2010. június 5., szombat

2. K Inga jegyzetei a szereplő-formálás szempontjairól

Szerencsére sikerült lebeszélnem arról, hogy belőlem csináljon protagonistát, noha a legkevésbé sem riasztotta az a lehetőség, hogy enyhén disszociatív (sőt! trisszociatív) felállásunkkal (tudniillik: hősömmel, K. Ingával, valamint - egyelőre névtelen hősével, aki, ugyebár, én lennék -, továbbá velem) rövid úton a Pszichiátrián találhatjuk magunkat.
- És? - így hősöm, amikor fölvázoltam előtte a fent levezetett lehetőséget.
De  azóta sem írt rólam. Tartok tőle: egyelőre, mivel (egyelőre) senkiről nem ír. ElőkészülSzereplőt akar formálni egy isten tudja, mihez készülő mű számára. Íme: az önmagáért való írás! Se ötlet, se mondanivaló, csupán az írás vágya. Szomorú ez, ha jobban belegondolok. 
Ha viszont a jó oldalát akarom nézni: csönd van. Napok óta. Néha felüvölt, de csak úgy, magának, aztán órákig megint semmi. Megfizethetetlen!


Tegnap egyébként sikerült belepillantanom a K. Inga által fellengzősen Jegyzetek- nek titulált macskakaparásba.
Igen tanulságos volt. (És most kivételesen tényleg nem ironizálok!)


A (bármilyen) szereplő megformálása
- Milyen összetevőkből áll a jelleme?
- Mik az egymást ellensúlyozó személyiségjegyei?
- Mire vágyik? Miben következetes? Miben reménykedik? Mitől fél? (Tud-e erről? Ha igen, kinek nem beszélne erről soha? Miért?)
- Mi akadályozza? Milyen változást okoz ez benne?
- Hogy néz ki? (Tartása, öltözködése, arckifejezése... Mindez milyen közegben?) Különös ismertetőjegyei? (Ezek hogy keletkeztek, ha keletkeztek?)
- Honnan jön? (Kit szeretett, kit/mit veszített el, milyen tanulságokat szűrt le az eddig megélt dolgaiból?)
- Hogy gondolkodik? Hogyan beszél? Hogy reagál adott helyzetben? Milyen rögzült szokásai vannak? Hogyan vezeti le a feszültségét?
- Hogyan határozná meg önmagát? Személyiségének melyik részével azonosul leginkább?
- Kik veszik körül? Kihez áll legközelebb? Kihez szeretne a legközelebb kerülni?
- Vannak titkai?
- Mi nevetteti meg? Mi hatja meg? Volt-e már szerelmes? Tört már össze a szíve?...
- Heppjei, bogarai?
- A részletekbe menő kérdések vele kapcsolatban: hord-e lábbelit otthon, mit találnánk a hűtőjében, a szemetesében; mit csinál szombat délelőtt; mi a legélénkebb gyerekkori emléke?...
- Mi a neve?


A lista végére értem, és épp azon morfondíroztam, hogy ezeket a kérdéseket egy (bármilyen) alkotó ember megúszhatja-e egyáltalán; mert egy rendező, egy színész biztos nem - amikor K Inga visszatért Az Írás Szentélyének kinevezett konyhába.
- Bocs! Bocs! - fújtam rögtön visszavonulót, letettem a konyhaasztalra a papírt, sőt, - noha erre láthatóan semmi szükség nem volt -, még kissé ki is vasalgattam, a képzeletbeli morzsákat is lesöprögettem róla.
- Semmi baj! - mondta K. Inga, tőle szokatlan nagyvonalúsággal - Most már legalább tudod, miért vagyok én ennyire döglött hős.
Ismételten a nagymama és a befőtt kettősére gondoltam. (Több hasonlat nem is juthat a magamfajta kontár eszébe, ugyebár.) Ismételten szó nélkül fordulok ki - ezúttal a konyhaajtón.

Nincsenek megjegyzések: