2010. december 24., péntek

Körmöczi György meg akarja tanítani Ottokárt a karácsonyi csodára

- Itt van két apróhirdetés - tett le egy női magazint és egy napilapot Ottokár elé az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak.

A magazin társkereső rovatának piros tollal bekarikázott hirdetése így szólt:
"Keresem azt a korban hozzám illő, hatvan körüli urat, aki utazásaihoz szeretne egy szellemes, művelt hölgyet társaságnak „80 nap alatt a Föld körül”- jeligére.
A napilap "Úr keres Hölgyet" részében ez a hirdetés volt megjelölve:
„Szívesen megismerkednék korban hozzám illő, hatvanas hölggyel, aki üdítő jelenlétével megszínesítené szürke hétköznapjaimat. „A 80-as troli vonalán” – jeligére.
- Ottokár - mondta a kis puttónak ünnepélyes arccal az angyal -, én ma megtanítalak téged a karácsonyi csodára!
Ottokár várakozásteljesen nézett Körmöczi Györgyre, aki lassan, kényelmesen elnyomta cigarettáját, aztán  néhány másodpercig a hamuba rajzolgatott a csikkel.
- A csoda, Ottokár, karácsony környékén gyakorlatilag a legkedvezőtlenebb körülmények között is előidézhető. Én azonban - figyelembe véve, hogy még gyakornok vagy -, most szánt szándékkal olyan ügyet kerestem, ahol az optimálisnál is optimálisabb a helyzet. - György az újságok felé bökött. - Egyszerűen elkerülhetetlen a két ember (a szó legnemesebb értelmében vett) találkozása. 
Ottokár feszülten figyelt
- A két apróhirdetést - folytatta György -, nagyjából egy időben, úgy három hónappal ezelőtt adták föl.
És nem ez az egyetlen egybeesés: a szóban forgó hölgy és úr ugyanannak a háznak ugyanazon emeletén lakik.
- Ismerik is egymást? – ámult el a puttócska, és az alufóliát, amibe Körmöczi az imént hamuzott, készségesen összecsomagolta.
Körmöczi György bólintott.
- Nem sejtik még, hogy épp a szomszédban él az, akit keresnek!
- De hát… ők nem egymást keresik! – ráncolta homlokát a puttócska.
- Ó, dehogynem! Csak még nem tudnak róla! Majd mindjárt meglátod! Te nézz körül a hölgynél, én meglátogatom az urat. Egy óra múlva találkozunk a panel tetején!

Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, és gyakornoka, az Ottokár névre hallgató puttó, egy óra múlva találkozott a panel tetején.
- Elképesztő dolgokra derült fény! – György keze, ha enyhén is, de remegett. – Alfonz úr nyugalmazott bankigazgató...- Itt György röpke hatásszünetet tartott. - Agglegény, máskülönben. Merő passzióból él a panel nyolcadik emeletén! Ide vágyott! Mert ez olyan életszagú! Ott élhetne, ahol csak akarna, annyit utazhatna, amennyit csak akarna - ő mégis itt érzi jól magát! Nem őrület? - György összedörzsölte remegő kezeit. - Alakul a csoda, Ottokár!
A puttócska ráncolta a homlokát.
- Franciska zongoratanárnő, vénkisasszony: itt él, amióta csak az eszét tudja, és (amióta csak az eszét tudja) nagyon szeretne elköltözni innen... – suttogta, és nem mert Györgyre nézni, mert arra gondolt, hogy ez a két ember bizonyosan nem egymást keresi.
- Amikor Alfonz úr fiatalabb volt - folytatta György töretlen lelkesedéssel -, a fél világot beutazta. Rengeteg mindent látott, ami nagy szerencse, ha arra gondolok, hogy olvasni egyáltalán nem szeret. Mostanára elunta a nagy jövés-menést: hétköznapi életre vágyik - de biztos szívesen útra kelne, ha lenne valaki, aki kalauzolná... Mesélne neki sok idegen városról, hogy ne csak nézzen: lásson is!
Ottokár arca felragyogott.
- Franciska ugyan soha nem járt Budapesten kívül, de könyvekből úgy ismeri a világot, mintha bejárta volna!
Körmöczi György szíve nagyot ugrott. 
- Látod, Ottokár! Erről beszéltem. Minden adva van. Képzeld csak el, ahogy Alfonz és Franciska utazgatnak, mindenfelé a nagyvilágban: Franciskából, bármerre járjanak is, dől az információ, akár egy idegenvezetőből – de olyan színesen és érdekesen, hogy Alfonz úr is kedvet kap a könyvekhez: minden este felolvas majd néhány verset Franciskának, aki halkan zongorázik, miközben...
Ottokár ragyogó arcán váratlanul újra megjelent néhány aggodalmas ráncocska.
- Sajnos az a helyzet… - mondta lassan, gondterhelten –, hogy Franciska… dohányzik.
- Ó, ez nem probléma! – legyintett Körmöczi megkönnyebbülten. – Alfonz úr szivarozik.
Ottokár nagyot sóhajtott. Úgy érezte, túl vannak a nehezén. 
- Már csak néhány apróság maradt hátra: kisállatok. Franciskának van egy kutyája.
- Alfonz úrnak ezzel szemben… - György elhallgatott, és Alfonz úr macskájára gondolt. Három hosszú másodperc telt el. Aztán:
- Nem probléma: összeszoknak!
- Franciska rendkívül… szétszórt.
- Ó, Alfonz úr mellett majd alkalma lesz megtanulni, mi a rend! - heherészett György.
- Minden összehangolható - bólintott a kis puttó, aki betéve tudta az elméletet -, ha két ember átéli a csodát, és (a szó legnemesebb értelmében!) találkozik.
György nagyon büszke volt a gyakornokára.
- Olyankor semmi nem jelenthet többé problémát! 
- Még a vallási vagy politikai különbségek sem, igaz Gyuri bácsi?
Körmöczi elsápadt. 
Körmöczi felszisszent. 
Aztán Ottokáron volt a sor, hogy elsápadjon. Hogy felszisszenjen. Homlokán újra feltűntek a ráncok.
Hallgattak
- Nem érdekes! - szólt végül kissé rekedten, de töretlen bizakodással az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak. - Annál nagyobb csoda lesz! Mert holnap - meglátod! - csodát teszünk, Ottokár!

Alfonz úr december huszonnegyedik napjának délutánján épp a pogácsának valót keverte be (mert mennyei pogácsákat tudott sütni ám!), Chopin-t hallgatott, és az embereken morfondírozott, meg az ünnepeket megelőző, mérhetetlen feszültségen, amikor már senki nem visel el senkit. Az is eszébe jutott, hogy a szeretet ellentéte talán nem is a gyűlölet, mert abban van valami személyes; az embernek köze van ahhoz, akit vagy amit gyűlöl; ha viszont utálkozunk, nem csupán nem viseljük utálatunk tárgyát: meg sem próbálunk együtt lenni vele, egészen rövid ideig sem. Ilyenformán a szeretet ellentéte (Alfonz úr szerint): az utálat!... 
A bankigazgató épp itt tartott a gondolatmenetében, amikor szokatlan hangokra lett figyelmes. Kinézett a bejárati ajtón: a lábtörlőjén lévő gyanús foltot a szomszéd kisasszony kutyája kaparta veszettül.  "Na! Ezt a kutyát például" - gondolta Alfonz úr -,"szívből utálom!"
Szólni azonban egy szót sem szólt, csak felvont szemöldökkel bámult a kutya gazdájára.
Franciska, - mert ő volt az eb tulajdonosa -, szenvtelenül állta a tekintetét. Cérnakesztyűs kezében cigarettát tartott, füstjét Alfonz úr képébe fújta - aztán, anélkül, hogy bármi is elhangzott volna, bevonult a lakásába.
Alfonz úr a kutyák és gazdáik hasonlóságára gondolt, és csak az Ünnep akadályozta meg abban, hogy megfogalmazza magában: utálja ezt a nőt is. A kutyája miatt; azért, mert rendszeresen Alfonz úr postaládájába dobálja a szórólapokat; azért, mert az ember képébe fújja a füstöt; azért, mert, bár ritkán szól, de olyankor biztos, hogy van egy gonosz kis megjegyzése... Undorral lépett keresztül a lábtörlőn (majd az ünnepek után kidobja) és magára zárta lakásának ajtaját. 
Körmöczi György ott maradt a folyosón Ottokárral, aki - a jó ég tudja, honnan -, egy kis Unicumot varázsolt elő, és Györgynek nyújtotta. Az angyal fölhajtotta az italt, aztán intett Ottokárnak: "Akció indul!" A puttó haladéktalanul Franciska után röppent, György pedig - keresztül sétálva a csukott bejárati ajtón -, Alfonz úr után ballagott.

Negyed órával később Alfonz úr épp berakta a sütőbe a pogácsa-kezdeményeket (ünnepi hangulatnak már nyoma sem volt benne, Chopin-t is lekapcsolta), amikor ismét szokatlan hangokra lett figyelmes. Ismét ajtót nyitott hát. Franciskát pillantotta meg lakásának küszöbén: a hölgy mosószeres vízzel sikálta Alfonz úr lábtörlőjét.  Amikor nyolc és fél perccel később végzett a művelettel, szó nélkül visszament a lakásába.
Ottokár a vízóra szekrényeket rugdalta. Körmöczi rágyújtott - és várt.
- Nem rajtad múlt, Ottokár - sóhajtott, miután "kivégezte" a cigarettát. - Jöjjön a B-terv!
Újabb negyedóra múlva Alfonz úr, kezében egy nagy tányér frissen sült pogácsával, átkopogott Franciskához. Franciska azonban nem hallotta a kopogást: zongoráján egy Chopin-keringőt játszott, fittyet hányva rá, hogy akármikor a nyakára küldhetik a közös képviselőt. Alfonz úr tehát (pogácsástul) visszament a lakásába.
Ottokár a földre ült, és kezébe temette az arcát.
Körmöczi György ("B-terv, B-terv!"- morogta magában), Alfonz úr után ment.
Fél órával később ismét nyílt a nyugalmazott bankigazgató ajtaja: ezúttal nem kopogott be szomszédjához, ehelyett egy kis csomagot akasztott Franciska kilincsére. Franciska épp egy etűdöt játszott (op.10-1), ezt Alfonz úr végighallgatta, aztán - bár az etűd befejezése után jó eséllyel kopoghatott volna újra -, visszazárkózott otthonába.
- Én ezt nem értem! - ingatta fejecskéjét csalódottan Ottokár. 


