2010. július 26., hétfő

Rutinmeló

"A két éves Tistir Ájfi herceg mellé keresünk dadát, méghozzá a LEGJOBBAT! A trónörökös eddig még soha, egyetlen percet sem töltött külön királyi anyjától - szeretnénk, ha ez az első alkalom, ifjú életének meghatározó eseménye, a lehető legzökkenőmentesebb lenne! Várjuk tapasztalattal, jó ajánlólevelekkel rendelkező ifjú dadák jelentkezését! Zeneileg képzettek, báb spec.koll. kreditpontokkal rendelkezők előnyben!"
Vitália belépett a palota kapuján. Gyakorlatilag akadály nélkül jutott el a trónteremig, és - noha legutolsónak regisztrált, minek köszönhetően legalább kétszázan voltak előtte -, elsőként jutott be.

Az eszközeit nemigen nevezhetnénk tisztességeseknek. No de mi mást is várunk egy ördögtől, aki ráadásul nő?
Vitáliának nem volt szakmai tapasztalata a dadaságban, és hangszeren sem játszott, a kottaolvasást mímelte,  (hallás alapján tanult dalokat); a bábról csak annyit tudott, amennyit egy magára valamit is adó ördög a vudu-babáról. Mégis felvették. Így van ez, ha valakinek úgy van ördöge, hogy az épp saját maga! 
A királyi anya nem fogott gyanút. Sőt! A körülményekhez képest a lehető legnyugodtabban lépett a távozás hímes mezejére, abban a biztos tudatban, hogy megtalálta fiacskája számára a tökéletes dadát.
Amint a királyi pár elhagyta a palotát, Ájfi zokogásban tört ki - Vitália pedig munkához látott. Hogy a pici fiú ne legyen az útjában, lenyomta egy rajzfilm elé; annak pedig, hogy a legényke sír, még örült is, mert így legalább hallhatta, ha a herceg elmászkált. Vitália a konyhába szaladt. Az egész művelet nem kívánt tőle nagy erőfeszítést: el kellett készítenie (1) egy különleges főzetet az éjféli vacsorához, (2) egy speciális olajat a vacsorát követő fürdetéshez, (3) egy ingecskét a fürdetést követő altatáshoz. Rutinmunka. De az eredmény! Persze a szertartást követő első héten még nem mutatkoznak a változás jelei. Onnantól kezdve is csak lassan, észrevétlenül. Gondok az altatás körül. Az etetés fokozódó kínkeservei. Egyre több konfliktus a játszótéren. Egyre több konfliktus otthon, a szülőkkel. Egyre több "nem", "akarom", "enyém". Egyre több "hagyjál", "menj innen", "buta vagy".
- Fogd meg a kezem!  
Vitália akkorát ugrott ijedtében, hogy majdnem kilöttyintette a félig kész fürdőolajat. Annyira belemerült a munkába, hogy föl sem tudta idézni, mióta nem hallja Ájfi zokogását. Már több, mint egy órája méricskél és pépesít és keverget...
- Fogd meg a kezem!  
Vitália keze ragadt és bűzlött; gyorsan leöblítette hát a mosogató fölött, a ruhájába törölte, és megragadta a sírástól piros orrú Tistir Ájfi pracliját.
- Már véget ért a mese? Gyere, nézhetsz valami mást! - a DVD-lejátszóhoz indult a kisfiúval, de Ájfi kihúzta kezét a kezéből és erőteljesen megrázta a fejét: csak úgy röpködtek szőke, göndör fürtjei. Arcán két makacs krokodilkönny fénylett, tekintetében elszántság.
- Nézd csak! - próbált Vitália újra kedvet csinálni a rajzfilmekhez - Vau Kutya kalandjai! Vagy inkább a Mókás Minimanókat szeretnéd?
Ájfi csak a fejét rázta. Vitália kezdte elveszíteni a türelmét. (Oké, rutinmunka az egész, nem ügy - de a kotyvalékok elkészítéséhez kell azért némi idő!) Ájfi szája vészesen görbült lefelé.
- Jó, jó, jóóó! Akkor játszunk! Akarod, hogy játsszunk valamit?
A szájacska abbahagyta a görbülést.
- Egél! - adta Vitália kezébe a kék, tátott szájú plüss-csúnyaságot Ájfi. Vitália reflexszerűen hajította a háta mögé a játékot. Ájfi felsírt, Vitália kapcsolt (nem otthon vagy, idióta, hanem az emberek között!), és gyorsan fölvette a földről az egelet. Mire észbe kapott, már egy komplett mesét adott elő a kék csúfsággal. Ájfi kacagva hempergett a földön (krokodilkönnyeknek nyoma se!); bizonyos mondatokat - mint például a "Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!", vagy azt, hogy "Mi ez a macskaszag!" -,  az egélnek harmincszor, negyvenszer is el kellett mondania.
Vitália dél körül ocsúdott a játékból, de nem térhetet vissza a főzeteihez: meg kellett etetnie Ájfit. A kisfiú ebéd alatt nagyon készséges volt - és az ebéd végére nagyon maszatos lett. Vitália megmosdatta, bepelenkázta a délutáni alváshoz, olvasott neki egy mesét, és vele együtt bóbiskolt el. 
Fél kettőkor riadt fel a gondolatra, hogy, ha most nem készíti el a fürdőolajat, meg a kajába keverendő főzetet, ha most nem szegi be Ájfi ingecskéjét a hajszálaival - akkor végérvényesen el fog csúszni az előkészületekkel. 
Nekilátott hát; jól is haladt - az ingecskéhez mégsem tudott hozzáfogni, mert Ájfi korán felébredt. Vitália az uzsonna után újabb gyámoltalan kísérletet tett, hogy megint rávegye a fiúcskát a rajzfilmnézésre, de Ájfi játszótérre szeretett volna menni, tehát húsz perc múlva már a palota kertjében baktattak: "Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!". A "csüccs"-re mindannyiszor leguggoltak, a kis herceg nagy örömére, Vitália térdízületeinek nagy bánatára. Aztán Ájfi csúszdázott, majdnem háromnegyed órán keresztül hintázott, és több ízben löpült (mert Vitália röptette őt, oly módon, hogy megfogta mindkét kezét, és jó alaposan megpörgette). A kisfiú boldogan sikítozott - földet érés után pedig úgy tántorgott, mint egy részeg kacsa. Vitália az oldalát fogta nevettében.
Vacsora után ugrott össze újra a gyomra: gyorsan kell végeznie a biliztetéssel, fogmosással, fürdetéssel, az elalvás előtti mesével, ha el akar készülni a kis inggel...  De aztán elég hamar rájött, hogy az ördögökre épp úgy érvényes Murphy törvénykönyve, mint az emberekre: minél inkább szorít az idő, annál lassabb és körülményesebb a gyerek - akár ördögé, akár emberé! Mindenfajta noszogatás lassít a kölykön, mindenféle ingerültség csak újabb konfliktusokat szül, melyek tovább rontanak az amúgy is gyatra részidőn. Tistir Ájfi tíz órakor ágyban volt ugyan, de még mindig ébren: illatosan, pizsamában, tele hassal, bőgve-hüppögve követelte az anyukáját.
"Ha most abbahagyná, tizenegyig befejezném az inget, negyed tizenkettőig megterítenék, fél tizenkettőkor beraknám három percre mikróba a kaját, az háromnegyedre pont a kívánt hőmérsékletűre hűl majd. Közben megengedném a fürdővizet, bele az olajat. Ha minden klappol, tizenegy ötvenötkor a gyerek már papizhat is, méghozzá kint, a langymeleg erkélyen: pont rásüt majd a telihold! A kis kádat is az erkélyre fogom tenni. Teliholdban eszi a főztöm, teliholdban fürdik a fürdővizemben - teliholdban adom majd rá  beszegett kis inget is...Rutinmeló..."

Kakaskukorékolásra ébredt, riadtan: szíve a gyomrába ugrott, ő maga talpra. A lábai remegtek. Elszúrta. Elszúrta, a rohadt életbe!
Volt egy pont, amikor Ájfi ordítása ködbe veszett. De mikor? Pedig Vitália még emlékezett elalvás előtti legutolsó gondolatára is - hogy ilyen őrült bömbölésben biztos nem fog elaludni!
- Gyele Egélke! - érkezett egy hang a háta mögül. Vitália megfordult. Ájfi a csúf jószágot billegtette jobbra-balra. Az Egél Vitáliáig tipegett, és riadtan azt kérdezte tőle:
- Mi ez a macskaszag?

Tistil Ájfi életéből kimaradt a dackorszak. Ki a viharos kamaszkor. Az élet-közepi válság. Az öregkor tébolya. Kiegyensúlyozott, nyugodt lénye sok-sok embert bűvölt el - és még annál is többet hozott ki a sodrából. Szelíd és bölcs uralkodó lett belőle. Vitália, élete jelentősebb állomásai előtt, mindig meglátogatta Ájfit - vagy, ahogy felnőttkorában hívták: Ájt. (Szerencsés egybeesés, hogy a Purgatórium takarítói hétévente kapnak kimenőt!)
Kedvelte Ájt, felnőttként is - ha viszont Ájfira, a valaha volt pici fiúra gondolt... Ördöghöz méltatlan módon sajdult meg a szíve. Hogy mégse kezdjen könnyezni, cinikus gondolatokkal próbálta visszapofozni magát elfuserált hétköznapjaiba; elszívott egy cigit és ment vissza takarítani. Ami pedig félresiklott életét illette:
- Ez van, nem nagy ügy! Innen legalább nincs lejjebb! 
De azért időről-időre fölmerült benne a gondolat: most, hogy több évszázadra lőttek az előmenetelnek... Miért ne? Miért is ne szülhetne? Ideje, végül is, van... És hátha olyan lesz, mint... Hátha!

1 megjegyzés:

mgabi írta...

Hát ez egészen őrült..!
:) őrült bors
nagyon tetszik