2010. május 13., csütörtök

Mese

Egyszer régen, valamikor a hetvenes évek közepén, két lelkecske nemet és nevet választott magának, és elhatározták, hogy ikerpárként születnek meg K. Inga és K. Emil néven. A készülődés kezdetekor Emil nagyon izgatottnak tűnt, és bár semmiféle tervvel nem rendelkezett még eljövendő életét illetően, azonnal belefogott a férfiúi élet örömeinek taglalásába – minek hallatán Inga el is gondolkozott: nem kellene-e neki is fiúnak születnie inkább?
De nem szólt egy szót sem, már csak azért sem, mert haladéktalanul ki kellett találniuk, milyen szakmában fognak elhelyezkedni odalent. Ingának rögtön a művészi pálya jutott eszébe, a színház vagy a zene, míg Emilt a természettudományok érdekelték, s bár még nem tudta eldönteni, hogy a későbbiek során orvos lesz-e vagy matematikus, választásával megint teljesen elbizonytalanította leendő testvérét.
„Milyen komoly, tiszteletreméltó hivatás az orvosé, vagy a matematikusé!” – töprengett magában Inga, és már éppen nyitotta volna szóra a száját, hogy ő mégis inkább orvos szeretne majd lenni, de ekkor választ kellett adniuk a magánélet, a család kérdéskörére.
Inga úgy határozott, két gyereke lesz, Emilnek viszont esze ágában sem volt nősülni – bohém agglegényéletet kívánt élni, egy jó humorú, szeretni való, szoknyabolond nagybácsiét. Majd gyakran látogatja Inga gyerkőceit – sietett megjegyezni, hogy a családi élet feladatait eképpen kipipálja. Inga egyre fancsalibb képet vágott eljövendő életére gondolva, s már majdnem megszólalt, hogy ő mégis máshogy szeretné, nem nőként, nem művészként, nem anyukaként, amikor hátuk mögött megszólalt egy hang (a hang tulajdonosa egy Körmöczi György nevű angyal volt):
-Legyen tehát így! K. Inga előreláthatólag csellóművész lesz, két gyermek édesanyja, K. Emil pedig minden valószínűség szerint pszichiáter, agglegény, sok baráttal és gazdag klientúrával. Azonban - emelte égnek mutatóujját Körmöczi György, akinek az volt a feladata, hogy lekísérje őket, és életük során végig mellettük maradjon – szükségetek lesz egy-egy megoldandó feladatra is!
-Miféle feladatra?- torpant meg a tervezgetésbe egyre jobban belelendülő jövőbeli ikerpár, a két fiatal lelkecske, akiknek még minden új volt, és akik abban sem voltak biztosak, hogy jártak-e már korábban a Föld nevű bolygón.
- Tudjátok, olyasvalamire gondolok, amit meg kell oldanotok. Valamire, ami nem megy majd egyszerűen, s amibe éppen ezért időről időre beleütköztök; ami megnehezíti, Uram bocsá’ (ezt így mondta az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak: "Uram bocsá') teljesen más pályára állítja a most olyan remekül megtervezett életeteket.
-Nem értem- mondta Emil - Hát nem úgy lesz, ahogy azt most kitaláljuk?  
-Nem egészen – mondta titokzatosan mosolyogva Körmöczi György – Mindenesetre: ez rajtatok is múlik majd. Ha ügyesen veszitek az akadályokat, akár pontról pontra megvalósíthatjátok mindazt, amit itt most kitaláltatok – ugyanakkor, ha valóban ügyesen veszitek azokat az akadályokat, rá fogtok jönni, hogy annak, amit itt kitaláltatok, valójában semmi, de semmi jelentősége. Kiindulópont csupán, terv, amihez nem szükséges ragaszkodni.
-De akkor mihez ragaszkodjunk? – kérdezték az Ikrek, láthatóan teljesen összezavarodva.
-A Feladathoz.
-Én nem tudok f... Feladatot kitalálni – tárta szét karját Inga, miközben abban bízott, hogy Emil mond valamit, amihez majd neki is nagy kedve lesz.
-Márpedig muszáj, anélkül nincs születés!- mondta Körmöczi György, majd (mintha csak olvasott volna Inga gondolataiban) hozzátette – És különböző feladatokat kell választanotok, mást kell megoldania Ingának, mást Emilnek!
-Én nem megyek le, ha nem lehet pontosan olyan az életem, ahogy azt itt és most kitaláltam!- mondta Emil.
-Én a helyedben lemennék, és igyekeznék minél rugalmasabban alkalmazkodni a változásokhoz - jegyezte meg csendesen az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak.
-Emilnek... igaza van. Én sem látom sok értelmét: úgy lemenni, hogy utóbb minden másképp alakul, mint ahogy azt megbeszéltük – suttogta Inga és nem mert Körmöczi Györgyre nézni.
-Neked azt kéne megtanulnod, hogy a saját dolgaidnak örülj: a saját ötleteidnek, a saját gondolataidnak; hogy ne foglalkozz azzal, hogyan élnek mások, hogy csinálják mások. El kellene felejtened azt, hogy örökösen összehasonlítsd magad másokkal! Én a helyedben lemennék, és megtanulnám azt szeretni, ami van.
Inga megdöbbent, Emilre pillantott – de Emil karba fonta a kezét, durcásan a földre ült, és többé egy szót sem szólt. Inga csak állt dermedten – legszívesebben követte volna Emil példáját.
-Ha most te sem indulsz el – mondta Körmöczi György Ingának – többé nem indulhat el egyikőtök se, soha.
Inga megint Emilre pillantott: Emil nem változtatott a pozícióján, de Inga tisztán látta, hogy elsápad.
-Gyere Emil!- mondta Inga bizonytalanul, de nem Emilt - Körmöczi Györgyöt nézte.
Emil leengedte a karjait, és tétován felállt.
-Emil most itt marad! – mondta az angyal szelíden, de határozottan – Oldd meg az ő feladatát is, és legközelebb lemehet majd veled.
Emil szája sírásra görbült, de szólni nem szólt – tudta: úgy is hiába.
Inga pedig elindult.

Nincsenek megjegyzések: