2010. június 30., szerda

Sajátos értelmezés

Debrecenbe kéne menni,
pulykakakast kéne venni!
- Vigyázz, kocsis! - Jól van, kakas!
Kiesik a pulykakakas.

(Elemzés: A népszerű dal első sora meghatározza a célt. Harmadik sorában, már a Debrecenből hazafelé vezető úton, egy rövid párbeszéd zajlik a pulykakakas és a kocsis között. A pulykakakas megkéri a kocsist, hogy "vezessen" kissé óvatosabban. A kocsis kelletlenül úgy tesz, mintha figyelembe venné a pulykakakas kérését, ennek ellenére nem vigyáz, és be is következik a baj, melyről a népszerű dalocska negyedik sora szól.)

2010. június 28., hétfő

Kapaszkodó

- Nincs semmi baj! Nem kell sírni! - mondja Panni Panninak.

Szakértő

Szalóki Ágit nézzük a neten.
A kép megakad.
- Karcos - mondja Panni.

2010. június 27., vasárnap

Baklövés

Gondoltam egyszerűbb lopni, mint tiltani.
Tévedtem.

Két párbeszéd villanyoltás után

1.
- Szomjas vagyok.
- Én meg balek.
- Nem. Angi vagy.

Egy "Szomjas vagyok!"-kal később:
2.
- Szomjas vagyok.
- Én meg balek?
Szünet.
- Igen.

Ki mennyi?

- Menj ki! (így Ő)
- Nem. (én)
- De. (Ő)
- Nem!
- De!
- Nem!!!
- De!!!
- Nem!!!
...
És így.

Rémület

Csak tréfáltam,
de megrémült.
Megrémülök.
Szorítom.

Pannival jó

Kalandos az Élet.
Beszédes a Csönd.
Értelmes a Világ.
Fix a Napirend.

2010. június 26., szombat

Restart

- Szia! - mondja váratlanul.
És ez új találkozás.

Retorzió

Bárány üt. "Rossz!" - mennydörgöm én -
"Hogy viselkedsz? Nézzél széjjel!"
"Gondolkodj el!" - mondja Panni,
és sarokba teszi, kéjjel.

(Bárány másnapra megtért.)

Koreográfia villanyoltás után

Hétpercenként
"Szomjas vagyok!",
"Igyál!", iszik -
mímeli.

Ismer Ő. (Sss!!!)

Szüleink
(nagyik,
nagyapák)
bújnak elő
Belőle.
Megdöbbent.
És
meg is hat.
Hogy dől
az
ismerŐs!

Rossz nap

Menj ki! - mondta,
pedig
aznap
akkor léptem be először.

Meditáció

1.
Ég-bolt.
Szel-lő.
Fütty és
felhő.

Hin-ta.
Hin-ta.
Hin-ta.
Hin-ta.

2.
Piros Csiga.
Lila Csiga.
Barna Csiga.
Narancssárga.

Citromsárga.
Világoskék.
Sötétkék és
zöld Csigácska.

Rózsaszínű.
Narancs... rózsa...
Mindegy, csak raj-
zoljad sorba:

Csiga. Csiga.
Csigacsiga.
Csi-ga.Csi...ga...
Csi
csi
csi
csi...

2010. június 25., péntek

Nevek

1.
Tudja, hogy Anyát hogy hívják.
- Apa nevét is tudom! ...
Hogy hívják a Nagyit?... Téged?
- kérdez. Bemutatkozom.

2.
Nagyapa neve Nyenó.
NyenÓÓÓ.
Kolozsi Nyenó Papa.

2010. június 24., csütörtök

Ismerkedés

Az ajtót.
És néhány kérdést.
(Hogy, ha ő így:
mit lépsz erre?)
És a szíved...
- Nyitva hagyod? - kérdezi.
Jó.
- Nyitva... Persze.

Laza

Derekára hosszú ujjú
pólót kötök - ha szakadna...
- Laza vagy! - dicséri Csabi.
- Nem laza: Kolozsi Anna!

2010. június 21., hétfő

Ha, mint író, elizélt,
műve jobb, ha plagizált.

2010. június 17., csütörtök

Készülődés

Oktalan most Pannit várja:
ágyneműt mos, takarít,
bevásárol, terveket sző,
a tereken alakít.

Picit izgul, persze: hogy lesz?
(Szülők nélkül Pannival!!!)
Aztán ír egy újabb listát:
gyerektea, penne kell...

Túrórudi! (Alapvető!)
- Abból majd sokat eszünk!
Vidám hét lesz, ha egymásnak
rokonszenvesek leszünk.

erdő

rohadt sötét van
- mondta az emberélet
útjának felén

2010. június 16., szerda

Az öregedésnek indult K. Inga imája

Kedves Istenek!
Hogyha megoldható,
akkor több fogat ne!
A szemüveg nem gáz.
Süketebb ne legyek!
Ruganyos testet! (És
nem baj, ha nem laza,
csak ne fájjon a hát!)
És elég levegőt.
És semmi daganat!
Se gyomorbántalom!
Csak tartson ez a híd!
A szív, vesék, a máj.
Az agy! Az agy, az agy!!!
És ne hulljon a haj.
Vagy hulljon, bánom én,
csak rondább ne legyek,
mint elviselhető.
Rondább, se betegebb.
És, ha mégis muszáj,
hogyha nincs visszaút,
akkor hadd éljek úgy,
hogy mindegy is legyen
az összes veszteség!
(Mert kell, hogy legyen más,
valami fontosabb
annál, hogy múlok el!)

... meg fél (említve)

K. Inga politizál. Nem áll jól neki - de úgy érzi, nem lehet nem megszólalni. Tehát (nagy ritkán) megszólal. Aláírásával véleményt nyilvánít. Kérdés persze, hogy érdemes-e? Történik-e bármi is azon kívül, hogy egy kényes egyensúly fenntartásának reményében, a sosem volt demokrácia, a szólásszabadság jegyében aláírt civil állásfoglalás fölkerül hazánk legszélsőségesebben gondolkodó és kommunikáló hírportáljára, írván - sok egyéb borzalom mellett-, hogy az aláírók listája "még jó lehet". (Jó lehet - mire? Mikor? ...)
Történik-e bármi azon kívül, hogy hősöm most elgondolkodhat azon: aláírásával "notórius magyargyűlölő" mivoltát deklarálta, vagy csupán azt, hogy ő egy "megtévesztett, buta vagy tájékozatlan magyar"?
Történhet-e itt még bármi is, ami javíthat: ha a közállapotokon nem is,  hősöm politikai közérzetén azért egy hangyabajusznyit mégis - mert hősömnek van ilyenje (ti.: politikai közérzete), mostanság egyre csapnivalóbb.
Időszakosan segít rajta, ha rábukkan olyan írás(ok)ra, (bár ilyen írásokból nincsen sok), mely(ek) derűvel kezeli(k) a megváltozott politikai erőviszonyok következtében létrejött ingatag helyzeteket. Az ilyesmit máshogy nem is igen lehet kibírni. Vannak viszont helyzetek, ahol a derű már fel sem merülhet, hogy segítsen. Egyszer-egyszer átvillan K. Inga agyán, hogy (mérsékelten, talán) tudna mulatni bizonyos szituációkon, ha azok nem a tulajdon hazájában játszódnának le. De itt zajlanak, tehát: nem tud. Döntő többségük azonban olyan jelenség, ami összerántja hősöm gyomrát.
Egyre gyakrabban.
Egyre hosszabb időre.

2010. június 15., kedd

Vébé forevör

Mert van, ami nem változik.
Oké, most itt a net!
(Tévéd nincs, tehát
gépeden nézed a meccseket.)

Ám laptopod úgy forgatod,
míg az jelet nem lát,
mint nagyapád a vén junoszty't
s a szobaantennát.

2010. június 14., hétfő

Köszönni

Hogy számot vessen megannyi idegesítő, antiszociális szokásával, hősöm régi terve írni valamennyiről, mégpedig olyanformán, hogy az írás aktusával leleplezhesse, megérthesse és felszámolhassa őket.
 - Milyen gyönyörűen írsz! - élcelődik a hátam mögött Inga, megint beleolvasott a jegyzetekbe, és most távozik, van esze: nem gubbaszt a sötét lakásban, nem él úgy, mint egy vakond. ... A fenébe is: azért kuksolok itt, hogy róla írjak, erre ő élcelődik és távozik. 
Többek között azt is utálom ebben a papír- és írószer nélküli létben, hogy az ember nem tudja látványosan összegyűrni az elhibázott sorokat. Én gondolatban most ezt teszem - nagyon látványosan, noha hősöm már árkon-bokron túl van-, aztán újra nekiugrom a címben jelzett témának. 
Tehát.
Hogy leleplezhessem,  megérthessem, és - legalább részben- megváltoztathassam hősöm számtalan idegesítő, antiszociális szokását, elhatároztam, hogy lajstromot készítek K. Inga mizantróp-cselekedeteiről. Művem olyan akciók gyűjteményes leírása lenne, melyektől hősöm szenved, mégis újra és újra megcselekszi valamennyit.
Vagy pont nem.
K. Inga tudniillik, - és ezzel máris a gyűjtemény első darabjának írásába fogtam -, ha régi ismerőssel akad össze valahol, nos, igen gyakran... nem köszön. Modortalanságát azzal tompítja, hogy úgy tesz, mintha nem venne észre, vagy mintha nem ismerné föl az illetőt - ez utóbbi egyébként igen gyakran megesik vele, hősöm memóriájáról azonban majd egy másik alkalommal szeretnék hosszan értekezni. Érdemes.
A fenti, cseppet sem szívélyes, és hősöm népszerűségét - fejem rá!- igen nagy százalékban csökkentő szokásnak mindjárt két oka is van. Az első, hogy K. Ingának meggyőződése: rá úgysem emlékszik senki. Ő színtelen, szagtalan, láthatatlan volt az összes iskolában, intézményben, ahol valaha megfordult - és bár hősöm nem éppen magasan kvalifikált nő, az állandó költözködései miatt eddigi életének volt legalább tizenkét ilyenje. Mármint: intézménye.
Életünk során persze gyakran találkozunk olyanokkal is, akikről tudván tudjuk, hogy még ismernek minket, emlékeznek ránk, de K. Inga az ilyen ismerőseinek sem mindig köszön, mert - és ez lenne az ő második oka a nem-köszönésre - hősöm biztos benne, hogy bizonyos illetők őt már akkor sem szerették, minek hát most "amüzálni"?
Inga gyakran nem köszön. A vicc az egészben az, hogy a nem-köszönés után rettenetesen szenved. A belső koreográfia majdnem mindig ugyanaz: a tekintetek összeakadnak, na tessék, gondolja Inga, már megint nem köszöntem, no de - gondolja rögtön ezután- az a másik sem nyitotta ki a száját, naná,  mert meg sem ismer, vagy megismer, de (ugye, ugye?) ki nem álhatott, a  francba is... Ezek után hősöm lehordja magát mindenféle antiszociális szörnyetegnek, mert a lelke mélyén tudja, hogy nincs igaza: miért ne emlékezne rá, miért ne kedvelte volna őt az illető, és - ha történetesen mégsem emlékszik, mégsem kedvelte - azért az sem bűn, köszönni attól még lehet...
Inga érzi ilyenkor, hogy megint csatát vesztett, rögtön ezután pedig erősen megfogadja, hogy legközelebb másképp lesz, legközelebb majd átlépi önmagát, és nem lesz - mert halványan sejti, hogy erről is szó van itten - lusta, igen!, nem lesz lusta, ha csak néhány perc erejéig is, kapcsolatot teremteni, kivenni nyamvadt füleiből az enpluszegyedszerre is végighallgatott muzsikát, fütyülni a megtört lendületre, a gyomorszájon vágott vektorra, a letört fülű dinamikára, és elviselni, hogy ismét, újra és megint csak le kell szállni, meg kell próbálni mosolyogni, akkor is, ha nem emlékeznek rá, akkor is, ha nem szerették, akkor is, ha nem szeretett, vagy csak most, ebben a rohadt pillanatban képtelen szeretni. Meg kell próbálni köszönni és mosolyogni, gondolja hősöm a fogadalmak fogcsikorgató mezején, mosolyogni, hát hiszen sok ember tud ilyet kényszer, és fogcsikorgatás nélkül is, emberek, akikre aztán hősöm szeretettel és jó szívvel tud emlékezni... 

Malac, malac, kismalac...

Kevés szánalmasabb dolog van a Földön a virtuális állattartásnál - véli hősöm, és újabb pizzát helyez a barna pulóveres, piros-zöld csíkos sállal körbetekert malacka szájába. Amikor regisztrált a közösségi oldalra - valamikor múlt év tavaszán - magához vette ezt a tamagocsit is. Idővel változtatott a nemén, többször költöztette és öltöztette át, kapcsolatuk ezzel együtt tegnap estig zökkenőmentesnek volt mondható. Ha a Malacka éhes volt, hősöm a tálkára kattintott, és a Malacka jól lakott pizzával. Ha nem volt pizza a tálkában, hősöm bevásárolt abból a pénzből, amit a malacka gondozásáért és szeretgetéséért kapott majd' minden bejelentkezésnél. (A tökéletes szociális rendszer - morfondírozott nem egyszer hősöm: vállalj gyermeket, és megkapsz minden szükséges támogatást!) A habfürdőre kattintva tiszta lett a kismalac, a szívecskét nyomogatva pedig szeretve lett. Milyen egyszerű!
Tegnap óta azonban... 
Hősöm hiába nyomogatja a szívecskés gombot: a Malacka elégedettség mérője nem mozdul. Evett, fürdött, sétált, hősöm (koponyánként 25 tallérért) megszeretgette valamennyi barátját is (hősömet ettől az opciótól is a hideg rázza: szeretgesd meg barátaidat - anyagilag is megéri!)... Épp csak tulajdon malacát nem sikerült megölelnie.
Az ügy kezd kétségbeejtővé válni.
Mit kezd az ember valakivel, aki nem hagyja magát megszeretgetni - miközben majd meghal, annyira vágyik rá?

2010. június 7., hétfő

...

Gyialog - így Szer-
gej Konsztantyinovics, Je-
katyerinburgból.

2. Kornélia

Egy pad senkié - és mindenkié.

Szomory Kornélia a padon ült - és zokogott. Igazgatója kirúgta őt a Cirkusz Minibusz társulatából. De nem ezért zokogott. Azért zokogott, mert igazgatója visszavette a Cirkusz Minibusz társulatába.
Artistaként rúgta ki. Mert ingott-bingott. Mert tántorgott. Mert lepotyogott. Aztán bohócként vette vissza. Mert jól tud ingani-bingani. Jól tud tántorogni. Jól tud lepotyogni.
Szomory Kornélia egy ideje nem szeretett már artistaként fellépni a Cirkusz Minibusz porondján. De bohócként fellépni még ennyire sem akart. Tehát zokogott.
Pedig volt munkája.

1. Kornél

Egy pad mindenkié - és senkié.

Boldoghy Kornél egy padon üldögélt - és örült. Mert sütött a nap. Mert zöldellt a pad melletti fa. Mert fütyültek a rigók. Kornél az esőnek, a lombjuk vesztett fáknak és a varjak kárálásának is tudott örülni - különösen, ha egy barátságos szoba ablakán keresztül figyelhette mindezt. Mivel azonban nem mindig lakhatott barátságos szobában, - olykor még barátságtalanban sem- , előfordult, hogy egy padon üldögélve kellett néznie az esőt, a lombjuk vesztett fákat és hallgatnia a varjak kárálását. Olyankor egyáltalán nem örült. Most azonban sütött a nap, zöldellt a pad melletti fa és fütyültek a rigók. Kornél tehát úgy örült, ahogy csak ritkán örül az ember fia, pedig megint nem volt szobája, - se barátságos, se barátságtalan-, ahová estére behúzódhatott volna aludni.

2010. június 5., szombat

2. K Inga jegyzetei a szereplő-formálás szempontjairól

Szerencsére sikerült lebeszélnem arról, hogy belőlem csináljon protagonistát, noha a legkevésbé sem riasztotta az a lehetőség, hogy enyhén disszociatív (sőt! trisszociatív) felállásunkkal (tudniillik: hősömmel, K. Ingával, valamint - egyelőre névtelen hősével, aki, ugyebár, én lennék -, továbbá velem) rövid úton a Pszichiátrián találhatjuk magunkat.
- És? - így hősöm, amikor fölvázoltam előtte a fent levezetett lehetőséget.
De  azóta sem írt rólam. Tartok tőle: egyelőre, mivel (egyelőre) senkiről nem ír. ElőkészülSzereplőt akar formálni egy isten tudja, mihez készülő mű számára. Íme: az önmagáért való írás! Se ötlet, se mondanivaló, csupán az írás vágya. Szomorú ez, ha jobban belegondolok. 
Ha viszont a jó oldalát akarom nézni: csönd van. Napok óta. Néha felüvölt, de csak úgy, magának, aztán órákig megint semmi. Megfizethetetlen!


Tegnap egyébként sikerült belepillantanom a K. Inga által fellengzősen Jegyzetek- nek titulált macskakaparásba.
Igen tanulságos volt. (És most kivételesen tényleg nem ironizálok!)


A (bármilyen) szereplő megformálása
- Milyen összetevőkből áll a jelleme?
- Mik az egymást ellensúlyozó személyiségjegyei?
- Mire vágyik? Miben következetes? Miben reménykedik? Mitől fél? (Tud-e erről? Ha igen, kinek nem beszélne erről soha? Miért?)
- Mi akadályozza? Milyen változást okoz ez benne?
- Hogy néz ki? (Tartása, öltözködése, arckifejezése... Mindez milyen közegben?) Különös ismertetőjegyei? (Ezek hogy keletkeztek, ha keletkeztek?)
- Honnan jön? (Kit szeretett, kit/mit veszített el, milyen tanulságokat szűrt le az eddig megélt dolgaiból?)
- Hogy gondolkodik? Hogyan beszél? Hogy reagál adott helyzetben? Milyen rögzült szokásai vannak? Hogyan vezeti le a feszültségét?
- Hogyan határozná meg önmagát? Személyiségének melyik részével azonosul leginkább?
- Kik veszik körül? Kihez áll legközelebb? Kihez szeretne a legközelebb kerülni?
- Vannak titkai?
- Mi nevetteti meg? Mi hatja meg? Volt-e már szerelmes? Tört már össze a szíve?...
- Heppjei, bogarai?
- A részletekbe menő kérdések vele kapcsolatban: hord-e lábbelit otthon, mit találnánk a hűtőjében, a szemetesében; mit csinál szombat délelőtt; mi a legélénkebb gyerekkori emléke?...
- Mi a neve?


A lista végére értem, és épp azon morfondíroztam, hogy ezeket a kérdéseket egy (bármilyen) alkotó ember megúszhatja-e egyáltalán; mert egy rendező, egy színész biztos nem - amikor K Inga visszatért Az Írás Szentélyének kinevezett konyhába.
- Bocs! Bocs! - fújtam rögtön visszavonulót, letettem a konyhaasztalra a papírt, sőt, - noha erre láthatóan semmi szükség nem volt -, még kissé ki is vasalgattam, a képzeletbeli morzsákat is lesöprögettem róla.
- Semmi baj! - mondta K. Inga, tőle szokatlan nagyvonalúsággal - Most már legalább tudod, miért vagyok én ennyire döglött hős.
Ismételten a nagymama és a befőtt kettősére gondoltam. (Több hasonlat nem is juthat a magamfajta kontár eszébe, ugyebár.) Ismételten szó nélkül fordulok ki - ezúttal a konyhaajtón.

2010. június 2., szerda

1. K. Inga kedvenc prózái

... és akkor K. Inga nagyon megörült a könyvnek: szempontrendszerek, feladatok, a könyv végén még üzleti tanácsok is! Úgy megtanul írni az Olvasd El És Író Leszel!-ből, mint a pinty, a sicc, a szél...!
De már az első feladat problémát okozott neki.
Ez pedig a következő volt... lett volna:
"Válassza ki kedvenc prózai művét, majd fogalmazza meg, miért okoz örömet az olvasása!"
Namármost.
K Inga több könyvet tett le életében, mint amennyit kézbe vett.
Ezenkívül.
Amit mégis végigolvasott, arra a legritkább esetben emlékszik. (Kivétel ez alól az a tucatnyinál nem több könyv, vagy könyvrész, amit életében tucatnyinál többször elolvasott.) (Különben feltételezem: az Olvasd El És Író Leszel! épp az ilyen és ehhez hasonló olvasmányélményekkel való munkálkodásra buzdítana - K. Inga mindenesetre most szája sarkát rágicsálja. Láthatóan kétségbeesett.)
- Mi bajod? - kérdezem a barátság legmelegebb hangján.
- Ilyen hangon inkább ne tegyél föl kérdéseket, jó? - így ő.
De, még mielőtt egymásnak eshetnénk, rögtön ki is fakad.
- Fogalmam sincs, melyik a kedvencem! Egyszer ez, máskor az... Az sem mindegy, mikor kerül a kezembe... Különben is kihullik minden a fejemből, mihelyt leteszem. Bennem csak érzetek maradnak egy könyv után. Ha elég erősek és kellemesek, évekkel később újra elolvasom az érzeteket generáló művet. Aztán megint elfelejtem. Megmarad egy-egy mondat. Egy-egy jelenet. De ennyi. A fenébe is!
Szájszél-rágicsálás.
- Ezért rohadt dolog, például, Ver S. Endrével beszélgetni. Irtó ciki, amikor azt kérdezi: Olvastad? (Egyébként, ha azt kérdezi: Láttad? - hasonló a helyzet. A filmekre sem emlékszem soha...)
Szóval azt kérdezi: Olvastad? Az esetek 98%-ában: naná, hogy nem! Nem olvastam. A maradék két százalékra pedig - a rohadt életbe! -, nem emlékszem! És nem lobogtathatom az érzeteimet, ott, ahol valaki (jelen esetben Ver S. Endre), tényekről beszélgetne, mondatokat, jeleneteket idéz...
Vérző szájszél.
Csönd.
- Valami csak van - jegyzem meg, hosszas hallgatás után. Bátortalan kísérlet, hogy visszakanyarodjunk a kiinduló ponthoz, ahonnan (valahogy) mindig-mindig elkanyarodunk. Csoda, ha ezzel a szétszórtsággal K. Inga képtelen a figyelemre - és utóbb valóban nem emlékszik semmire?
- Valami csak van - jegyzem meg tehát.
- Hát... ja - így a leendő Írónő. És tudom, hogy Lázár Ervin mesékre gondol. Tóth Kriszta Vonalkódjára. Rakovszky Zsuzsára. Ferrante-ra, Mora-ra. Brunella Gasperini-re. Alessandro Baricco-ra, bármennyire is fumigálja őt K. Inga másik barátja, Tren Dezső. És persze az Utas és holdvilágra - ennek utolsó mondata, egyébként, rendszeres időközönként eszébe jut.
Első és utolsó mondatok gyakran jutnak különben elfuserált hősöm eszébe. Az utóbbi hetekben, hónapokban fenti mellett például ez is: "Egyszer mindenki eltéved."
Nekem meg az jut eszembe, hogy egyszer mindenkinek elege lesz, úgyhogy most itt is hagyom K. Ingát, magára. Nem érek én rá ilyen hülyeségekre!
De, mire idáig jutok a gondolatmenetben, K. Inga már előrelapozott a könyvben.
- Szerintem én ezt a feladatot most átugrom. - Helyben vagyunk! - Különben sincs sehol leírva, hogy ne lehetne össze-vissza haladni... Nézzük a karakter építést! Ez izgalmas lesz!
Lapozgat, bogarászik, elmélyül.
Csönd. Lopakodnék ki... el... Gyerünk, ez a legmegfelelőbb pillanat!
Az ajtóig sem érek, mikor felüvölt:
- Na neeem! Én fiktív alakot nem tudok!
Most mindjárt megfojtom. De nem, mégsem: lelépek, dógomvan, hagyjon élni!!!
- Megvan! 
A hangja különös. Ránézek.
Rámnéz. Tekintetében van valami, amitől szépen, lassan kinyílik a bicska a zsebemben:
- Te leszel a hősöm!
Szó nélkül fordulok ki az ajtón.
A fenébe is!

Ilyen érzése lehet a nagyinak, amikor a befőtt elteszi.