2010. május 24., hétfő

változatok csodára

1.
és egész nap
egy jelre vársz
de ez is mint
a többi
ahogy jött pont
úgy múlik el
na feküdj le
alunni

álmodban az
tán furcsa nő
egy ajtófél
fát támaszt
karba font kéz
zel téged néz
és megadja
a választ

2.
a fel nem tett
kérdés után
azon még el
merenghetsz
a válasz mért
lesz evidens
ha a nő el
lenszenves

de hozzád jött
és végül is
nincs sablon nin
csen indig
másnap pedig
úgy létezel
ahogy jó len
ne mindig

2010. május 21., péntek

ön
felismer
és
sose
kés
ő

öredék

öreg vagyok én már ilyen fiatalnak

egyszer így - egyszer úgy

Képzeletünk messze visz - képességünk: dacol.
Képtelenség kimondani: that's all, that's all, that's all...

Pár szóból olykor összeáll, mi a pontos szitu.
Sokkal gyakrabban hallani: c'est tout, c'est tout, c'est tout.

2010. május 18., kedd

Panni és Zöld, az egér

Mert úgy tanultam anno,
(még bábesztétikából),
hogy kisgyerek tanácsot
gyakran fogad el bábtól,
szeretném kipróbálni.
Kézbe is veszem Zöldet,
és szólok vele: "Panni!
Most vedd föl a cipődet!"
Panninak nincsen kedve
a cipővel bajlódni.
Se Apának, se Zöldnek
nem akar szót fogadni.
Zöld landol a sarokban:
ennyit a bábról mára.
Aztán, nap végén, Pannink-
nak be nem áll a szája.
Kezembe adja Zöldet,
kerek füléhez hajlik.
"Beszélgessünk!" - kuncogja,
s éjszaka vele alszik.

Elfogultság

- Csabi biciklije - Panni nem mozdul a kisszobából.
Nézegeti. Imádom, hogy, - bár elbotlunk bennük bárhol -,
Húsz Plüss (avagy Játékállat) semmit el nem ér e lánynál.
Bár... Ha Húsz Plüss nyűgözné le: Pannitól azt is imádnám.

2010. május 17., hétfő

Szem, száj

- Mit láttál a bábszínházban, Panni?
- BábszínÁzban csöndben kell maradni.

Hhhhhhhh

Ajgumi - mondja.
Hhhhhhhhajgumi - így Nagyapa.
Ajgumi, ajgumi! - rikkant
és Nagyapára nevet.

Ki? Mit?

Itt megvárunk! - néz ránk, és kilép az ajtón.
Megjöttetek! - kiált, mikor újra belép.

2010. május 15., szombat

2010. május 13., csütörtök

Rossz nap

- Én addig nem hiszek benned, amíg nem teszel csodát! - mondta egy rossz napon K. Inga Körmöczi Györgynek, ennek a fura nevű angyalnak. K. Inga ugyanis szokott beszélni néha feltételezett angyalához: kérésekkel fordul hozzá, megesik, hogy szapulja - de azért (nagy ritkán) köszönetet is mond neki. Mindezt anélkül, hogy biztos lenne a létezésében.
Mert, sajnos, már egyáltalán nem emlékszik a születése előtt megismert angyalra, aki pedig olyannyira létezik, hogy még neve is van, egészen különös, - angyalságának tudatában már-már hajlamos vagyok azt mondani: idétlen - neve, (ki hallott már olyat, hogy egy angyalt...); mindegy: K. Inga elfelejtette őt nevestül, mindenestül, mint ahogy rendszerint valamennyien elfelejtjük mindazt, ami a születésünk előtt történt velünk. K. Ingának azért persze vannak sejtései György létezését illetően, sőt, néhány nehezen megfogalmazható... tapasztalata is, mely az idő előrehaladtával rendre érdekességgé, végül puszta véletlenné degradálódik. A bizonyosság sosem állandó.
Fent említett rossz napon K. Inga váratlanul provokálni kezdte Körmöczi Györgyöt.
- Én addig nem hiszek benned, amíg nem teszel csodát! - Ez persze fenyegetés volt a javából. Azt hiszem, az angyalok odaát épp annyira igénylik az emberek hitét, mint emezek itt a csodákat.
- Nem hiszek benned, amíg nem teszel csodát! - ismételte K. Inga. És várt.
Körmöczi György nem rezelt be. Nem hisz - nem hisz: ő baja - gondolta. Mondani csak annyit mondott:
- Én addig nem teszek csodát, amíg nem hiszel bennem! - és rágyújtott egy cigarettára.
De K. Inga nem hallotta. Köhögőroham fogta el. Átkozott meghűlés!

Oktalan ebben a versben visszafelé eső esőben ázik

Ég alatta, föld fölötte.
És esik is. Vissza, persze.
"Álom." - mondja, mert hullani
nincs ötlete. Nincsen mersze.

K. Inga démonjairúl

-Te magadat utálod!
Ezt tegnap – kivételesen- nem én vágtam K. Inga fejéhez.
Pár napja démonok cincálják megint. 
(Hősömet gyakran cincálják démonok.) 
Először mindig valami aprócska, látszólag ártalmatlan démon érkezik. Ártalmatlan démon azonban nem létezik: a legkisebb is felbecsülhetetlen károkat tud okozni, több hetes, hónapos munkákat téve tönkre, ha nem füleljük le és nem küldjük útjára őt időben. A gyors és határozott fellépés viszont megakadályozhatja, hogy ezt a látszólag ártalmatlan démonkát újabbak kövessék a sorban. Mert a látszólag ártalmatlan démonka mindig ezért jön. Hogy várhassa a Többieket, és kinyithassa nekik az ajtót.  
Agyrém.
Hősömmel (K. Ingával, tudniillik) az a baj, hogy ő elsősorban a hozzá legközelebb – természetesen: átvitt értelemben legközelebb- álló személyektől várja démonjai ideiglenes likvidálását. (Mert a démonokat rendszerint csak ideiglenesen lehet likvidálni; a démonok legtöbbje, előbb vagy utóbb visszatér. Az már csak az adott démontanya tulajdonosán - jelen esetben: K. Ingán - múlik, milyen kondíciókkal érkeznek vissza legközelebb, és utóbb milyenekkel távoznak. Kellő szívóssággal és önfegyelemmel vissza lehet fejleszteni a démonokat, mígnem akkorák lesznek, hogy már kedvük sincs visszatérni.)
Hősömnek egyfelől igaza van, amikor segítséget a mellette állóktól vár: senki és semmi nem űzi el e fenevadakat olyan hatékonyan, mint – jó tempóban, jól reagálva - az ember párja, például. Másfelől azonban önzés mindig a Másiktól várni a segítséget. Energiavámpírkodás. Csúnya dolog.
Csakhogy.
Ha nem jön a várva várt (gyors!) segítség, a legelvetemültebb démonok érkeznek meg azonnal. Rossz Vagyok és Mindenki Gyűlöl, épp csak megelőzik Rossz A Világ és Mindenkit Gyűlölök démonokat.   
Fentiek aztán a legképtelenebb fazonoknak csinálnak helyet. Szégyellném is, -komolyan!-, bemutatni ezeket! Meg aztán hősömet sem akarom ennyire kiadni.
Azért senki ne higgye, hogy K. Inga csupán egy szegény, szerencsétlen áldozat, aki teljesen vétlen abban, hogy démonai átjáróházat csinálnak belőle. Nem, erről szó sincs! Nyilvánvaló, hogy örökölt egy hordozható, jól felszerelt démontanyát, ami, ha nem is determinálja, mindenesetre feltétlenül hajlamosítja őt a démonok fogadására és jóltartására. De – túl ezen - az már csak és kizárólag hősömön múlik, melyik démonjára milyen mennyiségű és minőségű időt fordít.

Mese

Egyszer régen, valamikor a hetvenes évek közepén, két lelkecske nemet és nevet választott magának, és elhatározták, hogy ikerpárként születnek meg K. Inga és K. Emil néven. A készülődés kezdetekor Emil nagyon izgatottnak tűnt, és bár semmiféle tervvel nem rendelkezett még eljövendő életét illetően, azonnal belefogott a férfiúi élet örömeinek taglalásába – minek hallatán Inga el is gondolkozott: nem kellene-e neki is fiúnak születnie inkább?
De nem szólt egy szót sem, már csak azért sem, mert haladéktalanul ki kellett találniuk, milyen szakmában fognak elhelyezkedni odalent. Ingának rögtön a művészi pálya jutott eszébe, a színház vagy a zene, míg Emilt a természettudományok érdekelték, s bár még nem tudta eldönteni, hogy a későbbiek során orvos lesz-e vagy matematikus, választásával megint teljesen elbizonytalanította leendő testvérét.
„Milyen komoly, tiszteletreméltó hivatás az orvosé, vagy a matematikusé!” – töprengett magában Inga, és már éppen nyitotta volna szóra a száját, hogy ő mégis inkább orvos szeretne majd lenni, de ekkor választ kellett adniuk a magánélet, a család kérdéskörére.
Inga úgy határozott, két gyereke lesz, Emilnek viszont esze ágában sem volt nősülni – bohém agglegényéletet kívánt élni, egy jó humorú, szeretni való, szoknyabolond nagybácsiét. Majd gyakran látogatja Inga gyerkőceit – sietett megjegyezni, hogy a családi élet feladatait eképpen kipipálja. Inga egyre fancsalibb képet vágott eljövendő életére gondolva, s már majdnem megszólalt, hogy ő mégis máshogy szeretné, nem nőként, nem művészként, nem anyukaként, amikor hátuk mögött megszólalt egy hang (a hang tulajdonosa egy Körmöczi György nevű angyal volt):
-Legyen tehát így! K. Inga előreláthatólag csellóművész lesz, két gyermek édesanyja, K. Emil pedig minden valószínűség szerint pszichiáter, agglegény, sok baráttal és gazdag klientúrával. Azonban - emelte égnek mutatóujját Körmöczi György, akinek az volt a feladata, hogy lekísérje őket, és életük során végig mellettük maradjon – szükségetek lesz egy-egy megoldandó feladatra is!
-Miféle feladatra?- torpant meg a tervezgetésbe egyre jobban belelendülő jövőbeli ikerpár, a két fiatal lelkecske, akiknek még minden új volt, és akik abban sem voltak biztosak, hogy jártak-e már korábban a Föld nevű bolygón.
- Tudjátok, olyasvalamire gondolok, amit meg kell oldanotok. Valamire, ami nem megy majd egyszerűen, s amibe éppen ezért időről időre beleütköztök; ami megnehezíti, Uram bocsá’ (ezt így mondta az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak: "Uram bocsá') teljesen más pályára állítja a most olyan remekül megtervezett életeteket.
-Nem értem- mondta Emil - Hát nem úgy lesz, ahogy azt most kitaláljuk?  
-Nem egészen – mondta titokzatosan mosolyogva Körmöczi György – Mindenesetre: ez rajtatok is múlik majd. Ha ügyesen veszitek az akadályokat, akár pontról pontra megvalósíthatjátok mindazt, amit itt most kitaláltatok – ugyanakkor, ha valóban ügyesen veszitek azokat az akadályokat, rá fogtok jönni, hogy annak, amit itt kitaláltatok, valójában semmi, de semmi jelentősége. Kiindulópont csupán, terv, amihez nem szükséges ragaszkodni.
-De akkor mihez ragaszkodjunk? – kérdezték az Ikrek, láthatóan teljesen összezavarodva.
-A Feladathoz.
-Én nem tudok f... Feladatot kitalálni – tárta szét karját Inga, miközben abban bízott, hogy Emil mond valamit, amihez majd neki is nagy kedve lesz.
-Márpedig muszáj, anélkül nincs születés!- mondta Körmöczi György, majd (mintha csak olvasott volna Inga gondolataiban) hozzátette – És különböző feladatokat kell választanotok, mást kell megoldania Ingának, mást Emilnek!
-Én nem megyek le, ha nem lehet pontosan olyan az életem, ahogy azt itt és most kitaláltam!- mondta Emil.
-Én a helyedben lemennék, és igyekeznék minél rugalmasabban alkalmazkodni a változásokhoz - jegyezte meg csendesen az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak.
-Emilnek... igaza van. Én sem látom sok értelmét: úgy lemenni, hogy utóbb minden másképp alakul, mint ahogy azt megbeszéltük – suttogta Inga és nem mert Körmöczi Györgyre nézni.
-Neked azt kéne megtanulnod, hogy a saját dolgaidnak örülj: a saját ötleteidnek, a saját gondolataidnak; hogy ne foglalkozz azzal, hogyan élnek mások, hogy csinálják mások. El kellene felejtened azt, hogy örökösen összehasonlítsd magad másokkal! Én a helyedben lemennék, és megtanulnám azt szeretni, ami van.
Inga megdöbbent, Emilre pillantott – de Emil karba fonta a kezét, durcásan a földre ült, és többé egy szót sem szólt. Inga csak állt dermedten – legszívesebben követte volna Emil példáját.
-Ha most te sem indulsz el – mondta Körmöczi György Ingának – többé nem indulhat el egyikőtök se, soha.
Inga megint Emilre pillantott: Emil nem változtatott a pozícióján, de Inga tisztán látta, hogy elsápad.
-Gyere Emil!- mondta Inga bizonytalanul, de nem Emilt - Körmöczi Györgyöt nézte.
Emil leengedte a karjait, és tétován felállt.
-Emil most itt marad! – mondta az angyal szelíden, de határozottan – Oldd meg az ő feladatát is, és legközelebb lemehet majd veled.
Emil szája sírásra görbült, de szólni nem szólt – tudta: úgy is hiába.
Inga pedig elindult.

2010. május 8., szombat

ázat

hát - így alakult
faggathatsz bár erre nincs
észszerű magyar

2010. május 5., szerda

színpadi laiku

ha rosszul játszol
az hazug - de hogyha jól
az miért igaz?