörös.
- És az emlékeidre - mondta vidáman az egyenes-barna.
Ekkor váratlanul visszajött a Cúg - és magával ragadta az Ikreket, zsebeikben Tök Bódog álmaival és emlékeivel.

Egy év múlva hozta vissza őket a Lelkiismeret Furdalás és Kíváncsiság. Talán túlzás is azt állítani, hogy visszahozta őket, mert sajnos sem a Lelkiismeret Furdalás, sem a Kíváncsiság nem olyan, mint a Cúg: nem cipelnek a hátukon senkit, csak piszkálnak, noszogatnak, útra taszigálnak, hogy aztán mindenki a saját lábán sétáljon el a végcélig.
A Ikrek egy kerek éve szakadatlanul úton voltak, mert rettenetesen messze ragadta őket a Cúg.
Kimerülten ácsorogtak Tök Bódog fodrászüzletének lehúzott redőnye előtt, amikor...
- Lassan egy éve a fővárosban dolgozik - szólalt meg valaki a hátuk mögött. Kétségbeesetten perdültek egyet: Szeveriánt, Bódog mesterét pillantották meg - Magam sem értem, mi történt vele! Úgy egy évvel ezelőtt...egyszerűen... megtáltosodott. A tehetségének pillanatok alatt híre ment, jobbnál jobb ajánlatokat kapott, végül a fővárosba költözött. De, tudják mit? Ma szerda van, ilyenkor mindig meglátogatom. Nézzék meg a saját szemükkel, hogyan él ma Tök Bódog! Interszitivel egy óra alatt fönn vagyunk. Velem tartanak a hölgyek?

A vonatozás kész felüdülés volt az Ikrek számára.
- Olyan, mint mikor magával ragad minket a Cúg! De nem? - lelkendezett a göndör vörös.
- Éppen olyan... - hagyta helyben az egyenes barna.
A fővárosban viszont...
- Olyan... mintha épp innen indultunk volna útnak egy évvel ezelőtt... De nem? - kérdezte a göndör vörös, és már koránt sem volt lelkes.
- Éppen olyan - mondta az egyenes barna. És ráncolta a homlokát.

A fodrászat, ahol Tök Bódog dolgozott, a főváros belvárosának legdivatosabbika volt. Szalonnak hívták, és Bódog volt benne a sztármesterfodrász. Tizenkét alkalmazott dolgozott mellette, de kuncsaftjai közül aki megtehette (és a legtöbb megtehette), Bódognál csináltatott frizurát, persze tízszeres áron, előzetes egyeztetés és több hetes várakozás után. És még így is megérte!
Bódog tisztelettel fogadta mesterét, kávét hozatott neki és egy, kizárólag a számára fenntartott, kényelmes fotelbe ültette Szeveriánt.
- Amikor először látogattam meg itt, képzeljék csak, hölgyek, nem akart megismerni! Annyira bántott a hálátlansága, hogy többé felé sem akartam nézni. De rettenetesen hiányzott. Amikor legközelebb mégis eljöttem ide, már ez a fotel várt rám. Látják, hölgyek? Ez itt csak az enyém!
Az Ikrek - Szeverián foteljének karfáján üldögélve -, hitetlenkedve nézték, ahogy Tök Bódog a hajakat vágja.
Ámultak a gyorsaságán.
Ámultak a precízségén.
Ámultak a pontosságán.
De a frizurákon egyáltalán nem. Összevont szemöldökkel nézegették a Bódog keze alól kikerülő, drága fejeket. Az volt a benyomásuk, hogy mindenki ugyanolyan frizurával távozik a főváros belvárosának leghíresebb fodrászszalonjából.
- Hát persze! - legyintett szomorúan Szeverián - A divat diktál! A divat nagy úr!
- Dehát ez - tekergette göndör vörös haját a pufi (boszorkány? tündér?) - bizonyos tekintetben rosszabb, mintha rossz hajakat csinálna Éppen-Ez község egyetlen fodrászüzletében. De nem?
Az Ikrek egymásra néztek. Egy másodpercig sem gondolkodtak. Mindketten mélyen a zsebükbe nyúltak. És visszaadták Tök Bódognak az emlékeit meg az álmait.
Tök Bódog megrázkódott. Kihullott kezéből az olló. Körülnézett.
- Békebeli bubi! - kiáltotta - Mi a csudát keresek én itt?
És még aznap hazautazott Szeverián és az Ikrek társaságában Éppen- Ez községbe.
Interszitivel.

Tök Bódog egy darabig csak állt poros, pókhálós, koszos kis hajdani üzletében - aztán nekifogott takarítani. Épp végzett a felmosással, amikor játszani kezdett boltja előtt a tűzoltózenekar. Bódog riadtan pillantott ki: egész Éppen-Ez község a fodrászat előtt tolongott. Amikor meglátták Bódogot, üdvrivalgásban törtek ki.
Aztán a polgármester személyesen intézett Bódoghoz néhány keresetlen szót, kifejezve afeletti örömét, hogy Tök Bódog ismét a község fodrásza lett. Hetyke Hugó átadott egy díszoklevelet, de Bódognak nem volt ideje elolvasni, mi áll rajta, mert a polgármester szabályosan betuszkolta Szorina asszonyt Bódog műhelyébe.
Az Ikrek riadtan pillantottak egymásra.
Bódog álmatagon készítette elő az ollókat, fésűket, keféket. Aki ismerte őt, tudta jól, hogy most hajdanvolt szerelmére gondol.
- Bódog, emlékszel még - kérdezte egy üres vaxos tégely legaljáról suttogva a barna hajú (boszorkány? tündér?) - Emlékszel még milyen frizurája volt a hajdani szerelmednek?
Bódog szemét elfutotta a könny, aztán Szorina asszony hajára pillantott - és belevágott.
Amikor fél órával később Szorina asszony kilépett Bódog üzletéből, a tűzoltózenekar megint épp teli tüdővel fújta. Megpillantva a polgármester asszonyt, az induló kellős közepén  egyszerre hallgattak el a zenészek.
Az addig vidáman csacsorászó tömeg a fodrászat bejárata felé pillantott - és nyomban elhalt a csevej, a kacaj.
A környező fákon fészkelő madarakba is beleszorult a fütty.
Szellő se járt.
Hosszú-hosszú másodpercek teltek el ebben a némaságban.
Aztán Hilária néni felzokogott:
- Uramatyám! Milyen gyönyörű a polgármester asszony!
És a tömeg ismét üdvrivalgásban tört ki.

Közben a fodrászatban némi udvariaskodás, előzékenykedés és zavart heherészés után Hetyke Hugó huppant a tükör előtti székbe. Bódog még hajdanvolt szerelmének hajától volt bódult, amikor ismét kezébe vette az ollót.
- Bódog! Bódog! - suttogott idegesen a göndör vörös (tündér? boszorkány?) a hajlakkos flakonok mögül - Volt fiútestvére a hajdani szerelmednek? Milyen volt a frizurája, emlékszel még?
- Emlékszem - mondta Bódog Hetyke Hugó alpolgármesternek - Emlékszem a hajdani szerelmem testvér bátyjának frizurájára. De az a fazon önnek, alpolgármester úr, nem állna jól.
A polcról lehullott egy hajlakkos flakon.
- Viszont - folytatta Bódog - a hajdan volt szerelmem édesapjának frizurája az ön arcberendezéséhez kitűnően illene. Ha megengedi, mindjárt meg is mutatom.
Húsz perccel később, amikor Hetyke Hugó kilépett az ajtón, a tűzoltózenekar ugyan nem hagyta abba a játékot, de a tömeg egy emberként ünnepelte az alpolgármester frizuráját, és legalább két tucat ember látta, hogy Hilária néni a füle tövéig pirul.

Néhány nappal később az Ikreket megint elvitte a Cúg.
De az elkövetkező években nagyon gyakran visszahozta őket a Kíváncsiság.
Később pedig a Hiúság is.
Látniuk kellett, hogy Bódog üzlete virágzik, s vele együtt virul egész Éppen-Ez község.
Hilária néni - Bódognak köszönhetően - egy éven belül úgy férjhez ment Hetyke Hugóhoz, mint a pinty.
Kleofás a fodrászat törzsvendége lett, sőt! Valamennyi menyasszonyát elvitte Tök Bódoghoz.
Szeverián szerdánként már nem csupán látogatóba jött: igényt tartott némi fodrászolásra is, legfőképpen azért, mert imádta Bódog történeteit hajdani szerelméről és annak családjáról.
Csobillát - természetesen - már senki sem csúfolta a suliban. Különösen miután az iskolai szépségversenyt is megnyerte.
Egyedül  Polikárp Papa sajnálta, hogy Tök Bódog nem képes többé csapnivaló fazonokat összehozni. Most már hiába vezetett a fodrászatból első útja az unokákhoz: a picik Bódog legképtelenebb kreálmányain sem kacagtak annyit, mint annak idején, amikor a hajszobrász punk-frizurát csinált a nagyapjuknak.

A pufi, göndör vörös, zöld szemű (boszorkány? tündér?) egy szép tavaszi napon kivasaltatta és barnára festette a haját Bódoggal, s mert időközben jelentősen lefogyott, szinte megszólalásig hasonlított volna ikernővérére - ha amaz viszont nem szedett volna föl magára pár kilót. Homlokán kisimultak a ráncok, haját pedig vörösre festette és bebodoríttatta Éppen-Ez község legremekebb fodrászával.

Aztán mindkettőt elvitte a Cúg.

2011. május 30., hétfő

2011. május 23., hétfő

2011. május 22., vasárnap

áztatás

vadonatujjatlanok
valljatok színt ki ereszt
tegye most föl a kezét

2011. május 11., szerda

Kótyagék díjat kaptak

Hír a Gyermekszínházi Szemle honlapján: a Millenáris díját kapta a Tintaló Társulás - amely felkérés egy előadás megtartására. De jó!

2011. május 10., kedd

2011. május 5., csütörtök

Megállók

(A Meseutcának, a Meseutcáról írt mesém - azért aktuális, mert Ő ma lenne 75 éves.)


Évtizedek óta rendszeresen üldögélek ezen a padon, de eddig nem tűnt föl, hogy buszmegálló. Lehet, hogy nem is az: tábla ugyanis nem utal erre. Mindenesetre ma negyedóránként erre jön egy piros busz, fékez a pad előtt, és ajtót nyit annak a néhány utasnak, aki itt akar leszállni. 
Az érkezők – nagyobbrészt gyerekek, de van köztük néhány felnőtt, sőt, egy kopasz, mosolygós öregúr is – ahányan vannak, annyifelé indulnak el. Akad, aki a Föstő kertjét bámulja. Mások a környék madarait nézegetik. Valaki be akar csengetni a Költő házába. Ám a legtöbben mégis az erdőszélen ácsorognak. (Mert az utca páratlan oldalán, két ház között, mint valami foghíjtelek, kezdődik egy erdő. Pontosabban: az Erdő.)
Az egyik felnőtt bemegy a patikába. „Aha! – gondolom. – Mindjárt ordítozni fog vele a Patikus!” És valóban: másfél perc elteltével zeng a környék. „Ez legalább nem változik!” – kuncogok. De aggódom. Mi a csuda folyik itt? Honnan ez a sok, piros buszról negyedóránként leszálló nézelődő? 
Szerencsére nem vagyok egyedül! Évtizedek óta üldögélek együtt két alakkal: az egyik farmernadrágos, a másik meg szeleburdi. Az egyik az egyik oldalamon ül, a másik meg a másikon. És jókat hallgatunk. Nincs szükség szavakra, mert úgy ismerem őket, mint a tenyeremet. Nem tudnék olyat kérdezni tőlük, amire ne tudnám a válaszaikat. 
Leszámítva persze a piros buszok és utasaik rejtélyét.
– Mit keresnek itt? – morgom tehát, de most is inkább csak magamnak, miközben bámuljuk az újabb érkezőket. – Mit keres itt ez a rengeteg ember?
– Azt, amit te, csiperi – mosolyog rám a farmernadrágos.
Elámulok, nem is annyira a jelzőn – tudom, mit jelent az, hogy csiperi! –, mint inkább azon, hogy szóba elegyedik velem. Elámulok azért is, mert még nem gondoltam arra, hogy én keresnék itt valamit vagy valakit. Találni persze rengeteg mindent találtam már – és találok mindig, amikor visszatérek ide. Márpedig gyakran visszatérek. Szeretek itt lenni. 
– Én azért vagyok itt, mert szeretek itt lenni – fordulok a farmernadrágoshoz. Az inge piros. Évtizedek óta ismerem, de ezt még sosem vettem észre!
– Te mikor jártál nálunk először, tulipántka? – huzigálja kabátujjamat a szeleburdi. – Olyan régóta ismerlek, hogy már egyáltalán nem emlékszem rá.
Töröm a fejem, de hiába. Én sem emlékszem. Segélykérően bámulok a farmernadrágosra, ő ugyanis majdnem mindent tud. (Avagy majdnem tud mindent.) (Vagyis mindent majdnem tud.) 
– Tényleg nem emlékszel? – hitetlenkedik. – Költői versenyre jöttél hozzánk az osztálytársaiddal!
– Az ám! – csapok a homlokomra. – Te nem sokkal azelőtt ünnepelted először a születésnapodat! – fordulok a szeleburdihoz.
– Igen, igen! – lelkendezik. – Egy keddi napon!
– Akkoriban még nem jártak errefelé piros buszok.
– De az utca ugyanúgy megvolt – emeli égnek a mutatóujját a farmernadrágos.
– Az utca?
– Igen. A Mese utca.
– Kacskaringós, girbegurba, vége nincs – harangozik a lábával a szeleburdi.
Miért csodálkozom? Hiszen jó ideje ismerem ezt az utcát! Pontosabban: tudom, hogy ez, ahol most is üldögélek, az a bizonyos Mese utca. Sajnos nagyon kevés szegletét ismerem. Ezt a részét (a Föstő kertjével, a Költő házával, a Patikával, az Erdővel, a farmernadrágossal, a szeleburdival), az utca többi szegleténél icipicit jobban. Otthonosan mozgok itt. Azaz jelen pillanatban: otthonosan ülök. Talán túlontúl is otthonosan.
– Ideje lenne körülnéznem az utca más részein is, igaz? – nézek a farmernadrágosra.
– Csak ha kedved tartja – mosolyog. – A Mese utcában éppen az a jó, hogy akkor és arra sétálgathatsz, buszozhatsz, biciklizhetsz vagy rollerezhetsz benne, amikor és amerre csak kedved tartja!
– Amerre kedvem tartja? Hiszen innen legjobb esetben is csak két irányba indulhatok!
– Ó, te földhözragadt! – mondja a farmernadrágos, de olyan kedvesen, hogy legszívesebben megölelném.
– Azt akarod mondani, hogy ezek a buszok…
– Elvisznek egy szempillantás alatt, ahová csak akarod. És vissza is hoznak, amikor csak akarod. 
Újabb járat érkezik. Tétován föltápászkodom.
– Visszatalálok majd ide? – nézek a farmernadrágosra. Nem válaszol, de nevető szemeiből ki lehet olvasni a választ: „Jaj, te dinnye! Hát persze hogy visszatalálsz!”
A busz ajtajában összekoccanok az utolsó leszállóval. 
– Melyik megálló ez? – pillant körbe.
És akkor végre leesik a tantusz!
– A Lázár Ervin – válaszolom megkönnyebbülten, és fellépek a buszra. 
– Meddig? – kérdezi a sofőr.
– Fogalmam sincs – mondom, mert tényleg nincs. Majd útközben kitalálom.
– Nem baj – így a sofőr. A kezembe nyom egy színes jegyet meg egy állomástérképet a Mese utca girbegurba útvonalával. Nehezen igazodom el rajta, de rögtön találok négy vagy öt megállót, ahol – úgy érzem! – föltétlenül le kell majd szállnom.
– Jó utat, tulipántka! – integet a szeleburdi; az ajtók záródnak, indul a piros busz; a végébe szaladok, hogy minél tovább láthassam a barátaimat. Két macskaforma: egy integető szeleburdi, és egy fekete kalapját lengető piros inges, farmernadrágos. 
A busz kanyarodik, én egy ülésre huppanva az állomástérkép tanulmányozásába merülök.
Végállomás nincs föltüntetve rajta.

2011. május 1., vasárnap

Ö

Önismeret. Ön-
bizalom. Önátadás.
Önfegyelem. Ön?

2011. április 30., szombat

(Fél)Mese a királylányról, aki virágokat gyűjtött

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Szép is volt, kedves is volt - és nagyon szerette a virágokat. Gyűjtötte őket mindenféle formában: ültetett kerti virágokat, nevelgetett cserepes virágokat, fejjel lefelé lógatva szárított vágottakat - és préselte, rajzolta, festette, fotózta valamennyit. Ruhából kizárólag a virágmintás tetszett neki; a barátnőit is aszerint választotta, hogy virágnevük van-e - és szerette virágnyelven kifejezni az érzéseit.
Amikor eladósorba került, királyfiak, hercegek és grófok érkeztek, hogy megkérjék a kezét királyi apjától. A harciasabbak  kardvirággal jöttek, a vidámabbak krókusszal, a szerelmetes típusok rózsával - de olyan is akadt, aki kaktuszt hozott ajándékba! A szomszéd király legkisebb fia liliommal érkezett, hogy rajongásának jelet adjon: fülig pirosan nyújtotta át.
Hanem a királylány, aki a virágok közül a nárciszt szerette a legjobban, az összes kérőjét kikosarazta - mivel nárciszt senkitől nem kapott.
Egy nap aztán eljött érte a hétfejű sárkány, hogy magával vigye a világ végére. S mert csodálatos virágokat hozott magával világ végi kertjéből, - többek között nárciszt is! -, a királylány gondolkodás nélkül vele tartott. Még a szüleitől sem búcsúzott el!

Ha ezt a mesét be tudnám fejezni - mint ahogy január óta nem tudom -, talán magamat is egycsapásra meg tudnám szabadítani egy csomó rögeszmémtől...
Kedves Drukkerek! Szerintetek hogyan folytatódik a (fél)mese?

2011. április 29., péntek

8

nem beszélek én már többé
máshogy, csak így: nyolcasokban

2011. április 28., csütörtök

védekezés

hiába is kajabáltok
ma írtam két kilobájtot*

*Ez pontosan 582 karaktert jelent. :(

idő határ

tíz perc múlva négy lesz itt már
(valószínű) mindörökre
a szoba másik sarkában
fél hét múlt öt perccel mindig
a konyhában tíz perc múlva
három lesz - délután? hajnal?
milyen napszak? miért fontos?
három óra áll most nálam

így lehetek én e házban
napi hatszor halálpontos

2011. április 26., kedd

SMS nagynéni hírt kap Nyenó Papától

A mérgezett alma nem fincsi.
...
A Hófehérke is milyen mérges lett tőle...

2011. április 22., péntek

Csak információk és egy kérés - nincs mese :(

Bollár Kótyag és Mámori Nellike tanúsítja csak, hogy gyártott valaha burattinátát a burattinátor. Íme a szövegkönyv: Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása.

Március végén a BáBu Fesztiválon jártak ők ketten - ennek visszhangja itt olvasható: REVIZOR.

Május elején a VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén lehet majd őket viszontlátni.
Addig is a legkommerszebb cirkuszi zenéket keressük mutatványaikhoz.
Gatyaletolósan vidámakat.
Például a Be a clown instrumentális verzióit - amennyi csak létezik a nagyvilágban.

Kedves-kedves Drukkerek! Tudtok nekem ebben az egyre kilátástalanabbnak tűnő vállalkozásban segíteni?

2011. április 2., szombat

Ünnep

Ma van a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja - és Takács Vera, a Gyermekszínházi Portál főszerkesztője Bollár Kótyag és Mámori Nellike történetét választotta ehhez a jeles alkalomhoz. Tessenek csak nézni:
ÜNNEPI AJÁNDÉK
És már a nap is süt!

2011. március 30., szerda

Filmszakadás

Ottokár maszatos tenyerében egy oldódásnak indult aszpirin várta, hogy sorsa beteljesedjék - és nem hiába: Körmöczi György maszatra, oldódásra fittyet hányva csapott le rá s kapta be legott. Ragacsos pohárból két deci vizet löttyintett utána, hadd érjen le a szer mihamarabb; aztán leült, két könyökét az asztalra támasztva masszírozni kezdte halántékát, miközben félig leeresztett szemhéja alól tanítványát leste, aki vigyázzállásban várta, hogy Körmöczi megszólaljon: kérdezzen vagy utasítson - csak beszéljen végre!
- Mi volt? - lehelte a másnapot az angyal, úgy uszkve másfél perc elteltével.
Ottokár nagyot nyelt.
- Meddig tetszik emlékezni, Gyuri bá'?
- Hát... addig a pontig még egészen tisztán, hogy az alkotói válságáról beszél, meg arról, hogy maga sem tudja, "hova kapjon". Az a mondata is megvan, hogy "egy fenékkel három lovat sem lehet megülni, alattam meg hat van most"...
- Igen, ezt védence tegnapelőtt, este fél tíz körül írta egy barátjának elektromos levélben.
Körmöcziben egy pillanatra megállt az ütő.
- Tegnapelőtt???
Ottokár bólintott.
- Akkor tetszett meginnia az első rövidet a Gyuri bá'-nak.
- Mert nem bírom elviselni, hogy nyavalyog, ahelyett, hogy szépen, szisztematikusan nekilátna a feladatainak, egyiknek a másik után! Gyűlölöm, hogy semmi önfegyelme, képtelen beosztani az idejét és, mint egy gyerekben, mindig-mindig elhatalmasodik rajta az örömelv: első a szórakozás, de legalábbis az, amihez neki kedve van, aztán, ha esetleg belefér, jöhet egy kis munka, némi kötelesség is. Utóbb meg, persze, kiborul, amiért nem képes minőséget produkálni! Jön a középszerűséggel, a nemvagyokelégjó-val - hányinger!
- Hogy tetszik mondani?
- Hányingerem van.
- Mit hozzak, Gyuri bá'?
- Tőle van hányingerem, Ottokár! Attól, ahogy létezik! Attól, hogy nem képes figyelni senkire és semmire: sem másra, sem arra, amit csinál, de még saját magára sem - hogy magamat már ne is említsem!
- Tegnap nagyon akart Gyuri bá'-ra figyelni... Csak akkor már Gyuri bá'...
Körmöczi riadtan pislogott.
- Ennek is akkor jut eszébe angyalokkal kommunikálni, amikor üzemen kívül helyezem magam - üvöltött föl a következő másodpercben. Felpattant, elbotorkált az elkallódott érzelmek szekrényéig, remegő kezét már-már a kulcsig emelte, de aztán mégsem; megfordult, visszabotorkált az asztalig, ott majdnem leült, de végül meggondolta magát; onnan az ablakig araszolt, azt majdnem kinyitotta, de végül itt sem fejezte be a félig vitt mozdulatot - innen azonban már nem ment tovább. Rettenetesen szédült.
- Milyen nap volt tegnap, Ottokár? - kérdezte rekedten Körmöczi.
- Emberi idő szerint, csillagászatilag vagy a védenc babonás számmisztikája alapján? - buzgólkodott a puttócska.
Körmöczi felnyögött.
- Mert ez utóbbi szerint...
- Ne is folytasd! Meséld el a tegnapját!
- Érthetetlenül rossz volt a kedve gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy felébredt, - de minden erejével küzdött ellene. Már reggel nyolc körül szólongatni kezdte Gyuri bá'-t, de akkor épp valami kalapácsról tetszett teli torokból énekelni, nem tetszett meghallani a védenc hangját...
- És neked eszedbe se jutott, hogy figyelmeztess? Vagy hogy legalább válaszolj valamit helyettem? - förmedt Körmöczi György igazságtalanul a tanítványára.
- Elmondtam neki két viccet - dünnyögte Ottokár megbántva. - És mintha meg is hallotta volna. Mindenesetre tartotta magát: majdnem egész nap derekas tudatossággal küzdött a... minekhívják... kedélybetegség ellen.
- Aminek persze, szokás szerint, nem volt semmi, de semmi oka, igaz?
- Ő maga is ezt mondogatta magának a délelőtt folyamán. És a kiszámíthatatlan, tetten-érhetetlen elemeken meditált: frontokon és hormonokon. Igyekeztem megerősíteni őt ebben a gondolkodásban. A napot viszonylag zökkenőmentesen dolgozta végig: csak egyszer zördült össze egy kollégájával, aki megcsiklandozta a bokáját, miközben ő egy létra tetején ügyeskedett függönyökkel és biztosítótűkkel.
- Balesetveszély?
- Ugyan, Gyuri bácsi!
- Nagyon összeveszett a kollégával?
- Egyáltalán nem. De nyilvánvalóan az a lappangó rosszkedv piszkálta a létra tetején is, előidézve a máskülönben könnyedén elkerülhető villám-konfliktust, hiszen őt nem akarták bántani, ő nem akart bántani...
- Én ezalatt...?
- A Városligetben tetszett a kalapácsról dudorászva napozni - pirult el Ottokár.
- Egész nap felétek se néztem, igaz?
- Dehogynem, többször is. Ilyenkor mindig valami apró csodával tetszett megörvendeztetni a védencet. Hogy a legjellemzőbbet említsem: özönlöttek felé a nyolcasok - védenc nem is igen tudta mire vélni a dolgot. Véletlenül rosszul kapott a telefonja után és a nyolcas szám jelent meg a kijelzőn. Zenét akart hallgatni, s ahogy bekapcsolta, a 8. számmal indult a lejátszó. A nyolcadik megállónál kellett leszállnia a villamosról, épp egy nyolcas számú ház előtt. Este színházba ment: az előadás nyolc órakor kezdődött, és bár védenc a tizedik sor  tízes számú székén ült, előtte közvetlenül - és a további sorokban is, végig - a nyolcas számú székekre látott; nyolcas volt a ruhatári száma...
- Ne folytasd! A tragédiát mondd!
- Nem volt tragédia, Gyuri bá'! Kora este összeveszett a szerelmével, éjszaka telefonon kibékültek. Semmi említésre méltó nem történt. Védenc a nap végén jól kisírta magát, aztán befejezettnek tekintette a napot. Lefekvés előtt még el akarta olvasni a leveleit, de nem volt internetkapcsolata. Sokáig kereste a vezeték nélküli hálózatokat, végül háromszor nyolc percnyi próbálkozás után kiszaladt a száján, hogy "Körmöczi György, segíts!", erre rögtön tetszett neki kapcsolatot szolgáltatni, amin ő teljesen elképedt.
- És... én?
- Nevetve azt a költői kérdést tetszett feltenni a védencnek, hogy: "Bírnád ugye, ha ez mindig így menne, mi, liba?", és nagyon meg tetszett lepődni, amikor védenc azt válaszolta hangosan és kapásból, hogy bírná.
- Aha - mondta az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak - És... odafönt?
- Gondolhatja, Gyuri bácsi! Mindent tudnak!
- Akkor hogy lehet, hogy te még mindig itt vagy? Hogy a tegnapi nap után még nem helyeztek át valami nagyágyúhoz? Gábrielhez, Rafaelhez?
- Akartak volna, de jogomban állt a maradás mellett dönteni - gyulladt ki a puttó füle.
Körmöczi György szemét elfutotta a pára. De nyersen csak annyit mondott:
- Ideje munkához látnunk!
Ottokár bólintott.
- Csak előtte még tessék legurítani egy gyógysört! Az elkallódott érzelmek szekrényébe tettem egy üveget még tegnap reggel - ott senkinek nem jutna eszébe keresni.

2011. március 21., hétfő

VILÁGSZÁM!


Hát tessék! Erre! Lesd meg egy cirkusz életét!
Itt reggeltől nap-szálltig dolgoznak mint a gép.
Emitt (fekvőtámaszt nyom) láthatsz egy artistát,
hasizmot edz amaz, s ott – pillants egy percre át! -,
izmot lazít a kádban előadás előtt
egy úr – kezében újság. (Ő edzett már előbb.)
Lakókocsi füstöl – épp fő az estebéd,
szmokingos törpe várja kint szép szerelmesét;
az erőművész ettől igen-igen pipás -
de szerencsére kezdődik az előadás!
(Arra ne is gondolj, – a legnagyobb csoda! -,
mi mindent művelnek még – ha nem nézel oda!)

A Circus Mechanicus történet-vázlataiért, kérem, kattintson ide: Cirkuszok és Varieték