2010. december 7., kedd

A pályakezdő

- Már megint mi a csudát csinálhattam? - meredt György a telefonkagylóra, melyből egy fél pillanattal korábban ellentmondást nem tűrő hang rendelkezett: azonnal jelenjen meg a Titkárságon! Bosszúsan nyomta el félig szívott cigarettáját (micsoda pazarlás!), bekapott egy mentolos rágót, lendületet vett - és egy másodperccel később már ott állt a Titkárság ajtaja előtt. Gyomra öklömnyire zsugorodott: tisztában volt vele, hogy angyalokhoz méltatlan módon rühelli őt a főtitkár. "Csak minél előbb túl lenni rajta - bármi vár is!" - gondolta, és lenyomta a kilincset.
- Szép napot, jó munkát! - lépett be mosolyogva a hófehér irodába. A főtitkár felpillantott, majd:
- Foglalj helyet, György! - mondta széles mosollyal - Kávéztál ma már?
- Ötször - felelte György kurtán; a főtitkár kedvessége annyira meglepte, hogy a lehengerlőnek szánt mosoly (mellyel a főtitkár menetrend-szerintinek várt ridegsége ellen vértezte föl magát), egészen az arcára merevedett.
- Akkor esetleg egy teát? Különben nem akarom hosszasan rabolni az idődet! Engedd is meg, hogy rögtön  bemutassam neked Ottokárt! - a főtitkár tőle szokatlan teatralitással fordult egy aranyszőke, göndör hajú, kék szemű, kerek arcú, pirospozsgás és pufók kisfiú felé, akit György eladdig nem is vett észre. A puttócska a főtitkár íróasztala mellett ült egy kis sámlin: összecsokoládézott, (valaha) hófehér garbót és sárfoltos, (valaha) hófehér farmernadrágot viselt. "Mint egy mosópor reklám!" - ironizált magában az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, igyekezvén elnyomni magában egy másik, lényegesen tisztább gondolatot is: "Milyen aranyos!"
- Legyél olyan jó, és ezeket a papírokat írd alá itt... - tolt a főtitkár fél tucat dokumentumot György elé - És itt is legyél szíves... meg itt... és itt is! Úgy. Köszönöm, meg is volnánk - és ne haragudj, amiért olyan hirtelen idekérettelek!
György, arcán a rámerevedett mosollyal, bizonytalanul ingatta a fejét ("Semmi baj!"), búcsú gyanánt sután intett egyet az Ottokár névre hallgató garbós puttónak, és az ajtó felé indult.
- György, állj csak meg! - kiáltott a főtitkár, amikor Körmöczi már éppen betette volna maga mögött az ajtót - Valamit elfelejtettél!
- Ja, a  kajajegyek! - csapott a homlokára György, és visszasétált a főtitkár asztalához.
- Múlt héten adtam oda az étkezési utalványokat - mondta a főtitkár egy árnyalatnyival fagyosabban, de még mindig mosolygott, rendületlenül.
- A védencek heti értékelése? Ó, a fenébe! Ne haragudj, egy kicsi csúszásban vagyok, tudniillik...
- Ráérsz a heti értékelésekkel! - mondta a főtitkár kegyesen.
- Munkaköri túlkapás? Szabálysértés? Mit csináltam?
- Aláírtál néhány papírt - mondta a főtitkár félrebillent fejjel. Kedvesen mosolygott, de gonosz fény csillant a szemében.
Körmöczi György öklömnyi gyomra most gyűszűnyire zsugorodott.
- Alá... szoktam írni... papírokat.
- Akkor biztos tudod, miről beszélek.
- Őszintén szólva: fogalmam sincs. Ugyanis... nem szoktam elolvasni, amiket aláíratsz velem - heherészett György vérvörösen - Megbízom benned, tudod...
- Vettem észre! - mondta diadalmasan a főtitkár - Akkor, ha megengeded, felolvasom, mihez adtad a neved:

Alulírott Körmöczi György önként vállalom, hogy Ottokár pályakezdő szakmai segítője leszek; kidolgozom gyakornoki programját; az elkövetkezendő nyolc emberi évtized minden egyes napján rendelkezésére állok a problémák megbeszéléséhez, a kérdések megválaszolásához; teljesítését folyamatosan ellenőrzöm; teljesítményét évente írásban értékelem; értékelésemet minden évben összevetem a gyakornok önértékelésével, a vezetőséggel egyeztetve meghatározom a gyakornok további teendőit, feladatait, a fejlesztési irányokat...


... és a többi, és a többi, és a többi. Ez itt Ottokár adatlapja, ez a te szakmai önéletrajzod; ez egy szándéknyilatkozat a Kamarának; ezek pedig támogatási kérvények, melyek beadása, persze, csak formaság, tekintve, hogy a szakmai segítőknek automatikusan jár dupla kajajegy, és védenceikről is elég havonta írni beszámolót. Van kérdésed?
Körmöczi Györgynek nem volt kérdése.
Tipikus lépcsőházi gondolkodó lévén órákkal később mégis eszébe jutott vagy húsz - akkor viszont már hiába. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, és - miközben rutinosan megóvta összes védence összes életét -, fellebbezéseket fogalmazgatott, újratárgyalási kérelmeket írt gondolatban.
Ottokár, hóna alatt a kis sámlival, egész álló nap tétován baktatott utána. Körmöczi György személyes példáján okulva eszébe véste nyolc évtizedes szakmai gyakorlatának legelső leckéjét: olvasatlanul soha, semmit nem írunk alá!

Nincsenek megjegyzések: