2010. december 24., péntek

Körmöczi György meg akarja tanítani Ottokárt a karácsonyi csodára

- Itt van két apróhirdetés - tett le egy női magazint és egy napilapot Ottokár elé az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak.

A magazin társkereső rovatának piros tollal bekarikázott hirdetése így szólt:
"Keresem azt a korban hozzám illő, hatvan körüli urat, aki utazásaihoz szeretne egy szellemes, művelt hölgyet társaságnak „80 nap alatt a Föld körül”- jeligére.
A napilap "Úr keres Hölgyet" részében ez a hirdetés volt megjelölve:
„Szívesen megismerkednék korban hozzám illő, hatvanas hölggyel, aki üdítő jelenlétével megszínesítené szürke hétköznapjaimat. „A 80-as troli vonalán” – jeligére.
- Ottokár - mondta a kis puttónak ünnepélyes arccal az angyal -, én ma megtanítalak téged a karácsonyi csodára!
Ottokár várakozásteljesen nézett Körmöczi Györgyre, aki lassan, kényelmesen elnyomta cigarettáját, aztán  néhány másodpercig a hamuba rajzolgatott a csikkel.
- A csoda, Ottokár, karácsony környékén gyakorlatilag a legkedvezőtlenebb körülmények között is előidézhető. Én azonban - figyelembe véve, hogy még gyakornok vagy -, most szánt szándékkal olyan ügyet kerestem, ahol az optimálisnál is optimálisabb a helyzet. - György az újságok felé bökött. - Egyszerűen elkerülhetetlen a két ember (a szó legnemesebb értelmében vett) találkozása. 
Ottokár feszülten figyelt
- A két apróhirdetést - folytatta György -, nagyjából egy időben, úgy három hónappal ezelőtt adták föl.
És nem ez az egyetlen egybeesés: a szóban forgó hölgy és úr ugyanannak a háznak ugyanazon emeletén lakik.
- Ismerik is egymást? – ámult el a puttócska, és az alufóliát, amibe Körmöczi az imént hamuzott, készségesen összecsomagolta.
Körmöczi György bólintott.
- Nem sejtik még, hogy épp a szomszédban él az, akit keresnek!
- De hát… ők nem egymást keresik! – ráncolta homlokát a puttócska.
- Ó, dehogynem! Csak még nem tudnak róla! Majd mindjárt meglátod! Te nézz körül a hölgynél, én meglátogatom az urat. Egy óra múlva találkozunk a panel tetején!

Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, és gyakornoka, az Ottokár névre hallgató puttó, egy óra múlva találkozott a panel tetején.
- Elképesztő dolgokra derült fény! – György keze, ha enyhén is, de remegett. – Alfonz úr nyugalmazott bankigazgató...- Itt György röpke hatásszünetet tartott. - Agglegény, máskülönben. Merő passzióból él a panel nyolcadik emeletén! Ide vágyott! Mert ez olyan életszagú! Ott élhetne, ahol csak akarna, annyit utazhatna, amennyit csak akarna - ő mégis itt érzi jól magát! Nem őrület? - György összedörzsölte remegő kezeit. - Alakul a csoda, Ottokár!
A puttócska ráncolta a homlokát.
- Franciska zongoratanárnő, vénkisasszony: itt él, amióta csak az eszét tudja, és (amióta csak az eszét tudja) nagyon szeretne elköltözni innen... – suttogta, és nem mert Györgyre nézni, mert arra gondolt, hogy ez a két ember bizonyosan nem egymást keresi.
- Amikor Alfonz úr fiatalabb volt - folytatta György töretlen lelkesedéssel -, a fél világot beutazta. Rengeteg mindent látott, ami nagy szerencse, ha arra gondolok, hogy olvasni egyáltalán nem szeret. Mostanára elunta a nagy jövés-menést: hétköznapi életre vágyik - de biztos szívesen útra kelne, ha lenne valaki, aki kalauzolná... Mesélne neki sok idegen városról, hogy ne csak nézzen: lásson is!
Ottokár arca felragyogott.
- Franciska ugyan soha nem járt Budapesten kívül, de könyvekből úgy ismeri a világot, mintha bejárta volna!
Körmöczi György szíve nagyot ugrott. 
- Látod, Ottokár! Erről beszéltem. Minden adva van. Képzeld csak el, ahogy Alfonz és Franciska utazgatnak, mindenfelé a nagyvilágban: Franciskából, bármerre járjanak is, dől az információ, akár egy idegenvezetőből – de olyan színesen és érdekesen, hogy Alfonz úr is kedvet kap a könyvekhez: minden este felolvas majd néhány verset Franciskának, aki halkan zongorázik, miközben...
Ottokár ragyogó arcán váratlanul újra megjelent néhány aggodalmas ráncocska.
- Sajnos az a helyzet… - mondta lassan, gondterhelten –, hogy Franciska… dohányzik.
- Ó, ez nem probléma! – legyintett Körmöczi megkönnyebbülten. – Alfonz úr szivarozik.
Ottokár nagyot sóhajtott. Úgy érezte, túl vannak a nehezén. 
- Már csak néhány apróság maradt hátra: kisállatok. Franciskának van egy kutyája.
- Alfonz úrnak ezzel szemben… - György elhallgatott, és Alfonz úr macskájára gondolt. Három hosszú másodperc telt el. Aztán:
- Nem probléma: összeszoknak!
- Franciska rendkívül… szétszórt.
- Ó, Alfonz úr mellett majd alkalma lesz megtanulni, mi a rend! - heherészett György.
- Minden összehangolható - bólintott a kis puttó, aki betéve tudta az elméletet -, ha két ember átéli a csodát, és (a szó legnemesebb értelmében!) találkozik.
György nagyon büszke volt a gyakornokára.
- Olyankor semmi nem jelenthet többé problémát! 
- Még a vallási vagy politikai különbségek sem, igaz Gyuri bácsi?
Körmöczi elsápadt. 
Körmöczi felszisszent. 
Aztán Ottokáron volt a sor, hogy elsápadjon. Hogy felszisszenjen. Homlokán újra feltűntek a ráncok.
Hallgattak
- Nem érdekes! - szólt végül kissé rekedten, de töretlen bizakodással az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak. - Annál nagyobb csoda lesz! Mert holnap - meglátod! - csodát teszünk, Ottokár!

Alfonz úr december huszonnegyedik napjának délutánján épp a pogácsának valót keverte be (mert mennyei pogácsákat tudott sütni ám!), Chopin-t hallgatott, és az embereken morfondírozott, meg az ünnepeket megelőző, mérhetetlen feszültségen, amikor már senki nem visel el senkit. Az is eszébe jutott, hogy a szeretet ellentéte talán nem is a gyűlölet, mert abban van valami személyes; az embernek köze van ahhoz, akit vagy amit gyűlöl; ha viszont utálkozunk, nem csupán nem viseljük utálatunk tárgyát: meg sem próbálunk együtt lenni vele, egészen rövid ideig sem. Ilyenformán a szeretet ellentéte (Alfonz úr szerint): az utálat!... 
A bankigazgató épp itt tartott a gondolatmenetében, amikor szokatlan hangokra lett figyelmes. Kinézett a bejárati ajtón: a lábtörlőjén lévő gyanús foltot a szomszéd kisasszony kutyája kaparta veszettül.  "Na! Ezt a kutyát például" - gondolta Alfonz úr -,"szívből utálom!"
Szólni azonban egy szót sem szólt, csak felvont szemöldökkel bámult a kutya gazdájára.
Franciska, - mert ő volt az eb tulajdonosa -, szenvtelenül állta a tekintetét. Cérnakesztyűs kezében cigarettát tartott, füstjét Alfonz úr képébe fújta - aztán, anélkül, hogy bármi is elhangzott volna, bevonult a lakásába.
Alfonz úr a kutyák és gazdáik hasonlóságára gondolt, és csak az Ünnep akadályozta meg abban, hogy megfogalmazza magában: utálja ezt a nőt is. A kutyája miatt; azért, mert rendszeresen Alfonz úr postaládájába dobálja a szórólapokat; azért, mert az ember képébe fújja a füstöt; azért, mert, bár ritkán szól, de olyankor biztos, hogy van egy gonosz kis megjegyzése... Undorral lépett keresztül a lábtörlőn (majd az ünnepek után kidobja) és magára zárta lakásának ajtaját. 
Körmöczi György ott maradt a folyosón Ottokárral, aki - a jó ég tudja, honnan -, egy kis Unicumot varázsolt elő, és Györgynek nyújtotta. Az angyal fölhajtotta az italt, aztán intett Ottokárnak: "Akció indul!" A puttó haladéktalanul Franciska után röppent, György pedig - keresztül sétálva a csukott bejárati ajtón -, Alfonz úr után ballagott.

Negyed órával később Alfonz úr épp berakta a sütőbe a pogácsa-kezdeményeket (ünnepi hangulatnak már nyoma sem volt benne, Chopin-t is lekapcsolta), amikor ismét szokatlan hangokra lett figyelmes. Ismét ajtót nyitott hát. Franciskát pillantotta meg lakásának küszöbén: a hölgy mosószeres vízzel sikálta Alfonz úr lábtörlőjét.  Amikor nyolc és fél perccel később végzett a művelettel, szó nélkül visszament a lakásába.
Ottokár a vízóra szekrényeket rugdalta. Körmöczi rágyújtott - és várt.
- Nem rajtad múlt, Ottokár - sóhajtott, miután "kivégezte" a cigarettát. - Jöjjön a B-terv!
Újabb negyedóra múlva Alfonz úr, kezében egy nagy tányér frissen sült pogácsával, átkopogott Franciskához. Franciska azonban nem hallotta a kopogást: zongoráján egy Chopin-keringőt játszott, fittyet hányva rá, hogy akármikor a nyakára küldhetik a közös képviselőt. Alfonz úr tehát (pogácsástul) visszament a lakásába.
Ottokár a földre ült, és kezébe temette az arcát.
Körmöczi György ("B-terv, B-terv!"- morogta magában), Alfonz úr után ment.
Fél órával később ismét nyílt a nyugalmazott bankigazgató ajtaja: ezúttal nem kopogott be szomszédjához, ehelyett egy kis csomagot akasztott Franciska kilincsére. Franciska épp egy etűdöt játszott (op.10-1), ezt Alfonz úr végighallgatta, aztán - bár az etűd befejezése után jó eséllyel kopoghatott volna újra -, visszazárkózott otthonába.
- Én ezt nem értem! - ingatta fejecskéjét csalódottan Ottokár. 


Franciska csak másnap, karácsony első napján vette észre a csomagot; reggel, amikor levitte a kutyát. 
Estig kerülgette a pogácsákat, hiába téblábolt körülötte egész nap Körmöczi György gyakornokostul: nem volt kedve megkóstolni - és nem volt kedve megköszönni sem. De - mivel kongott a hűtője, s mert közel-távol ez volt az egyetlen ünnepi falat a háztartásában -, hat óra körül óvatosan mégis elmajszolgatott egyet Alfonz úr pogácsái közül. 
Aztán még egyet evett. 
És még egyet. 
És még egyet. 
És még egyet. 
És azon kapta magát, hogy potyognak a könnyei.
Mert a pogácsa mennyei volt! 
Ottokár szívére szorított kézzel, lélegzetvisszafojtva várta a csodát.
De Franciska teli szájjal csak annyit dünnyögött a könnyáztatta, félig rágott pogácsát nézegetve:
- Picit sós ez, drága Alfonz úr!
Orrot fújt, aztán a mennyei pogácsákért cserébe eljátszott egy Chopin-mazurkát, de, mivel nem közölte Alfonz úrral, hogy ez az ő viszont-ajándéka, Alfonz úr - noha tökéletesen hallotta Franciska játékát -, utóbb mélyen meg volt bántva, amiért egy köszönöm-öt sem kapott a meglepetéséért.
Körmöczi György csüggedten állt, és nem tudott mit mondani a csalódott Ottokárnak.
- Erre majd... - György megköszörülte a torkát. - Erre majd nagy-nagy derültséggel fognak visszaemlékezni, ha végre sikerül nekik az a bizonyos... találkozás
A puttócskának nem volt kedve föltenni a kérdést: mégis mikor? 
- Hamarosan, meglátod, csak... Csak legyél türelemmel! - válaszolta Körmöczi György, és a cipője orrát bámulta. Rettenetesen vágyott egy cigarettára.
Ottokáron egyetlen másodperc alatt rengeteg érzelem hullámzott végig: türelem már nem volt benne, fikarcnyi sem, viszont rettenetesen dühös volt szakmai segítőjére. Nevetséges lúzernek titulálta magában, és az sem rémítette meg, hogy tudta: Körmöczi ezt az indulatos és tiszteletlen gondolatát most épp úgy érzékeli, mint előzőleg a fel nem tett kérdését...
Ottokár Körmöczire nézett: "Megmondom neki hangosan, a szemébe is, ha kell!" - de az angyal annyira elesettnek tűnt, hogy a kis puttó indulatai egy szempillantás alatt szerteszét foszlottak. Egyszeriben nagyon megsajnálta Györgyöt.
- Végül is...  - mondta rövid hallgatás után - Amíg egy házban laknak... Bármikor bármi megtörténhet, nem igaz? Alfonz úr, például, pár nap múlva egészen biztosan fel lesz paprikázva, ha összeakad Franciskával. 
Körmöczi érdeklődve nézett a puttóra.
- Nem fogja tudni... utálni többé! - lendült bele az érvelésbe Ottokár - És, ilyen mennyei pogácsalakoma után, Franciska is egész más szemmel néz majd Alfonz úrra. Lehet, hogy továbbra is átdobálja majd a szórólapokat Alfonz úr postaládájába, és sosem mulasztja el, hogy az arcába fújja a füstöt... Biztos, hogy még sokáig nem fognak... találkozni, de már közük van egymáshoz! És, nézze csak, Gyuri bácsi!
Ottokár keresztül vetette magát a falakon, Körmöczi György utána: öt másodperccel később a panel előtt lebegtek, a nyolcadik emelet magasságában, olyan távolságban az épülettől, hogy pont beláttak a két lakásba: Alfonz úr is és Franciska is a televízió előtt ült.
- Van, amiben megegyezik az ízlésük! - mutatta diadalmasan Ottokár - Ugyanazt a csatornát nézik!
- Mit adnak? - kérdezte az angyal, csak hogy kérdezzen valamit.
- Az Igazából szerelmet. Nincs kedve megnézni, Gyuri bá'?
- De... Dehogynem! Nézzük meg, Ottokár.
Beröppentek a panelba: Körmöczi György Alfonz úrhoz, Ottokár Franciskához. 
Ugyanazt nézték. 
Ugyanazt látták? 
Ugyanúgy sírtak.

2010. december 22., szerda


Minden kedves Burattináta Olvasónak, Drukkernek, 
Barátnak, Parátnak,
Idetévedőnek
békés, boldog Karácsonyt, 
szép ünnepeket kívánok!

2010. december 7., kedd

A pályakezdő

- Már megint mi a csudát csinálhattam? - meredt György a telefonkagylóra, melyből egy fél pillanattal korábban ellentmondást nem tűrő hang rendelkezett: azonnal jelenjen meg a Titkárságon! Bosszúsan nyomta el félig szívott cigarettáját (micsoda pazarlás!), bekapott egy mentolos rágót, lendületet vett - és egy másodperccel később már ott állt a Titkárság ajtaja előtt. Gyomra öklömnyire zsugorodott: tisztában volt vele, hogy angyalokhoz méltatlan módon rühelli őt a főtitkár. "Csak minél előbb túl lenni rajta - bármi vár is!" - gondolta, és lenyomta a kilincset.
- Szép napot, jó munkát! - lépett be mosolyogva a hófehér irodába. A főtitkár felpillantott, majd:
- Foglalj helyet, György! - mondta széles mosollyal - Kávéztál ma már?
- Ötször - felelte György kurtán; a főtitkár kedvessége annyira meglepte, hogy a lehengerlőnek szánt mosoly (mellyel a főtitkár menetrend-szerintinek várt ridegsége ellen vértezte föl magát), egészen az arcára merevedett.
- Akkor esetleg egy teát? Különben nem akarom hosszasan rabolni az idődet! Engedd is meg, hogy rögtön  bemutassam neked Ottokárt! - a főtitkár tőle szokatlan teatralitással fordult egy aranyszőke, göndör hajú, kék szemű, kerek arcú, pirospozsgás és pufók kisfiú felé, akit György eladdig nem is vett észre. A puttócska a főtitkár íróasztala mellett ült egy kis sámlin: összecsokoládézott, (valaha) hófehér garbót és sárfoltos, (valaha) hófehér farmernadrágot viselt. "Mint egy mosópor reklám!" - ironizált magában az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, igyekezvén elnyomni magában egy másik, lényegesen tisztább gondolatot is: "Milyen aranyos!"
- Legyél olyan jó, és ezeket a papírokat írd alá itt... - tolt a főtitkár fél tucat dokumentumot György elé - És itt is legyél szíves... meg itt... és itt is! Úgy. Köszönöm, meg is volnánk - és ne haragudj, amiért olyan hirtelen idekérettelek!
György, arcán a rámerevedett mosollyal, bizonytalanul ingatta a fejét ("Semmi baj!"), búcsú gyanánt sután intett egyet az Ottokár névre hallgató garbós puttónak, és az ajtó felé indult.
- György, állj csak meg! - kiáltott a főtitkár, amikor Körmöczi már éppen betette volna maga mögött az ajtót - Valamit elfelejtettél!
- Ja, a  kajajegyek! - csapott a homlokára György, és visszasétált a főtitkár asztalához.
- Múlt héten adtam oda az étkezési utalványokat - mondta a főtitkár egy árnyalatnyival fagyosabban, de még mindig mosolygott, rendületlenül.
- A védencek heti értékelése? Ó, a fenébe! Ne haragudj, egy kicsi csúszásban vagyok, tudniillik...
- Ráérsz a heti értékelésekkel! - mondta a főtitkár kegyesen.
- Munkaköri túlkapás? Szabálysértés? Mit csináltam?
- Aláírtál néhány papírt - mondta a főtitkár félrebillent fejjel. Kedvesen mosolygott, de gonosz fény csillant a szemében.
Körmöczi György öklömnyi gyomra most gyűszűnyire zsugorodott.
- Alá... szoktam írni... papírokat.
- Akkor biztos tudod, miről beszélek.
- Őszintén szólva: fogalmam sincs. Ugyanis... nem szoktam elolvasni, amiket aláíratsz velem - heherészett György vérvörösen - Megbízom benned, tudod...
- Vettem észre! - mondta diadalmasan a főtitkár - Akkor, ha megengeded, felolvasom, mihez adtad a neved:

Alulírott Körmöczi György önként vállalom, hogy Ottokár pályakezdő szakmai segítője leszek; kidolgozom gyakornoki programját; az elkövetkezendő nyolc emberi évtized minden egyes napján rendelkezésére állok a problémák megbeszéléséhez, a kérdések megválaszolásához; teljesítését folyamatosan ellenőrzöm; teljesítményét évente írásban értékelem; értékelésemet minden évben összevetem a gyakornok önértékelésével, a vezetőséggel egyeztetve meghatározom a gyakornok további teendőit, feladatait, a fejlesztési irányokat...


... és a többi, és a többi, és a többi. Ez itt Ottokár adatlapja, ez a te szakmai önéletrajzod; ez egy szándéknyilatkozat a Kamarának; ezek pedig támogatási kérvények, melyek beadása, persze, csak formaság, tekintve, hogy a szakmai segítőknek automatikusan jár dupla kajajegy, és védenceikről is elég havonta írni beszámolót. Van kérdésed?
Körmöczi Györgynek nem volt kérdése.
Tipikus lépcsőházi gondolkodó lévén órákkal később mégis eszébe jutott vagy húsz - akkor viszont már hiába. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, és - miközben rutinosan megóvta összes védence összes életét -, fellebbezéseket fogalmazgatott, újratárgyalási kérelmeket írt gondolatban.
Ottokár, hóna alatt a kis sámlival, egész álló nap tétován baktatott utána. Körmöczi György személyes példáján okulva eszébe véste nyolc évtizedes szakmai gyakorlatának legelső leckéjét: olvasatlanul soha, semmit nem írunk alá!

2010. december 4., szombat

Reklám!

A Burattináta fönt van a Facebook-on!
Kattints(on) és -hogyha tetszik- tetszikelj(en)!



Légy(en Ön is) Burattináta-drukker! :)