2010. április 30., péntek

Tavasz

Oktalan szürke napja ez - bár az hétágra süt.
"Minő idő!" "Hát üssük el!" - szól Oktalan. És üt.

(Tavasszal mindig halni vágy'.) "A Tavasz: kész csömör!
Az Ősz a tisztességes. Ez... Ez (nem t'om: mér'?) gyötör."

(Én sem t'om.) (Mindegy.) (Gyötri - pont.) (Végül is: gancegál.)
(Pillanat.) (Így vagy úgy: gyötör.) (Mert eljött.) (Mer' lejár.)
bejel
bejegy
kijel
kimegy

2010. április 26., hétfő

haj!

ez hullik! (nem parázom!)
ez (basszus!) elhagy engem!
őszt játszik (bús letarga)
(tavaszom le van szarva)
(s tök mindegy, miben ázom)

2010. április 25., vasárnap

Elhallások - Nyugati Pályaudvar

Személyvonat indul Vágysz útirányon át Sznobra az első vágányról.

2010. április 23., péntek

Pletyka

Úgy tudtam, hogy tudják.

Fel-Csigák, Meg-Lepkék
Hírharangvirágból
Pipacsot csináltak.

2010. április 22., csütörtök

"Együtt lenni jó"

Oktalan nagy levegőt vett, és hozzáfogott, hogy a Tizenhatodik Hét Negyedik Napjának délutánját is végigbőgje. ("Is" - írom, mert ugyanennek a hétnek Harmadik Napján a délután hasonló sorsra jutott.) (Oktalan délután-végigbőgés tekintetében precízen kidolgozott technikával rendelkezik.) (Az Élet - ahogy nem érdemes című könyve külön fejezetet szentel a Végigbőgött Délutánoknak. Alapozás címszó alatt így ír a jól felépített letargiáról: "Vesd rá magad a legelső, legparányibb kínálkozó konfliktushelyzetre! Boncold ízeire, az így kapott részelemeket külön-külön fújd fel: ha elég ügyes vagy, életed legalább három vonatkozásban csődöt jelez majd. Három Végigbőgött Délután garantált!")
Oktávia sajnálta a Végigbőgött Délutánokra fordított időt. Oktalan idejét is. Belibbent az ajtón, és lehuppant az ágy szélére, a telefonját zokogva babráló Oktalan mellé. (Oktalan a Végigbőgött Délutánokon üzeneteket, olykor neveket törölgetett ki előszeretettel a telefonjából - ilyenkor azt is hajlamos volt figyelmen kívül hagyni, hogy a kitörölt telefonszámokat fejből tudja.)
- Mi van? - kérdezte Oktávia.
Oktalan bőgött egy sort, aztán felemelte jobb keze hüvelykujját.
- Először is...
- Azt tudom - vágott közbe Oktávia - Erről már számtalanszor beszéltünk. Te vagy a hülye. Tovább!
Oktalan könnyei egy pillanatra elapadtak. Döbbenten bámult Oktáviára, aztán gyorsan nagy levegőt vett, - egy pazar bőgéshez elengedhetetlen a jó légzéstechnika, miközben tilos megtörni a zokogás lendületét!-, és tovább ontotta könnyeit, ezzel egy időben jobb kezének mutatóujja lendült az ég felé.
- Ezenkívül...
- Lerágott csont. Azt hittem, ezen már réges rég túl vagy!
Oktalanon a türelmetlenség jelei kezdtek mutatkozni, de nem azért dédelgette második napja a kínjait, hogy egy okvetetlenkedő csak úgy, ripsz-ropsz véget vessen a délutánnak, mielőtt az megkaphatná a jól megérdemelt Végigbőgött nevet. A hüvelyk- és a mutatóujjhoz fölzárkózott a középsőujj is.
- De, ami a legvacakabb...
- Ugyan, kislány! - így Oktávia - Vedd úgy, hogy már el is múlt!
- Hát így nem lehet! - fakadt ki Oktalan, és dühödten kifújta az orrát.
- Nem is érdemes! - mosolygott mindenttudóan Oktávia, felállt az ágyról és az ajtó felé libbent. (A libbenés szokása volt őneki.)
- Majdnem teljesen tönkretetted az Önsajnálati Napot! - dohogott Oktalan, a zsebkendőt gyűrögetve.
Oktávia megtorpant libbentében.
- Hogyhogy "majdnem"?
Oktalan jelentőségteljesen felemelte jobb kezének gyűrűsujját.
- Mert a Pályázaton se jutottam be a Huszonnégybe - közölte síri hangon.
Oktávia láthatóan megkönnyebbült.
- Ó, hiszen jó előre tudtuk, hogy ez lesz!
- Hogy még a Huszonnégybe se kerülök be? Nem!
- Jaj, dehogynem!
- Nem és nem!
- Na várj, bebizonyítom! Mondd csak el nekem ezt a te mesédet a saját szavaiddal!
- Ugyan, nem vagyok már hat éves! - méltatlankodott Oktalan.
- Nem, a fenét nem - dünnyögte Oktávia, de hangosan csak ennyit mondott: - Gyerünk!
Oktalan fújt egyet.
- Hát...Van egy ilyen... piaci légy... akit azért választottam hősömül, mert a légység... szóval... hogy mindenhonnan elkergetik... meg, hogy gyakorlatilag... guberál... az jónak tűnt a megadott témához... a szegénységhez is, meg a kirekesztettséghez is. De aztán az is eszembe jutott, hogy egy légy, aki így él, eleve kirekesztetten... az megszokta már ezt az életformát. Annak nem az a kirekesztés, ha elkergetik, hanem, hogy ha nem veszik észre... Ez... szerintem elég jó alapötlet.
- Elég - hagyta rá Oktávia - És aztán?
- Aztán... semmi. Három ember a piacról... nem veszi észre. Így rekesztik ki. Egy vevő meg: igen. Ő észreveszi a legyet. És a végén... hát... hazaviszi.
- Aha - így Oktávia.
Csönd.
- És mi lesz a másik hárommal? Akik kirekesztették a legyet? Mi lesz a léggyel?
- Ja! Hát az nem derül ki a meséből. Ez egy ilyen... Nyitott végű mese. Tudod: fejezze be az olvasó!
- Aha - mondta újra Oktávia.
Hallgattak.
- Mi is a mottója ennek a pályázatnak?
Drámai csönd. Aztán, hirtelen... Mintha belecsíptek volna Oktalanba: ugrott egy nagyot.
- A fenébe!
- Bizony, a fenébe! - mosolygott Oktávia - Sűrű pácban hagytad jó alapötletű, de zavaros kis meséd összes szereplőjét.
- Jaj, a fenébe!
- Tudod, mi a házi feladat! - Oktávia ezzel (aznapra) végleg kilibbent az ajtón.
Oktalan maszatos képpel, bambán bámulta jobb keze négy ujját. 
Végül a kisujj is felzárkózott a többiekhez, lassan.
(Kulminált az Önsajnálati Nap, amikor nyilvánvalóvá vált: Oktalanunk még egy tisztességes Önsajnálati Napot sem képes összekalapálni.)

2010. április 21., szerda

Túlélésre

Ez is megvolt. Megdicsértek.
(Úgy látszik: ügyesnek látszom.)
(Szégyenkezem.) (Nyilvánvaló,
hogy ma túlélésre játszom.)

2010. április 20., kedd

20. név-születésnap

Név-születésnap.
(Oktalanunké.)
Mennyire szép ez!
Húszezer éve?
Két hete? Mindegy:
megmarad immár.
(Jaj, hülye szó ez!
Mindenesetre:
név - ez a végzet!
(Név.) (Ez a végzet?)
(Merre keresse
más-nevü múltját?)

Oktalan érdeklődve figyel rád, Daktilikus Sor

- Oktalanunk, hé, észrevehetnéd, uncsi a forma!
Nézd, latin ipsék, míly csudamódon bántak a verssel!
- Ó, a rohadt életbe, de jó lett volna, figyelvén,
véletek ösmerkedni meg ánnó, sok büdi versláb!

Változatok pályázatra

1.
Mert.
(Végül
is.)
Mit
veszt?
Hetek...

2.
Mert, végül is, mit veszthetek?
...
Veszthetek végül is 'mit, mert...
...
Végül mert - nem is veszthet mit.
...
Ismert vég ül - vesztett hetek.

2010. április 19., hétfő

Változatok kulcsra

1.
Adj témát, ígérj fizetést,
és zárd be a szobába!
(Adj néhány órát, és hitet,
hogy így sem ír hiába!)

Végül meglesz minden, mi kell:
remekmű, koszt, felöltő...
(Fordítsd a kulcsot: bent a rab -
de kiröppent a Költő.)

2.
Van téma, lesz majd fizetés,
és őt bezárni sem kell.
Ráér nagyon. A hit minek?
(Csak tollal ír az ember...)

Él annyiból, amennyi van.
(Ha több pénzhez jut, költ ő.)
Bezárhatod: így rab, talán -
de ettől sem lesz költő.

Térkép

Oktalan ma rájött, hogy déd-
szüleinek száma: nyolc.
Sejtjei és szövetei,
vér, zsiger, zsír, minden porc

olyan eleven lett benne.
"Amennyi név, annyi kód!"
Helyeket és vallásokat
jegyezgetett az Utód.

Mámoros lett térképétől.
Boldog bús - ahogy ő mondja.
Ismeretlen Ősök Tere
dédszülői Oktogonja.

2010. április 15., csütörtök

Oktalan nyavalyái 1.

Oktalan most útra kel,
Oktalannak menni kell,
Oktalannak szíve fáj,
Oktalan azt mondja: "Jáj!"

(Oktalannak sose jó:
zöldre vágy', ha es' a hó,
tortára, ha sok a sós,
múltba, mikor jön a jós.)

2010. április 14., szerda

Késdobálás céljából felkért hölgy dala

Amilyen csöpp, olyan bátor!
- így beszélnek rólam.
Nem is félek konyhakéstől,
ha röpül, valóban!

Szállt már felém tantó, bárd, sőt!
tőr, és svájci bicska,
vajazó kés, japán kard is...
Bár az, mondjuk, ritka.

De sosem rettegek,
itt karcolás nem eshet,
nem féltem röppenő
pengéktől én e testet.

Mert célt Ő sose vét,
a Késdobáló Úr!
Olyannyira ügyes,
és olyan szép, hogy juj...

Szeme éles mint a sasé,
de sajnos nem látja:
karcolás, bár nincsen rajtam,
szívem eltalálta.

Késdobáló Úr, imádom!
Ugye Ön is szeret?,
Öljön meg a késeivel,
csak ne mondjon nemet!

Nem féltem röppenő
pengéktől én e testet
csak szeressen viszont,
s akkor itt baj nem eshet!

Mert célt Ő sose vét,
a Késdobáló Úr!
Olyannyira ügyes,
és olyan szép, hogy juj...

könny eb

megcincált
kardigán
ül-fúj-rossz
hiába
idege-
sített de
gyötör a
hiánya

2010. április 13., kedd

So(ro)ng

össze
megy
és
be
költözik
saját
gyomra
közepébe
ő
a

közép
pont
ezért
nem
biztos
hogy
ki
jut
élve

2010. április 12., hétfő

függő

föltűnik újra a Mátrixban
Oktalanunk figurája
váratlan' éri az életöröm
(ezt nem is konfigurálta)

váratlan sablon a bágyadt ég
zöldben a sápadt nappal
percenként frissít a lágy szellő
(viccel egy ócska kalappal)

frissül a táj csak az Elton Dzson
dúdol a hártról egyre
(Oktalan úgy dönt a Mátrixban:
felteszi mindezt a netre)

Elton John - The Heart of Every Girl

2010. április 5., hétfő

Oktávia és Oktalan

Oktávia és Oktalan
októberben születtek.
(Az évet nem, csak azt tudom,
nyolcadikát jegyeztek.)

Sokat sírt Oktalan, amíg
a kis Oktávia.
csak csilingelt, csak kacagott
tőle oktávnyira.

Ma sincsen másképp: ég és föld
a különbség közöttük.
Mást vesznek észre, az idő
is másképp jár fölöttük.

Oktáviánál tervektől
roskadozik a polc,
ám Oktalant, ha faggatod,
azt mondja: "Nekem nyolc..."

Oktávia mindent megért,
ha téved is - csak olykor;
Oktalannak meg mindent el
kell magyarázni nyolcszor.

Oktáviát megbámulja,
ha látja ember, eb...
Oktalan hiába bámul
tükörbe: nem lesz szebb.

Oktávia érdeklődik,
figyel, kérdez és olvas.
Hol Oktávia megjelen',
Oktalan: vizesnyolcas.

S mert vizesnyolcas, földre ül,
le is fekszik, haha!
Sértődött fekvőnyolcas így:
a Végtelen maga.

2010. április 2., péntek

körbe

azt mondták körbenőttem őt
és megszülettem nélküle
de nem hiányzott nem talán
csak annyira amennyire

minden gyereknek kellene
egy egykorú egy pontolyan
egy másik én egy másik ő
tüköriker ki pontosan

úgy érez gondol tesz és vét
létezik mint az Én igen
s mert pontolyan mert ismerős
nem kell mellette félni sem

azt mondják körbenőttem őt
az első rémület után
csak az dobolt hát persze per
s nem-jellemzőn az önutá-

lat elkerült de érdekelt
hogy számon kitől kérhető
mégis ki lenne hogyha én
ki lettem volna hogyha ő

neme neve se tudható
nézem a köldökcsonkomat
mi mindent nőttem körbe én
fogat hajat és csontokat

mert gyenge volt túl-harcos én
de haragszom most igen
hogy nincs már mindig fél leszek
körbenőtt végleg azt hiszem

2010. április 1., csütörtök

Traubi

Vendégeket várok:
följönnek Buborék!
Már nagy az izgalom:
kislányom, Harisnya
szalad le néhány szem
szőlőért. Addig én
Traubit töltök a
pohárba. Csöngetnek.

3 szó - 1 vers (élet, hangya, taps)

A hangya nem kérdi:
mi végre az élet;
hogy többet veszít-e
a többet nyerő;
hogy hány perc az ünnep;
hogy mély-e az árok;
hogy létezik-é Kossuth-
díj-
beszedő?

A hangya, az tud. Ja!
És álmodik ő is.
És vágyik talán, de
-mert rém alapos-,
nem kér, és sérti, ha
kap. S azt is érti, hogy
-bárhogy is zúgjon-
a taps:
letapos.

Három szóból még nem lesz vers feltétlenül

Csak semmi necc!
Bár, hogyha teccik,
tessék! Tessen!
Húzza föl!
Parádézzon a tornácon,
ügyeljen rá, hogy jól láccon!
(Dirrrekt írom dupla cé-vel,
grécsilászló se javítson
- s bocs, hogy játszom a nevével!)
Ám a fogház mit keressen
-ötletem sincs!- itt, e versben
melynek nincsen veleje?
Szomorú dal: neccharisnya,
tornác, fogház - kész a lista!
S nincs szükség rá eleve.