Franciska csak másnap, karácsony első napján vette észre a csomagot; reggel, amikor levitte a kutyát. 
Estig kerülgette a pogácsákat, hiába téblábolt körülötte egész nap Körmöczi György gyakornokostul: nem volt kedve megkóstolni - és nem volt kedve megköszönni sem. De - mivel kongott a hűtője, s mert közel-távol ez volt az egyetlen ünnepi falat a háztartásában -, hat óra körül óvatosan mégis elmajszolgatott egyet Alfonz úr pogácsái közül. 
Aztán még egyet evett. 
És még egyet. 
És még egyet. 
És még egyet. 
És azon kapta magát, hogy potyognak a könnyei.
Mert a pogácsa mennyei volt! 
Ottokár szívére szorított kézzel, lélegzetvisszafojtva várta a csodát.
De Franciska teli szájjal csak annyit dünnyögött a könnyáztatta, félig rágott pogácsát nézegetve:
- Picit sós ez, drága Alfonz úr!
Orrot fújt, aztán a mennyei pogácsákért cserébe eljátszott egy Chopin-mazurkát, de, mivel nem közölte Alfonz úrral, hogy ez az ő viszont-ajándéka, Alfonz úr - noha tökéletesen hallotta Franciska játékát -, utóbb mélyen meg volt bántva, amiért egy köszönöm-öt sem kapott a meglepetéséért.
Körmöczi György csüggedten állt, és nem tudott mit mondani a csalódott Ottokárnak.
- Erre majd... - György megköszörülte a torkát. - Erre majd nagy-nagy derültséggel fognak visszaemlékezni, ha végre sikerül nekik az a bizonyos... találkozás
A puttócskának nem volt kedve föltenni a kérdést: mégis mikor? 
- Hamarosan, meglátod, csak... Csak legyél türelemmel! - válaszolta Körmöczi György, és a cipője orrát bámulta. Rettenetesen vágyott egy cigarettára.
Ottokáron egyetlen másodperc alatt rengeteg érzelem hullámzott végig: türelem már nem volt benne, fikarcnyi sem, viszont rettenetesen dühös volt szakmai segítőjére. Nevetséges lúzernek titulálta magában, és az sem rémítette meg, hogy tudta: Körmöczi ezt az indulatos és tiszteletlen gondolatát most épp úgy érzékeli, mint előzőleg a fel nem tett kérdését...
Ottokár Körmöczire nézett: "Megmondom neki hangosan, a szemébe is, ha kell!" - de az angyal annyira elesettnek tűnt, hogy a kis puttó indulatai egy szempillantás alatt szerteszét foszlottak. Egyszeriben nagyon megsajnálta Györgyöt.
- Végül is...  - mondta rövid hallgatás után - Amíg egy házban laknak... Bármikor bármi megtörténhet, nem igaz? Alfonz úr, például, pár nap múlva egészen biztosan fel lesz paprikázva, ha összeakad Franciskával. 
Körmöczi érdeklődve nézett a puttóra.
- Nem fogja tudni... utálni többé! - lendült bele az érvelésbe Ottokár - És, ilyen mennyei pogácsalakoma után, Franciska is egész más szemmel néz majd Alfonz úrra. Lehet, hogy továbbra is átdobálja majd a szórólapokat Alfonz úr postaládájába, és sosem mulasztja el, hogy az arcába fújja a füstöt... Biztos, hogy még sokáig nem fognak... találkozni, de már közük van egymáshoz! És, nézze csak, Gyuri bácsi!
Ottokár keresztül vetette magát a falakon, Körmöczi György utána: öt másodperccel később a panel előtt lebegtek, a nyolcadik emelet magasságában, olyan távolságban az épülettől, hogy pont beláttak a két lakásba: Alfonz úr is és Franciska is a televízió előtt ült.
- Van, amiben megegyezik az ízlésük! - mutatta diadalmasan Ottokár - Ugyanazt a csatornát nézik!
- Mit adnak? - kérdezte az angyal, csak hogy kérdezzen valamit.
- Az Igazából szerelmet. Nincs kedve megnézni, Gyuri bá'?
- De... Dehogynem! Nézzük meg, Ottokár.
Beröppentek a panelba: Körmöczi György Alfonz úrhoz, Ottokár Franciskához. 
Ugyanazt nézték. 
Ugyanazt látták? 
Ugyanúgy sírtak.

Nincsenek megjegyzések: