2010. június 16., szerda

... meg fél (említve)

K. Inga politizál. Nem áll jól neki - de úgy érzi, nem lehet nem megszólalni. Tehát (nagy ritkán) megszólal. Aláírásával véleményt nyilvánít. Kérdés persze, hogy érdemes-e? Történik-e bármi is azon kívül, hogy egy kényes egyensúly fenntartásának reményében, a sosem volt demokrácia, a szólásszabadság jegyében aláírt civil állásfoglalás fölkerül hazánk legszélsőségesebben gondolkodó és kommunikáló hírportáljára, írván - sok egyéb borzalom mellett-, hogy az aláírók listája "még jó lehet". (Jó lehet - mire? Mikor? ...)
Történik-e bármi azon kívül, hogy hősöm most elgondolkodhat azon: aláírásával "notórius magyargyűlölő" mivoltát deklarálta, vagy csupán azt, hogy ő egy "megtévesztett, buta vagy tájékozatlan magyar"?
Történhet-e itt még bármi is, ami javíthat: ha a közállapotokon nem is,  hősöm politikai közérzetén azért egy hangyabajusznyit mégis - mert hősömnek van ilyenje (ti.: politikai közérzete), mostanság egyre csapnivalóbb.
Időszakosan segít rajta, ha rábukkan olyan írás(ok)ra, (bár ilyen írásokból nincsen sok), mely(ek) derűvel kezeli(k) a megváltozott politikai erőviszonyok következtében létrejött ingatag helyzeteket. Az ilyesmit máshogy nem is igen lehet kibírni. Vannak viszont helyzetek, ahol a derű már fel sem merülhet, hogy segítsen. Egyszer-egyszer átvillan K. Inga agyán, hogy (mérsékelten, talán) tudna mulatni bizonyos szituációkon, ha azok nem a tulajdon hazájában játszódnának le. De itt zajlanak, tehát: nem tud. Döntő többségük azonban olyan jelenség, ami összerántja hősöm gyomrát.
Egyre gyakrabban.
Egyre hosszabb időre.

Nincsenek megjegyzések: